Mozgalmasan alakul a Dubniczay-palotában április 12-től május 14-éig látható immu Pets című kiállítás. Géczi János versvilágában barangolhattak az érdeklődők április 21-én a költő roncsolt plakátjaiból rendezett kiállításon a Szépirodalmi Figyelő kortárssorozatának részeként. Ugyanitt május 3-án 18 órától a Forte Társulat mutatkozik be Géczi művei által ihletett előadással.
Igazi multimediális történéssé vált a kiállítás a Dubniczay-palotában Géczi János költő, író, képzőművész, egyetemi oktató, rózsakutató, szerkesztő, ötvennél is több könyv szerzője életművével összhangban. Logikus folytatása ez az életműnek, hiszen több műfajú szerzőről van szó, akinek költészeti és vizuális megnyilvánulásai a művészeti területek közötti átjárásról is szólnak.
A verssel, a színházzal megelevenednek a kollázsok. Aki kíváncsi az életmű elméleti hátterére, filozófiájára, tájékozódhat a most megjelent kapitális képzőművészeti albumból. Ahogy Herth Viktória, a Művészetek Háza Veszprém igazgatóhelyettese a kiállítás megnyitón fogalmazott, a Veszprém város önkormányzata és az EKF által támogatott rendezvény egyik apropója ennek a könyvnek a megjelenése.
Herth Viktória kérésére Áfra János költő, a kiállítást megnyitó szövegében megfejtette az immu Pets cím titkát. Ez a szótöredék Géczi egyik plakátjáról való, arról a táblaképről, amelyik itt most a lifttel szemben látható. Konkrétan, Balatonalmádiban találta a költő ezt a roncsolt plakátot, amelyik háziállatok oltásával kapcsolatos. Az immu, az immunitás szóból megmaradt töredék lehet, a pets pedig angolul háziállatokat jelent. Ezzel már kapcsolódik is a látszólag személytelen munka a költő világához, hiszen biológusról van szó, aki biológusként érkezett az irodalomba, a vizuális költészetbe. Ugyanakkor a kutyák, de egyáltalán az állatvilág nagy barátjaként is ismert. Ki ne ismerné mostani kutyáját, Buborékot és a régi kutyáját, Dugót?
A lift padlójára is elhelyeztek egy immu Pets plakátot a kiállítás helyszínén, a Dubniczay-palotában. Aki rálép, az rajtahagyja a lábnyomát. Jelet hagyunk rajta, így folytatva a kollektív alkotást. Mert mi másnak nevezhetnénk ezeket a roncsolt plakátokat, ha nem kollektív alkotásnak? Hiszen miután a megrendelő kirakja őket, az utca népe birtokba veszi, rájuk ír, rajzol, kilyukasztja, beletép, miközben az időjárás is dolgozik rajtuk, és aztán jön a költő, aki mindezt észreveszi és a társadalom üzeneteként kezeli. Begyűjti és megdolgozza.
De nehogy azt higgyük, hogy ezek a plakátok dühös munkák, még csak nem is ironikusak. Ahogy Bán András, a kiállítás kurátora a könyvben olvasható tanulmányában megjegyzi: „Géczi János dekollázsai mindenekelőtt: szépek. Ha nem is az akadémia, de a modern iskolázta szem számára azok. Az öröm és a játék lehetett az első szándék létrejöttükkor, a romlásból kibontható különös esztétikum.”
Géczi kaján leleménnyel választja meg hulladékait. Vannak itt humoros munkák, az egyik urbánus haikura emlékeztet, másik eposzra, némelyik villámtréfaszerű, a másik színpadiasabb. Valami alapvető formai azonosság mégis felfedezhető bennük, és kimutatható bizonyos kapcsolatuk a festészettel és a költészettel.
Az elmúlt öt év termésére koncentrál ez a veszprémi várban látható kiállítás. A költő negyven éve gyűjti a roncsolt plakátokat, kezdetben még csak fotózta őket, aztán elkezdte hasogatni, letépni is őket. Ezek már a tépett korszakból valók, amiket helyenként elkezdett kiszínezni a szerző, például a vajdasági sorozatában. De látható itt balatoni, dalmáciai sorozata is, ahol él és mozog, ott gyűjti össze a környezet jellemző hordalékait a falakról. Éppen a kollektív roncsolással keletkezett összefüggéstelenség szűri meg és sűríti össze ezeket a törmelékeket, hogy az után a kiállítás látogató tekintete előtt kitáguljanak és a legelképesztőbb vagy a legközönségesebb jelentést kapjanak. Váratlanságukkal mozgásba hozzák az új környezetüket, a kiállításteret.
Vezető képünkön: Géczi János költő és Bán András a kiállítás kurátora. A szerző fotói
