Az örökös garanciával reklámozott svájci bicskámat novemberben vittem el a kés-szaküzletbe. Nyelének piros műanyaglapocskái kilazultak, a penge szélessége a felére fogyott.
A készséges eladó felvilágosított, hogy a garancia nem vonatkozik a használatban elvékonyodott pilingára. Kicseréli a gyár, de fizetni kell érte. Ami pedig a műanyaglapocskákat illeti, pár ezer forintért náluk is vásárolhatok, még föl is ragasztja. Némi töprengés után úgy döntöttem, hogy már csak a próba kedvéért is kiküldetem a kést Svájcba. Nem tántorított el a 3–4 hónapos átfutási idő sem. Elnehezült szívvel figyeltem, mikor a derék alkalmazott az átvételi jegyzékre nyomtatott betűkkel ráírta: Fizetős.
Ma délelőtt csengett a telefon: megérkezett a bicskám, átvehetem. Lelkesedésem szinte azonnal aggodalomba fordult: És mennyibe fog kerülni? Semennyibe – jött a felfoghatatlan válasz.
Délután már ott tipródtam a pultnál, és nem ismertem rá a harmincéves késemre. Vadonatújan csillogott, és többet tudott, mint az eredeti, volt rajta fogvájó és acélcsipesz is. Azt a modellt már nem gyártják, mondta a felkészült eladó, s elmesélte, hogy a javítóműhelyben a gyár nyugdíjasai dolgoznak, és ezt a kést is ők rakták össze precíz munkával, még aktív korukban. Most ugyanolyan színvonalon javítják. A nagyvonalúságuknak köszönhetem ezt a pazar felújítást.
Domján Gábor
