Elsősorban zárt közösségekben szedi áldozatait a koronavírus, idősotthonokban, kórházakban. Félő, hogy az ehhez hasonló járványok a jövőben is felütik fejüket a szociális intézményekben, ahol sok idős ember zsúfolódik össze kis helyen. Függetlenül attól, hogy magántőke vagy az állam áll mögötte. Óhatatlanul felmerül tehát a kérdés, hogy kitegyük-e magunkat, hozzátartozónkat ilyenfajta kockázatos intézményi „megoldásnak”?
Mert öregségünkre valami megoldás után kell néznünk, nincs mese.
Már éppen belenyugodtam volna, hogy ha majd ápolásra szorulok, akkor elfogadom, hogy idősotthonban helyezzen el a családom. Ám most ezzel a járvánnyal, az idősotthonokban élők szomorú kiszolgáltatottságát látva úgy érzem, újra fel van adva a lecke. Anyukám még szegényházként gondolt az idősotthonra, és minden erejével tiltakozott ellene. Nem jutott el a tudatáig, hogy a mai idősotthon már nem az a hely, ahova az elhagyottak kerültek. Sőt, szinte luxus, hiszen igencsak megkérik az árát. Tiszteletben tartottam a rögeszméjét, és egyébként is megérdemelte, hogy ápoljuk, hiszen azelőtt ő segített nekem nagyon sokat, amiért nem lehetek elég hálás neki. Mindig rábízhattam a gyerekeket, amikor csak kellett. A négy év gondozás semmi volt az ő szolgálatához képest. Munka mellett csináltam, a füredi házibeteg gondozók segítségével, akik délben megetették, tisztába tették. Arra gondolni sem lehetett, hogy felmondjak és vele legyek egész nap, ahogy igazából kellett volna, mert Magyarországon nem futja az otthonápolás méltó díjazására, holott minimálbért fizetni a gondozónak még mindig sokkal olcsóbb lenne az államnak, mint az idősotthoni elhelyezés, ahol két-háromszázezer forintba kerül egy beteg ellátása.
Ezen nagyon el kellene gondolkodniuk a döntéshozóknak. Még a nálunk sokkal szegényebb balkáni országokban is tisztességesebben megoldják ezt a kérdést, a krónikus betegek mellé fizetnek ápolót, vagy ha a családtag vállalja, hogy a betegágy mellett marad, akkor neki jár a juttatás.
Magyarországon az LMP tartja napirenden a kérdést. Ungár Péter országgyűlési képviselő felvállaltan küzd az ápolási díj minimálbér összegére emeléséért. Bár a kormánypártok leszavazták, „az LMP a jövőben újra és újra benyújtja azt a javaslatát, amely minden, az otthonában hozzátartozóját ápoló juttatását a minimálbér összegére emelné” – jelentette be tavaly év végén tartott sajtótájékoztatóján. A képviselő azt is kifogásolta, hogy az elmúlt négy évben nem bővült a férőhelyek száma az idősgondozásban, így a legtöbb érintett családtag számára nincs más választás, mint az otthonápolás, amiben nagyon nehéz munka mellett helytállni.
Hazánkban jelenleg mintegy ezer bentlakásos vagy átmeneti elhelyezést nyújtó szociális intézmény működik 90 ezer fölötti bentlakóval a KSH adatai szerint. A házi szociális segítséget pedig mintegy 150 ezren veszik igénybe, miközben legalább fél milliónak lenne szüksége valamilyen alapszintű ellátásra, hiszen 1,7 millió a 65 év feletti lakos az országban. Az idősotthonokba való bekerüléshez több hónap a várakozási idő, de a jobb helyekre szinte lehetetlenség bejutni.
Megállíthatatlanul elöregszik a társadalom. Egyrészt tovább élünk, másrészt kevesebb gyerek születik, mint régen. A vészharangot kongató szakemberek szerint az emberiség történetében most először fordult elő, hogy a 65 év felettiek száma meghaladja az öt év alattiakét. Ennek súlyos következményei lesznek, ha nem rendezik időben a házi beteggondozás és az idősotthonok katasztrofális helyzetét. Erre ez a járvány is figyelmeztet.
