Milyenek a mai gyerekek? Nevelhetők-e a szülők? Hogyan tanuljunk meg szülőként is segítséget kérni és elfogadni? Miért kellenek a gyerekeknek korlátok? Miért ne azt kérdezzük tőlük, hogy mit szeretnének vacsorára? Miért van ma több viselkedészavaros gyerek?
Többek között ezekre a kérdésekre is keresték a választ a Merre tovább, gyereknevelés? – Az óvodapedagógus- és tanítóképzés hagyományos és innovatív útjai című beszélgetésen. A Pannon KultúrKlub idei hetedik eseményét a közelmúltban rendezték meg a Papírkutyában.
Amíg világ a világ, lesznek szülők és gyerekek, tehát a címben feltett kérdés mindig aktuális, az épp felmerülő kérdések száma pedig végtelen. Nem véletlen, hogy nagyon sokan voltak kíváncsiak arra, mit gondolnak gyakorló pedagógusok a gyereknevelés időszerű kihívásairól. Dr. Kopházi-Molnár Erzsébet, a Pannon Egyetem Modern Filológiai és Társadalomtudományi Karának egyetemi adjunktusa Major Ildikót, a veszprémi Ringató óvoda vezetőjét, Tibenszky Móni Lisát, a Felelős Szülők Iskolája alapítóját, újságírót, marketingszakembert és Balatoni Józsefet, az ország Jocó bácsiját, történelem-, erkölcstan, hon- és népismeret, tanulásmódszertan tanárt kérdezte.
A gyerekekkel nincsen semmi baj
– Mindig mondjuk, hogy mások a mai gyerekek, a szülők és az iskola is. De mégis mit gondoltok, milyenek a mai gyerekek? – ezzel a felütéssel kezdte dr. Kopházi-Molnár Erzsébet.
– A gyerekek ugyanolyan csodálatosak, mint harminc-negyven vagy akár száz évvel ezelőtt. Csak ők most születtek, most kell nevelni, fejleszteni, szeretni őket. Azt tapasztaltam, hogy a gyerekekkel nincsen semmi baj, inkább azokat a nehézségeket vetítik rájuk gyakran, amit a szülők élnek meg – fogalmazta meg Major Ildikó.
A Ringató óvoda vezetője szerint egy mai hároméves is ugyanolyan hároméves, mint harminc évvel ezelőtt, de mégsem tud teljesen olyan lenni, hiszen más világ veszi körül. Ezt a világot kell a felnőtteknek jól látni és őket hároméves gyerekként kezelni. Azokhoz a nehézségekhez kell megtalálni a megfelelő felnőtteket, pedagógusokat, szakembereket, amelyekkel a gyerekek küzdenek. Egyénre szabottan, hisz nincsenek sablonok.
Azt a szót, hogy boldog – törlöm
– Tükör – mondta Tibenszky Móni Lisa.
Merthogy a gyerekek visszatükrözik azt, hogy mi hogy vagyunk. Akár a pedagógus, a szülő, a család vagy az egész világ.
– Valljuk be, az elmúlt két évben annyi minden történt, mint az elmúlt százban sem – magyarázta. – Ez a családok, közösségek kihívásaiban is megjelenik, és nem tehetjük meg, hogy nem reagálunk rá. Mondom ezt két kiskamasz édesanyjaként, aki nap mint nap megkapom ezt a tükröt. És muszáj belenézni.
Az újságíró, marketingszakember egy finn oktatási konferencián hallottakat hangsúlyozva elmondta: ha egy gyermek nincs pszichológiai biztonságban, akkor nem fog tudni fejlődni, hiszen korlátozva van. Éppen ezért a rezilienciát, érzelmi alkalmazkodóképességet kellene megadni a gyerekeinknek, ami persze lehet, hogy nekünk magunknak sincs. Felidézte az ismert pszichológussal, Vekerdy Tamással folytatott korábbi beszélgetését is, amelyben azt kérdezte tőle, „hogyan neveljünk boldog gyereket”, mire a pszichológus azt válaszolta: „azt a szót, hogy boldog – törlöm. Olyan gyerekeket neveljünk, akik tudnak boldogulni, néha kutyául küszködnek, de megvívják a saját harcukat.”
Mélyülő generációs szakadék
Jocó bácsi szerint a generációk közötti szakadék kérdése mindig előkerül, teljesen mindegy, hogy egy 80 és egy 40 éves között vagy egy 40 és egy ötéves között. Ám míg korábban harminc-negyven évente volt generációváltás, addig ma tízévente. Az alapvető probléma, hogy nem értjük a gyerekeket.
