Régóta betegeskedett. Nyár végén még találkoztunk a Betekints-völgyben: a feleségével sétált. Már bottal járt, de mosolygott. Kádár Tibor festőművész 75 éves volt.
Akkor ismertem meg, amikor Veszprém testvérvárosa, a dániai Gladsaxe meghívta oda városunk küldöttségét: művészeket, önkormányzati képviselőket, diákokat. Egyedüli újságíróként én tudósítottam a nyolcnapos vendégeskedésről. Ez 1996-ban történt. Akkor Koppenhága volt Európa kulturális fővárosa, Gladsaxe pedig Koppenhága egyik külvárosa.
Jó kis csapat volt a művészeké. Velük „bandáztam” Gladsaxe-ban. Csodálatos helyen szállásolták el őket: egy tóparti, nagyon barátságos házban. Inkább ott töltöttem az időmet, velük beszélgetve, mint egyedül, a méregdrága, puccos szállodai szobámban. Akikre emlékszem: Lugossy László, Kádár Tibor és Györgydeák György. Az elkövetkező években mindhármójukkal megmaradt a laza kapcsolatom. Jókat beszélgettünk, ha az utcán vagy egy kiállításon összefutottunk.
Kádár Tiborral többször is készítettem interjút, jártam az állatkert melletti műtermében. Négyszem között panaszkodott is nekem, de ez köztünk maradt. Nosztalgiája, honvágya Kolozsvár iránt még évtizedekkel a Veszprémbe költözése után is dolgozott benne.
Legutóbb öt éve látogattam meg őt, amikor már lábadozott a betegségéből. Nem volt megkeseredett ember, csak fájtak neki dolgok. Ám amikor a festészetre, a művészetre terelődött a szó, hatalmas erőt, lendületet éreztem benne. Gazdag életművet hagyott maga után.
Még megérhette, hogy szeptemberben megnyílt a Metamorfózis című kiállítása és megjelent egy gyönyörű, Kádár Tiborról szóló album. (A kiállítás október 29-éig látható a Várgalériában.)
