Apám erős dohányos volt. Én valamikor a középiskolában kezdtem. Eleinte három-négy szálanként vettem a cigit a sarki kis trafikban (igen, akkor ilyen világ volt). Fecskét meg barna dobozos Románcot. Nem tudom, a szüleim mikor jöttek rá, de nincs olyan emlékem, hogy kikaptam volna érte. Aztán az érettségire készülve már nyíltan cigarettáztam előttük is.
Ez nagyon-nagyon régen volt, és azóta csak rövid időszakokra tudtam abbahagyni. Kétszer, amikor a fiaimat vártam, majd szoptattam, de mindkétszer azzal a biztos tudattal, hogy utána újra dohányozni fogok. Harmadjára egyfajta felajánlásként a Mindenhatónak egy jó barát gyógyulását kérve. Azt véglegesnek gondoltam, de a barátom meggyógyult, én meg másfél év után, valami lelki nyavalyától gyötörve, beszédültem az első dohányboltba. Negyedszer – és mostanáig sajnos utoljára – két évig sikerült füstmentesen élnem. Arról már a saját érdekemben döntöttem és szintén örökre szólt.
Sokan vagyunk így dohányosok. Újra meg újra nekifutunk, erős elszántsággal, vasakarattal, miközben visszatérő álmunk, hogy cigarettázni jó. Megnyugtat a mozdulat, a dohányfüst kellemesen ellazít, jobban esik a kávé, a vacsora utáni ejtőzés. Mindeközben pontosan tudjuk, hogy dohányozni egészségtelen, drága és a korlátozások miatt egyre körülményesebb. Egy több órás vonatozás, a repülőutakról nem is beszélve, szinte elviselhetetlen, a szórakozóhelyek bejáratától öt méterre elhelyezett „köpőcsészéket” körülállni megalázó, társaságban egyedüli dohányosnak lenni szégyenletes, a nemdohányzók megvető pillantásait elviselni nehéz, reggelenként a légutakat tisztára köhögni önmagunk számára is visszataszító és ijesztő. De a nikotinfüggőség rettenetes erővel tart fogva, szóval minden elismerés azoknak, akiknek sikerült tőle megszabadulni. Szerencsére ők sincsenek kevesen és még ha belőlük lesz is gyakran a legkibírhatatlanabb antinikotinista, mi, a gyengébb akaratúak példaképként tekintünk rájuk.
Amikor az idősebbik fiam „lebukott”, nem tudtam neki okosabbat mondani, mint azt: nézz anyádra és ne kövesd a példát. Mire ő: jajjanya, ez nem komoly, csak néha, meg buliban, meg bármikor leteszem. Hát persze. Azóta is dohányzik és azóta is folyton leszokóban. Ma, a Dohányzásmentes Világnapon üzenem mindenkinek, elsősorban a fiataloknak: ne kezdd el, ne szokj rá! Ez a legegyszerűbb módja, hogy az ember kiiktasson az életéből egy súlyos alárendeltséget (mert bizony a szenvedély diktál), hogy ne füstölje a levegőbe egy családi ház árát, és esélyt adjon a szervezetének a legkegyetlenebb betegségek elkerülésére.
Az Egészségügyi Világszervezet is a fiatalokat igyekszik megszólítani idén, hogy megismertesse velük azokat a marketing eszközöket és üzeneteket, amelyekkel a nagy dohánygyárak próbálnak hatni rájuk, hogy a dohányzás felé tereljék őket. Ha a fiatalok tudatában vannak az őket célzó módszereknek, nagyobb eséllyel sikerül tudatosan dönteniük és elkerülniük, hogy ők is rászokjanak.
A WHO sajtóközleménye szerint a dohányipar szereplőinek stratégiai érdekük, hogy bevonják az új generáció tagjait a dohányosok körébe, hogy velük pótolják azokat a milliókat, akik a dohányzással összefüggő betegségek miatt évente meghalnak. A WHO rámutat arra, hogy a dohányipar változatos és kreatív eszközöket vet be, azokon a csatornákon és felületeken jelennek meg hirdetéseikkel, amelyeken a fiatalok leginkább megtalálhatóak: influencereken, szponzorált hírességeken, mozijeleneteken, online elérhető videójeleneteken keresztül próbálnak hatni rájuk. Emellett a dohánytermékeket gyakran édességek, rágcsálnivalók, üdítők közelében helyezik el, így a fiatalok biztosan szembe találkoznak velük. A dohánygyárak gyakran bagatellizálják a dohányzás káros hatásait, egyes termékeket kevésbé veszélyesnek állítanak be, például az e-cigarettát vagy a vízipipát.
Mivel számos tanulmány bizonyította, hogy a legtöbb dohányos függősége tinédzser korban kezdődött, ezért különösen fontos a fiatalok védelme, a rászokás elkerülése, ráadásul a dohánygyárak az egyre fiatalabbakat veszik célba. A magyarországi helyzet egyelőre nem javul, sőt! A legfrissebb OECD-jelentés szerint hazánk dobogós az OECD-országok között a dohányosok lakosságon belüli arányát tekintve. Ez összefüggésben van a szív- és érrendszeri betegségben, valamint a légúti betegségben – így a tüdőrákban és COPD-betegségben (krónikus obstruktív tüdőbetegség) – elhunytak magas számával is. A tüdőrák magyarországi előfordulási és halálozási adatai közismerten igen kedvezőtlenek. 2016-ban az Európai Unió országai közül Magyarországon volt a legmagasabb a lakosság számához képest a tüdőrák okozta halálozás (90,1 haláleset 100 000 lakosra vetítve).
A COVID-19 világjárvány talán sokaknak segít abban, hogy fontos elhatározásra jussanak, hiszen a vírus általi fenyegetettség az élet minden területén arra kényszeríti az embereket, hogy a mozgásterüket, lehetőségeiket és kockázataikat újraértékeljék. Látva, hogy a barátaink, ismerőseink komoly döntéseket hoznak meg a mindennapi életvitelükkel kapcsolatban és sikeresen végig is viszik azokat, erőt adhat a leszokáshoz. Különösen annak ismeretében, hogy a WHO egy tanulmánya szerint a dohányosok nagyobb valószínűséggel lesznek súlyosabb koronavírus-betegek és az életkilátásaik is rosszabbak a nemdohányzókénál.
