Az algoritmusok korszaka köszönt ránk, szögezi le Yuval Noah Harari sztártörténész Homo Deus könyvében, ami feltételezhetően sok karácsonyfa alatt landolt. Fontos dolgokat fogalmaz meg Harari közérthetően, és megfordítja kicsit az emberiség történetét, az állatok szemszögét is beemelve. Erről sokat lehetne beszélni – de ezúttal csak az algoritmusokról.
Harari azt mondja, az emberre hamarosan nem lesz szükség, hiszen már most is sokszor gép irányít gépet. Ennek megfelelően például a választásokat is simán lebonyolíthatja helyettünk a Facebook-fiókunk, vagy a Google, hiszen jobban ismeri a politikai beállítottságunkat, mint mi magunk. Hm. Mert hogy folyamatosan észben tartja a lájkjainkat, levelezéseinket, megosztásainkat stb., tehát a géppel nem fordulhat elő, hogy a szavazófülkében meggondolja magát és hirtelen, vagy éppen előre megfontolt felindulásból pont az ellenkezőjét ikszeli be annak, mint amit vártak tőle. Demokrata barátnőm meséli, hogy férje, aki hozzá hasonlóan liberális ellenzéki volt, legalábbis annak mutatkozott, a fia szerint a fülkében a nacionalista pártra adta a voksát. „Apa Vuk Draškovićra voksolt!”– újságolta a kisgyerek. Na, most a Facebooktól ilyen fatális átállás talán tényleg nem várható. De hát az ember ezektől az esztelen döntésektől esendően emberi, nem? Nem tudom.
Azt tudom, hogy csak szabad országban juthat olyan következtetésre szabad ember, mint Harari, hogy a Facebook jobban ismer bennünket, mint mi önmagunkat. Hiszen Magyarországon például köztudottan rejtőzködnek, nem lájkolnak, nem osztanak meg mindent szívük szerint az emberek, mert tiltja a munkahely, mit szólnak a szomszédok, a kollégák stb., meg nehogy miattam kirúgják a családtagomat az állásából. Szóval, nálunk egy Facebook-szavazás pillanatnyilag hamis eredményt hozna. De hát Harari nem ismerheti a kelet-közép-európai országok, polgárok társadalmi nyomorát, amely bizonyos értelemben – két évtized szünettel – szinte folyamatos. A jeruzsálemi történész abból indul ki, hogy az egyén szabadon választja meg politikai és piaci preferenciáit, ha megtalálja az autentikus belső énjét. Legalábbis a liberalizmus alaptétele ebből indul ki. Mert jó, hogy nem vagyunk egyformák, nem is gondolkodhatunk teljesen egyformán a világ dolgairól. De mi van az illiberalizmusban? Na, ezt nem is kérdeztem. Úgyis tudjuk. Harari meg majd abszolválja, ha eljut napjainkig az emberiség történetének tanulmányozásában.
