Nyolc évet kaptak, hogy pályára állítsák kis hazánkat, és minden lehetőségük meg is volt ehhez. Ha úgy tetszik arra, hogy visszahozzák ezt az országot a (szerintük) szarból. Sikerült? Egy-egy jelölti vita segíthetett volna ezt megválaszolni, de a kormánypártiak nagyon ódzkodtak tőle. Nem volt ez másként Veszprémben sem.
Legyen szó helyi civilek által szervezett, többalkalmas vitasorozatról, vagy a jobbikos ellenféltől érkező meghívásról, a fideszes jelölt széke mindig üres maradt.
Mi is a vita? Nézzük, mint mond a Wikipédia! A vita érvek ütköztetése, célja a vitapartnerétől eltérő vélemény igazolása, a partner meggyőzése. A vitában résztvevő tárgyilagos, ha állításait független vagy külső forrással alátámasztja, érvelése következetes, racionális, tárgyhoz kapcsolódó, a vitapartner állításait követi, és reagál azokra, lehetőséget ad az ellenérvek kifejtésére, és elismeri a tévedés lehetőségét. Az is egyértelmű, hogy ha a vita a nyilvánosság előtt zajlik, akkor a cél nem (csak) a partner, hanem a nézők meggyőzése, kampány esetén a választóké. Lenne, ha lenne vita. Mert ilyet évek óta nem láthatunk, és április 8-a közeledtével kimondhatjuk: most se fogunk.
Hm, érvek. Talán itt van a vak komondor elásva. Mert az országot évek óta kékre festő plakáttengeren túl már nem elég, hogy Soros, az ENSZ, a patás ördög, meg néhány, nálunk sötétebb bőrű embertársunk fotója. És a piros stoptábla. Jó, hogy nem sárga csillag. Teljesen világos, hogy amit mondanak, az nem igaz. Válasznak meg nem elég a statisztikákra, adatokra, tényekre, az olyan elvont fogalmakra, mint a demokrácia lebontása. Nem jó magyarázat a mindennapjainkba beférkőző gyűlöletkeltésre, a sajtószabadság cigicsikként történő eltiprására, a pénzért eladott nemzetbiztonságra, ahogyan a nagyon is kézzelfogható nyomorra, gyerekek tízezreinek korgó gyomrára, a munkaerőpiacon hasznavehetetlen oktatásra, a saját házukban megfagyottak halálára, a közmunkások megalázására, az aprót remegő kézzel számoló nyugdíjasok kilátástalanságára sem. A saját rajongótáboron túl ez várja a Fidesz jelöltjeit, és nem egy újabb stadion megrendelése.
Persze ömlöttek a milliárdok, főleg a nertársaknak, aztán olykor csurrant-cseppent a köz javára is. Felújítottak kórházakat, csak épp a bezárás szélén a megyei kórház két osztálya is, mert nincs orvos. Megépült egy elkerülő, de az átadás után hetekkel már repedezik. Bűzlik a hulladéklerakó, de nem annyira, mint a korábbi harmatgyenge tagadások és most a bezárásról szóló homályos bejelentések. A kórházakra elköltött pénz többszöröse közben meg beépült az üresen kongó stadionok falaiba. Mert a főninek ez a fétise. Tovább is van, mondjam még?
Amikor azonban szembejön a nem fideszes választó, akkor nem elég annyi, hogy Brüsszel miatt mi majd megvédünk, folytatjuk, és különben is, Gyurcsány meg a pirézek. Úgy meg különösen nehéz vitázni, ha az ember jelölt létére alig szólal meg a saját fórumain. Mert végig lehet haknizni a választókerületet, de az elég kellemetlen, ha a meghívott vendégek viszik a prímet, a kormánypárt jelöltje meg nagyokat hallgat. Főleg akkor, amikor úgy kampányolnak mellette, hogy Veszprémnek legyen látható képviselete a Parlamentben. A fideszes hangját meg a saját fórumain is alig hallani.
A saját táboron túl, ne adj isten egy jelölti vitán pedig nehéz elmismásolni a válaszokat, hogy miért nem gyorsulnak a gyorsvonatok, miért nem akadálymentes a metró, miért vándorol ki a fél falu, miért nem lehet megélni két fizetésből sem, miért kell órákig várni a sürgősségin, miért landolt minden Mészáros Lölö zsebében, mennyiért borított sötétségbe városokat az ország veje, miért keletre kacsintgatnak a nyugat helyett, mennyibe kerül egy magánhelikopter, a vadászkastély vagy egy saját láb. Vagy hogy hova lett az elmúltnyócév s vele a jövőnk?
Drahos Nikolett