– Az érzelmeik, játékosságuk, problémáik, gondolataik ugyanazok, csak sokkal nagyobb rajtuk a nyomás – fogalmazott. – Olyan információtömeget kapnak, hogy az valami brutális. Pár éve volt szerencsém Feldmár Andrással (pszichológus, pszichoterapeuta – a szerk.) egy közös előadást tartani, és ő mondta: a legfrusztrálóbb az, hogy a történelemben most van először, hogy a felnőtteknek kell a gyerekeiktől megtanulni dolgokat, az online tér működését, a digitális eszközöket. Eddig arról volt szó, hogy mi, felnőttek mindent megtanítunk a gyerekeknek. Most szembesülünk egy olyan helyzettel, hogy egy gyereknél van egy eszköz, amit ő ért, én meg nem. És ettől én kiakadok. Pedagógusként azt szoktam mondani, hogy a gyerekektől tanulok a legtöbbet. A világról is, és önmagamról is.
A nagyfokú digitalizáció – a gyerekek körében is – talán a legtöbb kérdést felvető problémakör. Ide kapcsolódik a FoMo jelenség is (Fear of Missing Out), az attól való félelem, hogy lemaradunk, kimaradunk valamiből. Jogos a kérdés, vajon érzik-e a ki ne maradjak érzést a munkahelyükön a kerekasztal résztvevői is.
– Persze – vágta rá Jocó bá. – Én mindig kérdezem is a gyerekeket, hogy miket hallgatnak, néznek, és aztán ők sajnos meg is mutatják. És amikor a nyolcvankettedik dél-koreai zenekart mutatják, akkor ráng az arcom, de így lehet hozzájuk kapcsolódni.
Az óvodások kétharmada kütyühasználó
A Felelős Szülők Iskolájában sokat foglalkoznak a digitális térrel, internetes zaklatásokkal. Tibenszky Móni Lisa szerint sokszor démonizáljuk és nem is nagyon értjünk az online-offline dinamikát. Igen, a mai fiatalok a TikTokon élik az életüket. Egy tizenéves gyerek hatszáz videót néz meg fél óra alatt. Csak viszonyításképp: a körülbelül harminc évvel ezelőtt élő hasonló korosztálynál egy epizód a Columbo című filmből kilencven perc volt. Félelmetes a különbség. Kiemelte azt is, hogy az ukrán háború kitörésekor igyekeztek villámgyorsan reagálni és egy videós anyaggal segíteni, ugyanis a gyerekek mappáiban már ott voltak a véres felvételek, és mire az oviba, suliba kerültek, már traumatizált állapotban voltak. Az óvodás korosztállyal kapcsolatban egy döbbenetes adatot osztott meg: kétharmaduk kütyühasználó.
Major Ildikó elmondta: szülői elvárásként többször is megfogalmazódott, miért nincs az óvodai csoportokban okostábla. – A pedagógiai programunkba egyelőre nem illesztettük bele a digitális játékokat. A kollégáimmal konszenzusban hiszem és vallom, hogy ebben az életkorban a beszélgetés, a játék, a közösen eltöltött idő hozza meg azt a fejlődési eredményt, amit szeretnénk. Ha a digitalizációt mégis közel viszik hozzájuk a családok, az legyen az ő kompetenciájuk, otthon. Tudom, hogy vannak nagyon jó kis logikai, fejlesztőjátékok, szóval nem vagyok ellene. Azt gondolom, hogy a családoknak nagyon sokszor ez a mentővük. Amikor a szülőkhullafáradtan hazaérnek, a gyerekek nyüzsögnek, a szülőknek pedig még rengeteg dolguk van. Hiszem, hogy minél többet beszéltetjük, minél többet mesélünk, látja a metakommunikációs eszközöket élőben, minél több testi kontaktust kap, annál érettebben kerülhet ahhoz az időszakhoz, amikor már valóban meg kell, hogy nyissuk számára az online teret – véli a szakember.
Problématagadó szülők
A beszélgetésből nem maradhatott ki a „szülőprobléma” sem. Nevelhetők-e, miért problématagadók gyakran és miért nehéz segítséget kérni? Többek között ezekre tértek ki.
– Legfőbb alapelvem ebben a kérdésben, hogy ha tetszik, ha nem, az én egyes számú megbízóm a gyerek – jelentette ki Jocó bácsi. – Én azért vagyok az iskolában, hogy a gyereket segítsem, neveljem. Sok olyan helyzet van, amikor van egy konfliktus a szülő és a gyerek között, és én látom, hogy a szülő a „difi” ebben a történetben, akkor én a gyerek mellé állok. Na, ekkor szokott lenni a probléma. Leginkább pályaválasztáskor derül ki, amikor a szülők fixa ideákkal jönnek. A szülő persze mindig jót akar a gyerekének, de annak semmi értelme, ha a gyereket beleerőltetjük egy rendszerbe, ami neki nem jó – mondta.
Balatoni József azt is hozzátette: mindenkinek az az érdeke, hogy a gyerek fejlődjön.
Otthon semmi gond vele?
