Igazából Veszprémben lettem felnőtt és itt tanultam meg, mi az a színház. Nagyon sokat köszönhetek Vándorfi Lászlónak és annak a különleges csapatnak, amelyik abban a szerencsés csillagállásban a Petőfi Színház társulata volt – idézte fel a kilencvenes éveket Krámer György, a Pannon Várszínház koreográfusa, miután az Utas és holdvilág antikváriumban átvette az Arany Elefántyuk vándordíjat a szobor szeptemberi birtokosától, Lugossy László szobrászművésztől.
Őszintén vallott arról, hogy bár nagyon vágyott rá, ittléte első kilenc esztendejében mégsem vált igazán veszprémivé, pedig a várost kezdettől fogva kedveli. De bárki más is, aki itt megfordul, beleszeret, és ez egészen addig így is marad, amíg ide nem költözik. Talán azért, mert hiába élnek itt fantasztikus emberek, elszigetelődve, legfeljebb kis közösségekben lehet csak rájuk találni, amiként az Elefántyuk Társaságra is – mondta.
Szakmai életútjáról, „csavargásairól” az országban humorral fűszerezve beszélt. Indulásakor nem nagyon volt konkurencia, kevés volt a koreográfus, egymásnak adták a színházak. Sokat tanult, tapasztalt, csodálatos rendezőkkel és színészekkel dolgozhatott és dolgozik ma is. A táncszakma színházi embernek könyveli el, a színháziak büdös lábú táncosként kezelik, ő tehát egy „köztes ember”. Az élete legfontosabb állomásait kilenc éves periódusokban méri: ennyit töltött a balettintézetben, ennyit a Petőfi Színházban, majd Miskolcon. Veszprémbe öt éve tért vissza Vándorfi társulatához, kíváncsian várja, mi fog történni négy év múlva, hiszen ahogy annak idején Veszprémből, úgy Miskolcról sem önszántából távozott.
Az Elefántyuk Társaság elismerése mindenesetre jelzi, hogy Krámer György, a Veszprémi Táncműhely tánctagozata művészeti vezetőjeként, az idén tizenkilencedik alkalommal megrendezett veszprémi táncfesztivál életre hívójaként, de rendezőként és színészként is, a város kulturális, művészeti életének meghatározó személyisége lett – méltatta a társaság legújabb tagját Molnár Sándor elnök.
Ezt követően Lugossy László bemutatta az Arany Elefántyuk vándordíj általa készített gipszmodelljét. A terv az, hogy a bronzból elkészítendő kisplasztikát valamennyi díjazott megkapja és megőrizhesse, hiszen az eredeti szobor senkinél se marad egy hónapnál hosszabb ideig.
(Korábbi írásaink a vándordíjról és az eddigi kitüntetettekről itt olvashatók.)
