Az EKF digitális programcsomagjának tervezett elemei – digitális élményközpont, digitális alagút – erősen megosztják a közvéleményt. Pedig az egyiket már el is engedték a szervezők, és a másik megvalósulása is bizonytalan. A virtuális valóság ellen tiltakozó kommentek eszembe juttattak egy nyári beszélgetést.
A fiatalembert régóta ismerem, tudom, hogy az internetes fejlesztések nemzetközi szférájában mozog. Pár hónapja személyesen is találkoztunk, épp a frissen vásárolt VR-szemüvegét tesztelte, persze a legmenőbb, legújabb, legdrágább cuccot, ami akkor megjelent a piacon.
– Ez a jövő – mondta –, ez fogja megmenteni az emberiséget.
Csodálkozva néztem rá. Hogy micsoda? A VR? (VR = virtual reality, azaz virtuális valóság.) Ül az ember otthon egy fotelben, fején ezzel a szerkezettel, és bárhol lehet, bármit tehet. Ezer érvet sorolhatunk ellene: függővé tesz, elbutít, elszakít a valóságtól, testi leépüléshez vezet, agresszív és perverz ösztönök kiélésének terepévé válik, megfoszt mindenféle közösségi élménytől, elmagányosít. Mindent összevetve olyan – ma igazán még fel se mérhető – veszélyeket hordoz, amelyek a civilizáció összeomlását vetítik elő.
Kipróbáltam. Jártam madárdalos erdőben, őzikék és vígan kopácsoló harkályok között, pecáztam egy varázslatos tó partján, és súlytalanul lebegtem a nemzetközi űrállomáson. Félelmetes volt a három dimenzió, a hangok, a fények, a virtuális cselekvés, ahogy az eszközökkel bánhattam. Megéreztem valamit abból az erőből, amivel ez a technikai szemfényvesztés képes beszippantani az embereket. Hogy lehetne ez a jövő, az emberiség megmentője?
Ahogy tőle már megszoktam, higgadtan és szenvtelenül magyarázott:
– A Föld túlnépesedett, miközben a technika fénysebességgel fejlődik. A robotizáció és a digitalizáció térnyerése miatt rengeteg munkakör válik feleslegessé. Egy csomó embernek egyszerűen nem lesz munkája, és nem lesz semmi, amivel elfoglalhatnák magukat. Ez súlyos frusztrációhoz, a frusztráció tömeges elégedetlenséghez, az elégedetlenség pedig agresszióhoz vezet a hétköznapokban is. Ám mindig lesznek politikai, hatalmi erők, amelyek ki fogják használni a tétlenségbe belezakkant emberek indulatait. Polgárháborúk és háborúk várnak az emberiségre.
Hallgatva őt mindez nagyon is hihetőnek és közelinek tűnt. De hogy jön ehhez a virtuális valóság, mint megoldás?
– Azok a tömegek, amelyeknek nem marad semmi dolguk, a fölöslegesség érzése elől a virtuális valóság menedékébe vonulhatnak – folytatta ő sajátos logikával. – Ellesznek szépen otthon, közben bejárhatják a világot, mehetnek koncertre, színházba, nyaralhatnak luxuskörülmények között, de akár a Holdra, a Marsra is ellátogathatnak. Kertészkedhetnek, gondozhatnak háziállatokat, sportolhatnak. Mindezt olyan valósághű körülmények között, ami boldoggá és elégedetté teszi őket. Egyszerűen semmi nem lesz lehetetlen számukra. Ráadásul ezzel a bolygó is fellélegezhet. Nem fognak milliók repülni csak azért, hogy megnézzenek valamit, nem fogják hulladékkal szennyezni a vizeket, teleszemetelni a Himaláját.
– És a beteg elmék? – vetettem közbe.
– Nyilván rájuk is gondolnak majd a fejlesztők, hiszen nem volt még olyan technikai találmány a világon, amit ne lehetett volna a rossz erők szolgálatába állítani. Viszont nem lesz az jó mindenkinek, ha a gonoszságokat nem a valóságban, hanem a virtuális térben követik el? Ott kedvükre háborúzhatnak, rabolhatnak bankot, az igazi szemétségekről nem is beszélve.
– Na jó, de miből élnek meg? Ha utazni nem is fognak, de lakniuk, enniük, minimálisan ruházkodniuk mégiscsak kell.
– A garantált alapjövedelmükből. Ezt a kormányok tuti nem fogják megúszni. Amúgy meg ez a tömeg idővel fogyatkozni fog. Nem lesznek kapcsolataik, mert nem lesz rá igényük. Vagyis igen, de azt is megoldják virtuálisan. Meg fogják találni álmaik virtuális partnerét, akivel konfliktusok nélkül eléldegélhetnek és nevelhetik a virtuális gyerekeiket. Gyakorlatilag viszont kiesnek a reprodukciós láncból. Szóval hosszú távon ez lesz a megoldás a túlnépesedésre.
Azóta sokszor eszembe jut ez a beszélgetés. Lehet, hogy tényleg ez a jövő? Lehet, hogy ha nem is tetszik, de már késő tenni ellene? Érdemes egyáltalán lázadozni, vagy törődjünk bele, hogy mindazt, amit az életről, az emberiségről, természetről és kultúráról gondoltunk mostanáig, törvényszerűen elsöpri a technicizáció, mint egy jelenkori ipari forradalom? És hogy akkor tényleg az lesz a jó?
Fotó: Depositphotos
