Többször keltették halálhírét, visszajött a klinikai halálból. Sokan remélték, hogy még tényleg vállalhat munkát, innentől azonban tény, Törőcsik Mari, a Nemzet Színésze filmeken, hangszalagokon, plakátokon és legfőképp közönsége emlékében él tovább.
Hogy milyen színész volt Törőcsik Mari, azt ki-ki eldöntheti, ha rákeres a neten. Itt most azokból a mozaikokból összeállított képet kaphat az olvasó a színésznőről, aminek darabjai Veszprémmel kapcsolhatók össze.
A Nemzeti Színházban egy próba után adott interjút. A végén rásegítettem a kabátját, egy földig érő nercet. Attól féltem, könnyű csontjait agyonnyomja majd a bunda. Hosszas nézésem félreértette: „sosem voltak luxusruháim, a fesztiválokra a divatintézet vagy a kolléganőm, Temessy Hédi gyönyörű darabjait adták rám. Rettenetesen fázós vagyok, mindig vágytam valami szép, meleg darabra, csak sajnáltam rá a pénzt. A második Kossuth-díjam után Gyulám (férje, Maár Gyula rendező) elcipelt egy szalonba, hogy addig innen ki nem megyünk, míg nem találom meg a kemencém!” mesélte kuncogva a tizenéves történetet.
Máig Törőcsik Mari az egyetlen művész, aki háromszor részesült Kossuth-díjban. Mindezt hihetetlen szerénységgel viselte. Anno a híres Veszprémi Tévétalálkozó rendszeres résztvevői voltak rendező férjével, Maár Gyulával. Végigülték a vetítéseket, a szakmai beszélgetéseket. Törőcsik ritkán szólt hozzá a vitákhoz, akkor is inkább dicsért. „Itt van ez a kis Eszenyi. Csicsereg, furcsa a hangja. Nem kell támadni, majd kinövi. Neki kell adni a díjat.” Meg is kapta. Törőcsik kiscsibéinek hívta ifjú kolléganőit, szeretettel terelgette, óvta őket.
Ezért is költöztek Velembe, szerette volna, ha gyermeke, Teréz tavasszal megfoghatja az éppen kikelt kiscsibéket, télen pedig elvész a hóban. Merte otthagyni a fővárost, a színházat, a filmet, hogy a 40 éves kora után született lányát egészséges környezetben nevelje. Teréz még nem volt 14 éves, amikor szülei produkcióját nézte a Dimitrovban. Odamentem hozzá beszélgetni, és kértem, kérdezze meg a szüleit, írhatok-e róla. A vetítés szünetében mutogatott nekik, hogy én lennék a személy. Törőcsik Mari azt üzente, hogy aki engedélyt kér a szülőktől, annak nyilatkozhat.
Teréz első nyilvános megjelenésére édesanyja büszkébb volt, mint a saját és a férje díjára. Merthogy egy új műfajban értékelték őket: Maár Gyula rendezett összeállítást a harmincas évek dalaiból.
Kettejük kapcsolatát nagyszerűen mutatja, hogy az összes férfi, aki nagy hatással volt Törőcsik Marira, Major Tamástól Tordy Gézán át Iglódi Istvánig, Cseh Tamásig mind megjelennek a filmben, némán is „beszédes” partnerek. A Törőcsik énekelte „tinglitanglinak” minősített kuplékból izgalmasan dekadens világ kerekedett ki, pikáns jelmezeit látva a nézők is bólogattak: valóban Törőcsik a legszebb lábú magyar színésznő, ahogy azt a szakmában hirdették.
Azon a nyáron kiderült, nemcsak a vásznon tud táncolni, de Almádiban az Auróra Hotel teraszán is hajnalig képes rockizni.
Ifjú férfikollégái kézről kézre adták a mindenféle világ-nagydíjas színésznőt. Mint ahogy később kezdő rendezőként Xantus János, Janish Attila, Kamondi Zoltán. Törőcsik természetes módon ajánlkozott munkára, merthogy „a fiúk ugyan nem csibék, de pátyolgattam őket. Később már ők pátyolgattak engem”. A rendezők elámultak a hetvenegynéhány éves hölgy művészi alázatán, fantasztikus színészi eszköztárán.
Néhány nap múlva viszont elindul a nagy útra, hogy találkozzon élete párjával. „Nem tagadom, szerelmes természetű vagyok, többször voltam férjnél, de Maár Gyulán soha nem leszek képes túllépni” – mondta, amikor annak hamvait a Sugovicába szórta. Az övét lánya fogja szülőhelye közelében a Tiszába. Teréznek álmodozva mesélte, hogy Maárral majd a Fekete-tengerben találkoznak újra.
Vezető fotó: Metropol/SL
