Nehogy már a nőkön verje el a port a különben még utolsó normális hetilapok egyikének munkatársa is! Hogy aszongya: „Sárosdi Lilla maga szállt be a rendező autójába. Elfogadom, amit erről mond, hogy a megszeppentségtől és meghatottságtól eszébe sem jutott, hogy bármi baj érheti, és hogy a rendező a tudatlanságát használta ki. Akkor viszont ez a baj, erről kell beszélni, hogy egy mégiscsak felnőtt nő nem is mérlegeli, hogy egy idősebb úr miért viszi kocsikázni?”
Röhejes érvelés! Hogyan vehetjük ezt komolyan? Fordítsuk már meg a szituációt: vajon ön mérlegelné-e, ha egy nagymama felkínálná a kocsiját, hogy esetleg a következő pillanatban vulvanyalás következik és ezért úgy döntene, hogy mégis inkább a 6-os villamossal megy haza? Na, ugye hogy eszébe sem jutna! Legfeljebb kávé és süti. Akkor miről beszélünk? Pedig éppenséggel nem csak hím fajtalanság létezik, tudunk olyan főnökasszonyokról is, akikről az a hír járta, hogy szeretik a potens fiatalembereket maguk körül a stresszesebb napokon, hogy legyen kivel elérni képességeik csúcspontját. De tény, hogy a nők által elkövetett szexuális zaklatás a ritkább. Már csak azért is, mert nálunk többnyire férfi a főnök.
Magyarország még ma is egy fallokrata ország, ahol a nők teljesen természetesen a férfiak szexuális élvezetének TÁRGYAI. A leghétköznapibb reakciók is erről árulkodnak. A munkahelyeken például simán kommentálják a kolléganők külsejét, hogy pocsék vagy éppen ragyogó. A férfiakkal ilyesmi nem történhet meg, ők úgy néznek ki, ahogy kinéznek, ez nem téma. Pedig bizonyos, hogy távolról sem magától értetődő a helyzet. Nevelés és felvilágosultság kérdése.
A képmutatóan és elnyomóan szervezett közösségekben hogy képzelheti azt magáról bárki, hogy rendelkezik a beosztottjai testével, szexuális kapacitásával, hogy joga van mustrálgatni, megjegyzéseket tenni, tapizni, dugni, nyalatni. Menjen kurvához! Vegye meg a szolgáltatást, játssza el ott a főnököt! Vagy keresse fel a pszichiáterét! Vagy keressen valakit, aki partner a kéjvágya kielégítésében.
Azt persze senki sem tagadja, hogy léteznek mindenféle bizarr szexuális vonzalmak, hogy ne mondjam eltorzulások, amikkel élni kell és lehet, de nem embertársunk kárára, pláne nem a beleegyezése nélkül. Hiszen a szex nem a személytelenített testrészek motiválatlan és fáradhatatlan tranzakciója. Csak az erőszakos hajlamúak képzelik azt. Jó, persze, a szexualitás egyike az ember démoni erőinek, időnként tabuk és veszedelmes vágyak közelébe taszít. Azt is tudom, hogy állást foglalni a szexuális zaklatás ügyében korántsem olyan, mint támogatni vagy ellenezni az elektronikus zenét vagy a street artot, sokkal inkább hasonlít arra, hogy az ember támogatja vagy ellenzi a törvényes abortuszt vagy az egyházi iskolák állami pénzelését.
Mindegyik „speciális eset”, jellegzetesen ellentmondó állásfoglalásokat idéz elő, emberek közötti kapcsolatról van szó, ami mindig bonyolult lélektani, szociológiai, munkaügyi stb. kérdés. Kivéve, amikor nem. Például brutális főnök irdatlan szexuális felszereléssel. Távolról vicces. Közelről már nem biztos, hogy annyira élvezhető.
Vannak már olyan segélyszervezetek, amelyeknél jelezni lehet a problémát, de Magyarországon meglepően kevesen fordulnak segítségért. Vélhetően nem azért, mert errefelé nincs szexuális zaklatás, hanem azért, mert reménytelen végigvinni az ügyet, bíróság előtt bizonyítani azt, amiről két ember kétféleképpen vall. Arról nem is beszélve, hogy a környezet első reakciója úgyis az, hogy az illető tehet róla, megkapta a magáét, mert kihívóan viselkedett, vagy mert született áldozat, ostoba vagy meg se történt, csak a fantázia szüleménye vagy mit tudom én. Szóval, magabiztosan az áldozaton verik el a port. Hogy is lehetne másként egy pornográf társadalomban? Így kényelmes. Egyébként elkerülhetetlen lenne a társadalmi kapcsolatok teljes átértékelése.
