Miért nem beszélt nekünk arról senki, hogy milyen nehéz dolgunk lesz a húszas éveinkben? Szorgosan vagy kevésbé lelkesen, de végigüljük az egyetemi éveket, arra számítva, hogy ha kikerülünk, a miénk lesz a világ, lehetőségek tárháza sorakozik majd fel előttünk. Aztán amikor a munkáltatók meglátják a születési évszámot az önéletrajzunkban, rögtön leesik nekik a tantusz: mi vagyunk a rettegett „Z” generáció, és tetszik vagy sem, de megérkeztünk a munkaerőpiacra.

Mielőtt a Veszprém-kukac csapatába kerültem (ahol megjegyzem, teljesen más a hozzáállás a generációnkhoz), jónéhány helyre beadtam a jelentkezésem, naivan remélve, hogy a két diplomám majd ér valamit. Az interjúkat és próbafeladatokat sikeresen teljesítettem, de aztán jött a lehetetlen: minimum 3-4 éves szakmai tapasztalat. Értem én, hogy a tapasztalat mindennél fontosabb, de közben kérdezem: hogyan szerezzünk, ha sehova nem vesznek fel, mert még nincs? Ez az ördögi kör kerget minket attól a pillanattól kezdve, hogy kiléptünk az egyetem kapuján.

Mi vagyunk a Z, vagy más néven az „elcseszett generáció”. Akiket beszippantott a virtuális világ, és a képernyő elé láncolt. Akik már nem olvasnak, szociális életüket a világhálón élik, ereikben a TikTok-trendek folynak. Ugyan már! Tény és való, hogy időnk igencsak nagy részét a közösségi oldalakon töltjük, de ennek vannak előnyei is. Sokan azt hiszik, hogy mi már nem tanultunk meg tanulni, mert minden információt másodpercek töredéke alatt érünk el az interneten. Igaz, hogy sokkal egyszerűbben találunk ma már válaszokat a világháló segítségével, de az is igaz, hogy keresni is tudni kell. Valóban sok időt töltünk az Instagramon és a TikTokon, de látjuk annak minden előnyét és lehetőségét, ami segíthet felfuttatni egy céget, vállalkozást. Mi nem egy elcseszett generáció vagyunk, akikkel nem lehet együtt dolgozni, hanem egy máshogy összerakott.

Állást találni egyetem után piszok nehéz. Állást találni úgy, hogy van egy gyakori sztereotípia a korosztályomról még nehezebb. Tapasztalat nincs, előítélet van. Sokan úgy gondolják, hogy külföldön jobb lehetőségek várnak ránk. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy még sosem fordult meg a fejemben, hogy hamuban sült pogácsámmal szerencsét próbáljak máshol. Klisé vagy nem, de amikor kilépek Veszprém utcáira minden hasonló gondolatom elszáll. Van ebben a városban valami megmagyarázhatatlanul vonzó, ami nem hagy elmenni.

Nem titok, hogy amikor júniusban a Veszprém-Kukachoz kerültem, nem kellett sem önéletrajz, sem szakmai tapasztalat. A főszerkesztő annyit kérdezett, kíváncsi embernek tartom-e magam és szeretek-e írni. Ennyi elég ahhoz, hogy elindulj ezen a pályán. Kíváncsiság, tanulni vágyás és egy kis szenvedély. Nem leszünk egyből a legjobbak, évekig kell még tanulnunk, de valahogy el kell indulunk.

A Z generáció nevében szeretném kérni, hogy kapjunk erre lehetőséget. Szeretnénk bizonyítani, hogy vannak előnyei is annak, hogy elsajátítottuk a közösségi média csínját-bínját. Emlékszem, kislány koromban milyen izgatottan hallgattam, amikor a nagyszüleim a „régi szép időkről” meséltek. Most végre mi is taníthatunk az idősebb generációknak valami újat. Akár pozitívan, akár negatívan állunk hozzá, de tagadhatatlan tény, hogy a közösségi média és a virtuális világ mint egy meteor becsapódott, és mint egy vírus terjeszkedik.

Vezető kép forrása: Getty images