Szeptemberben ismét elindul a lakáskeresési szezon, az egyetemisták pedig újra megfizethető albérletek után kutatnak Veszprémben. A lakhatás költségei azonban nemcsak a hallgatóknak jelenthetnek komoly terhet. A magas bérleti díjakkal azoknak is számolniuk kell, akik már dolgoznak, önálló háztartást vezetnek, vagy éppen önálló életet kezdenének.
A jelenlegi kínálat alapján egy kisebb, egyszobás lakásért nagyjából 140-150 ezer forintot is elkérhetnek havonta. A drágább, nagyobb vagy kedvezőbb elhelyezkedésű ingatlanoknál 200 ezer forint körüli, illetve azt meghaladó bérleti díjakkal is találkozni. A friss hirdetések között 250-300 ezer forintos ajánlatok is megjelennek, egy 60 négyzetméter körüli lakást például 280 ezer forintért kínáltak Veszprémben.
Az árak összegyűjtésénél nem kizárólag az ingatlanhirdetési oldalakat vettük alapul. Veszprémben több, kifejezetten albérletkeresésre és -kínálásra létrejött Facebook-csoport is működik, ahol a tulajdonosok és a leendő bérlők közvetlenül találhatnak egymásra. Az ilyen hirdetések ugyanakkor pillanatfelvételt adnak a kínálatról, ezért az egyes lakások árai között jelentős eltérés lehet. Az ingatlan.com adatai alapján 2026 augusztusában egy kiadó lakás átlagos havi bérleti díja körülbelül 200 ezer forint volt Veszprémben. Egy évvel korábban ez még 175 ezer forintot tett ki, vagyis egy év alatt 25 ezer forinttal, mintegy 14 százalékkal emelkedett az átlagos kínálati ár. Ezzel Veszprém a drágább vidéki egyetemvárosok közé került.

A friss hirdetések alapján az árak most is széles skálán mozognak. Az augusztus végén elérhető ajánlatok között 150 ezer forintos, egyszobás lakás éppúgy szerepelt, mint 288–290 ezer forintos, nagyobb ingatlan. Az Albifigyelő az elmúlt 30 napban feladott veszprémi hirdetések alapján mintegy 212 ezer forintos átlagos bérleti díjat jelzett.
Mit jelent ez, az átlagos veszprémi keresethez képest?
A lakhatás valódi terhét nem lehet pusztán a havi bérleti díj alapján megítélni. A háztartási kiadások között ott van a rezsi, a közös költség, az internet, az élelmiszer, a közlekedés és számos egyéb, rendszeresen felmerülő tétel is. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint Veszprém vármegyében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók nettó átlagkeresete 2026 első félévében 482 205 forint volt. Ez nem a város lakosságának teljes jövedelmi helyzetét mutatja, hanem a teljes munkaidős alkalmazottak átlagát, ezért az adatot ennek megfelelően érdemes értelmezni.
Ha ezt az összeget vesszük viszonyítási alapnak, egy 200 ezer forintos veszprémi albérlet a nettó átlagkereset több mint 40 százalékát elvinné. Ebben még nincs benne a rezsi, a közös költség és a mindennapi megélhetés többi kiadása. Egyedülállóként így könnyen előállhat az a helyzet, hogy a fizetés jelentős része már a hónap elején a lakhatásra megy el, miközben az élelmiszerre, közlekedésre és egyéb szükségletekre jóval kevesebb marad.
Van alternatíva?
A közös lakhatás ezért sokak számára nem csupán életmódbeli, hanem pénzügyi döntés is. Egy 60-70 ezer forint körüli szoba a hozzá kapcsolódó rezsivel együtt lényegesen kisebb havi terhet jelenthet, mint egy teljes lakás önálló fenntartása.
A Pannon Egyetem saját tájékoztatása szerint a Hallgatói Önkormányzat albérlet-adatbázist is működtet, amely kifejezetten a hallgatók lakhatás-keresését segíti. A közös lakhatás ugyanakkor már rég nem kizárólag az egyetemisták egyik lehetősége. Pályakezdők, egyedülállók és azok is ezt az utat választhatják, akiknek egy teljes ingatlan fenntartása önállóan túl nagy anyagi megterhelést jelentene. Az egyetemisták számára emellett a kollégium is alternatíva lehet. A Pannon Egyetem 2026/27-es tanévre vonatkozó adatai szerint a veszprémi kollégiumok havi díja állami ösztöndíjas hallgatóknál 21 és 28,5 ezer forint között alakul a kollégium és a szobatípus függvényében.

A beköltözés előtt még mélyebbre kell nyúlni a zsebbe
A havi albérleti díj ráadásul csak a történet egyik része. A beköltözéskor sok esetben kéthavi kauciót is kérnek, így egy 150 ezer forintos lakásnál a bérleti díjjal együtt már 450 ezer forintot kell előteremteni az induláshoz. A kéthavi kaució gyakorlat a hazai albérletpiacon, bár annak pontos összegéről mindig a bérbeadó és a bérlő állapodik meg. Havi 200 ezer forintos ingatlannál ez az összeg már 600 ezer forintra rúg. Erre rakódhat rá az első havi rezsi, a költözés költsége, az esetleges közvetítői díj, valamint az új otthon berendezésének kiadásai. A lakhatás tehát nemcsak hónapról hónapra jelenthet jelentős anyagi terhet, hanem már az önálló élet megkezdése előtt is komoly megtakarítást igényelhet.
Veszprémben ma már nem az a kérdés, hogy talál-e az ember kiadó ingatlant. Talál. A kérdés az, hogy mindezt milyen áron tudja megengedni magának.
Az albérletpiac számai ugyanis nem pusztán ingatlanárakról szólnak. Arról is képet adnak, hogy egy városban mennyibe kerül önálló életet kezdeni, saját otthont fenntartani és hosszabb távon tervezni. Veszprémben pedig úgy tűnik, hogy ehhez ma már nem elég egy biztos jövedelem. A lakhatás költségeivel is tudatosan kell kalkulálni.
Balogh Alfonzina
Vezető képünk forrása: kivulbelulboldogsag.hu






