Mindössze hatvan év kellett ahhoz, hogy a képernyő mindennapjaink egyik legfontosabb terévé váljon, és átstrukturálja az életünket, létrehozzon egy új univerzumot, amelyben adatok totalitása és egyidejűsége uralkodik, ahol igaz és hamis már nehezen megkülönböztethető.
Még ott álltunk néhányan a teremben, a Művészetek Háza Képernyő / Screen című kiállítása megnyitóján, akik gyerekkorunkban láttuk az őstévé megjelenését az 1960-as évek elején és átéltük a változást, amit ennek az új médiumnak a gyors kiterjesztése hozott az összes vizuális stresszel együtt. A televíziózás hőskorában a komód tetejére állított „varázsdobozban” nem sok látnivaló volt, a tévébemondó udvariasan köszöntötte a nézőket és igyekezett szépen beszélni, csak szépet és jót mutatni. A magáncsatornák megjelenésével aztán berobbant a valóság(nak hitt valami) az életünkbe. A „neotévé” már látszólag nem alakoskodik, felszabadít minden gátat, trágárul beszél. Azt akarja, hogy a néző magára ismerjen. Úgy tesz, mintha pont olyan lenne, mint maga az élet. Holott, többnyire nagyon is megrendezi az eseményeket. Még az egyenes adás is valamiféle manipulációt feltételez, hiszen nem mindegy, hogy a több kamerából álló apparátus hogyan szelektál az események között, hogyan állít középpontba valamit, és hanyagol el más részleteket. Ezt az interpretációt rúgta fel az internet és a mobiltelefon, a közösségi média/social media megjelenése. Nincs már, ki lett iktatva a közvetítő, McLuhan mondását parafrazálva, immár az üzenet a néző/internetező maga. Ezzel a néző látszólag visszajut a saját valóságába, maga fotózza és posztolja önmagát és várja a lájkokat, a vele egyetértők visszajelzését.

Az internet ezekből a vadul posztoló egyedekből létrehozott valamiféle törzsi egységet, digitális világfalut. Illetve buborékot. Mindenki kialakítja a neki tetsző közeget, buborékot, a maga ritmusában. Mindenki zsebében ott lapul a mobiltelefon, a mini identitásbomba, a felhőbe fellőtt tartalmakkal virtuális pszeudo univerzumot teremtve, amelyben már nehezen megkülönböztethető mi igaz, és mi hamis. Éppen erre hívta fel a figyelmet rendhagyó, előre felvett és képernyőről bejátszott megnyitóbeszéde konklúziójában dr. Peternák Miklós művészettörténész.

Jelenünk alapvető felelőssége feltárni, mit kezdhetünk a helyzettel, amiben nehezen megkülönböztethető, igaz vagy hamis. Realitás vagy fikció, ez a kérdés már alig érdekes, holott civilizációnk sorsa ezen múlhat. Hiszen ma már ott tartunk, hogy nem is nagyon kell érintkeznünk azzal az ősrégi realitással, amit külvilágnak hívnak. A képernyő olyan külvilágról ad majd hírt, ahova senki sem fog kijárni?

A Képernyő / Screen című nagyszabású kiállításon a Művészetek Háza Veszprém szervezésében, a Dubniczay-palotában meditációk sorát látjuk ebben a témakörben a kezdetektől napjainkig. Az intelligens képrombolástól, a tévézés kigúnyolásától az új médium bekebelezéséig, utóbbi esetében azt hirdetve, hogy semmi sem idegen a művészettől. Vannak a kiállító művészek között, akik merészen törekszenek régi és új formák keresztezésére. Hiszen, ahogyan a képernyőt középpontba állító kiállítás kísérő szövege összegzi, ez az „a felületet, amelyen keresztül nap mint nap digitalizált, audiovizuális információk sokaságát fogadjuk be.” Nincs mese, nem fordíthatjuk el a fejünket és nem tehetünk úgy, mintha a technika forradalma előtt élnénk. A kiállítás végigvezet bennünket „a laterna magicától a mozin és a televízión át a számítógép monitoráig és a lapos képernyőkig, miközben a hetvenes évektől napjainkig született művészeti alkotásokon keresztül vizsgálja, hogyan használjuk, értelmezzük és tapasztaljuk meg ezt a médiumot”.
A fiatalok nagy tömegét megmozgató megnyitón Grászli Bernadett, a Művészetek Háza igazgatónője elmondta, a projekt a Francia Kulturális Minisztérium által a Fotográfia bicentenáriuma minősítést kapta és a kétszáz éves évforduló hivatalos programjának a része. Szabó Dezső fotóművész, a kiállítás kurátora köszönetet mondott a galériáknak, múzeumnak és műgyűjtőknek, akik a kiállítást támogatták az NKA‑val ellentétben, amely erre nem volt hajlandó.
A kiállító művészek: Badár Tamás, Beöthy Tamás, Bódy Gábor, Czigány Ákos, Dobokay Máté, Eperjesi Ágnes, Gábor Imre, Gálik András, Győrfi Gábor, Halász Károly, Hámos Gusztáv, Havas Bálint, Hegyeshalmi László, Holló Zsuzsa, Janik Zoltán, Július Gyula, Károlyi Zsigmond, Lengyel András, Maurer Dóra, Mounier Noémi, Ősz Gábor, Papp Gergely, Szabó Dezső, Szegedy-Maszák Zoltán, Fernezelyi Márton, Sugár János, Szirtes András, Türk Péter, Vanek Virág, Várnagy Tibor és Waliczky Tamás.
A kiállítás megtekinthető: 2026. 10. 16-tól 2027. 01. 17-ig Veszprémben, a Dubniczay-palotában.
Vezető képünkön: Fiatalok tömege a megnyitón. Középen Szabó Dezső a Képernyő/Screen kiállítás kurátora és Grászli Bernadett igazgató. Fotók: a szerző








