A Hegyen a jövendőbeli házam helyét gyíkokkal kerestettem meg. A megfelelő telket gyíkok jelezték, választották ki, és néhányan közülük a földátruházásnál is jelen voltak.
Amikor a keresés véget ért, a megtalálás másnapján már ott ültünk a kövön az immáron ‘én szőlőmben’ a Bácsival, aki elmesélte szépen, nyugodtan, hogy halt meg azelőtt fél évvel a fia, akivel ezt a szőlőt művelték. Azt is elmondta, hogy bár – Istennek hála – harag nincs benne, fájdalom még rengeteg, és hogy ezt a szőlőt ő már nem akarja művelni többé, de attól még nagyon szereti.
Rendes, igazi földátruházás volt, és a bejáratnál lévő köveken számos gyík hallgatott minket csendesen.
A hegyi telek régebben egy apátsághoz tartozott, és van is rajta egy szentkép-szentély, kőből, kis kereszttel a tetején. A háború alatt állítólag az oroszok (hát nem is a németek, mondaná öreganyám) elvitték belőle a szentképet, most már csak egy kőtábla van és felette vésett felirat: Ora et Labora. Imádkozzál és dolgozzál. Tizenévesen volt a szobámban egy nagy plakát-papír, ahova mindenféle okos dolgot felírtam, ahogy és ahol olvastam. Az egyik első dolog rajta ez volt: ORA ET LABORA. Csupa nagybetűvel. Szóval ha a gyíkok nem lettek volna elegendőek, itt volt még ez is.
A gyík az ókori mitológiában az írások szerint több dolgot is szimbolizált. Bár az írásokat nagyon nagy fenntartással kezelem, mert minden, ember által írt dolog mindig ’történelmes’ – attól függ, aki írta. A Biblia legnagyobb részét viszont nem ember írta, ezért is van ilyen szinten rendben. Ezt az igazságot egyébként egy nem hívő, Bibliát egyáltalán nem ismerő ember mondta ki egyszer ilyen frappánsan, mikor elkezdtem neki felolvasni a kedvenc, 1949-es fordítású, a Magyar Bibliatanács által kiadott református példányomból a Genezist. Előre elnézést kértem az Ószövetség nyelvezetéért, mire ő:
– Ez nem a nyelvezettől van, ez olyan, mintha nem ember írta volna.
– Hát ja – mondtam –, valami ilyesmi.
Mindenesetre gyíkilag két dolog tűnik igaznak az ókorból: a megújulás – a farok miatt – és a nap-, illetve fénykapcsolat, a megvilágosodás – a napon való sütkérezés miatt. Ez szivárgott át aztán a keresztény mitológiába is, ahol Krisztus lett a fény, illetve az újjászületés, csakúgy, mint ahogy a téli napfordulóból karácsony lett. A gyíkokat sokszor festették keresztény vallásos festményekre. „For it was believed that when the lizard became old and blind it went into the sunlight and recovered its sight.” Lefordítva: „A hiedelem szerint, amikor a gyík megöregedett és megvakult, a napfényre ment és visszanyerte a látását.” Forrás: fogalmam sincs. A neten találtam.
A neten – vagy bárhol – való találás meg az írásokban való olvasás biztonságát egyébként az adja, hogy bár olvashatunk sok-sok eget verő hülyeséget, valami miatt mindig lehet tudni, hogy mi az igaz, és mi nem. Én legalábbis tudom. Valahogy mindig is tudtam. Ha olvasok vagy hallok valamit – bármit –, ösztönösen el tudom dönteni, hogy ebből ez meg ez az Igazság. Ez egy nagyon hálás adottság, bár néha jólesik rózsaszín füstöt fújni rája.
A gyíkfaroknál egy érdekes dolog van, amit jó, ha az ember észben tart. Nevezetesen, hogy a köztudattól eltérően a gyíknak a farkával csak egy dobása van, csak egyszer nő újra. Vagyis ezzel a ’hátrahagyok-magamból-valamit-ami-úgy-néz-ki-mintha-én-lennék-miközben-én-magam-eliszkolok’ trükkel szabályosan csak egyszer és leginkább csak egy lépcsőt lehet megmászni.
A hegyi telken azóta megépült a házam. A gyíkok velem maradtak, és köszönik, jól vannak.
Németh Éva írása