Major Ildikó szerint a pedagógusok helyzeti előnnyel indulnak, hisz tanultak pedagógiát és ezzel foglalkoznak egész életükben. Míg a szülő – legyen közgazdász, orvos vagy asztalos – egyszer csak szülő lesz. Tapasztalata szerint a szülők szomjazzák, igénylik a gyerekekkel kapcsolatos tudást. Rengeteg fórumot is tartottak az óvodában a fogadóórán kívül. A nehezebb rész, amikor a szülők problématagadók: „Érdekes, hogy ezt mondod, otthon semmi gond vele” – hangzik a mondat. A gyerek a családé, és amíg a szülők nem látják be, hogy szükségük van szakemberre, addig nem tudnak továbblépni.
Segítséget kérni és elfogadni
Tibenszky Móni Lisa szerint a szülőket meg kell tanítani arra, hogy nem „problémás gyerek” van, hanem van a probléma, és van a gyerek. Az egész gondolkodásmódot kell megváltoztatni, ehhez pedig kellenek a szülők, pedagógusok, szakemberek.
– Meg kell tanulni segítséget kérni és elfogadni, ebben pedig nem vagyunk jók – jegyezte meg.
És vajon miért van ennyi ADHD-s (figyelemhiányos hiperaktivitás), autista, aspergeres, atipikus fejlődésű gyerek ma? – idézte fel Lisa egy gyógypedagógus kérdését egy korábbi fórumról, amelyet Máté Gábor tartott. A világhírű, magyar származású, kanadai orvos csak annyit mondott: „Értsétek meg, hogy ez egy normális válasz egy nem normális világ történéseire! Túl sok az információ, nem tudunk ennyi mindent befogadni.”
Elvárások erdejében
A gyerekek alapvetően lassan fejlődnek, viszont ma fel van pörgetve a természetes érési folyamat. Ez a rohamtempó pedig nem felel meg nekik.
– Verseny lett, kinek a gyereke hány hónaposan mit csinál. Az a legnagyobb problémájuk ma a gyerekeknek, hogy túl gyorsan akarnak ők maguk felnőttek lenni – osztotta meg a tapasztalatait Balatoni József. – Rengeteg inger éri őket. Folyamatosan azt látják, hogy dönteni kell, képben lenni, jónak lenni. Iszonyatosan sok az elvárás. Éppen ezért ne azt kérdezzük a gyerektől, hogy mit akar vacsorára, mert nem tudja. Hanem azt, hogy májkrémes kenyér vagy párizsi? Mert ebben tud dönteni. Az agyi kapcsolatok kialakulásának fejletlenségéből fakadóan ennek megvannak a neurobiológiai okai. Hiszek a liberális nevelésben, de ez nem azt jelenti, hogy mindent szabad. NEM! A gyereknek a legfontosabb, hogy legyenek határok. Nem érzi magát biztonságban máshogy. Keretek és határok, amelyeket az életkor haladtával bővítsünk.
Konfliktuskerülő játszmák
A keretek fontosságát hangsúlyozta Major Ildikó is. A szakember egészen az újszülött korig megy vissza, kiemelve, hogy bizonyos irányzatok szerint a gyerekkel kapcsolatban minden „igény szerint” történjék:
– Ez az egyik oldalról nagyon szép. Kiemeli a gyerek sajátos igényeit. Másrészt ahogy nő és okosodik, tisztán kirajzolódnak a „játszmák”, amelyeket az édesanyával vív a gyermek. Az óvodába kerülő gyerekeknél gyakran kiderül, hogy otthon nincsenek szabályok, mert körülöttük forog az élet. Azt látom, hogy a szülők keményen harcolnak ezzel a helyzettel. Szomorú, de tény, hogy a szülők konfliktuskerülők lettek a saját gyerekeikkel.
S végül néhány gondolat: a jövőre nézve a gyerekekkel kapcsolatban mit tartanak a legfontosabbnak a szakemberek.
– Az érzelmi edukációt – mondta Tibenszky Móni Lisa. – Azt, hogy ne a szülői mintákhoz mérjük a gyerekünket, hanem fogadjuk el, terelgessük a saját képességeivel, készségeivel, ujjlenyomatával együtt! Olyan határokkal, ahol biztonságban érezheti magát. Engedjük meg, hogy a családon belül érezhesse jól és rosszul is magát, lehessen dühös, bánatos, felpörgött, lelkes, boldog!
Jocó bácsi szerint legfontosabb lenne a teljesítménykényszer és a tökéletesség utáni vágy elengedése. Major Ildikó az oda-vissza működő, szerető tiszteletet emelte ki.
A leckét tehát mi, szülők megkaptuk.
Kiss Nikolett
Vezető képünkön balról jobbra: Dr. Kopházi-Molnár Erzsébet, Major Ildikó, Tibenszky Móni Lisa és Balatoni József. Fotó: a szerző
