Kezdő újságíró koromban történt, hogy riportot írtam egy megyei kis település orvosáról, aki ellen fellázadt a falu, úgy tűnt, jogosan. Alaposan körbejártam a témát, beszéltem mindenkivel, a doktornővel is. Meggyőződtem róla, hogy a szóbeszéd igaz. Csak utólag, a következményeket tapasztalva döbbentem rá, milyen iszonyatos felelősség egy ilyen riport megjelentetése, hogy a leírt szónak milyen elképesztő súlya van.
Később, botcsinálta „oktatóként” a megyei lap újságíró stúdiójában ezerszer elmondtam: életutak, karrierek függnek tőletek. A könnyelműség, a felületesség súlyos vétek, a ferdítés, a hazugság, az egyoldalú befolyásolás viszont bűn, amire nincs bocsánat. A sajtó tényleg hatalom, de ezzel visszaélni tilos.
Mindez sokszor eszembe jutott azóta, látva, hogyan váltak gazdasági, politikai érdekek kiszolgálóivá az újságírók, eszközzé a média itthon és sokfelé a világban. Milyen gátlástalan hírhamisítás folyik, milyen erkölcstelenül használnak fel manipulált képeket, hogyan követnek el nap mint nap karaktergyilkosságokat. Mennyire nem számít már az ember, a köz, csak a sztori legyen meg és szóljon jó nagyot. Van, aki politikai meggyőződésből él vissza a nyilvánosság adta lehetőségeivel, van, aki pénzért, előmenetelért, más meg csak a talmi népszerűséget hajszolja, igénytelenül és ócskán, beledőlve a bulvár mocskába. Meg persze vannak sokan, akik bár jó szándékkal, de kellő utánajárás nélkül vetnek papírra/képernyőre egy-egy történetet, nem gondolva végig, hogy személy szerint felelősek a következményekért.
A balatonfüredi Lóczyban épp most zajló „drogbotrány” iskolapéldája annak, hányféleképpen lehet ugyanazt a nyilvánosság elé tárni. Az ügyet az Index robbantotta ki. Vehemensen, telefonbeszélgetések alapján és minden bizonnyal elkapkodva, viszont jó ütős címmel: Anya, ki vagyok rúgva az iskolából! A Pesti Srácok a tőlük megszokott módon, vadul TASZ-ozva reagált: Megint hazudott az Index! A cikk alatti kommentek is figyelemreméltóak, és sokat elárulnak arról, hol tart ma az ország. A szakmai tisztesség szabályait csak a 24.hu tartotta be. Az újságíró a helyszínre ment, személyesen beszélt az iskola igazgatójával és három lánnyal az érintett diákok közül, kereste, csak épp nem találta (újabban ez sokfelé így szokás) a tankerületi vezetőt, aki másnap – megfelelő átgondolás és egyeztetés(?) után – mégiscsak elküldte nyilatkozatát a szerkesztőségbe. A cikk írója levegőben hagyott egy sor megválaszolandó, fontos kérdést, egymás alázása helyett a józan, felelős gondolkodás irányába terelve az olvasót. A riport így korrekt és kerek.
Az igazságot arról, hogy mi történt és hogyan, persze továbbra se tudjuk, de az ember már annak is örül, ha nincs megvezetve. Kormányunknak és az illetékes hivataloknak meg ideje lenne elgondolkodniuk végre azon, jól vannak-e megfogalmazva a célok és a módszerek, miért bicsaklott ki a bűnnel arányos büntetés elve, jut-e elég figyelem és segítő támogatás a családok, gyerekek, pedagógusok számára – hogy csak azokat a kérdéseket említsem, amiket ez az ügy felvetett. Mert a füredi történet arról is szól, hogy a rendszer úgy, ahogy van, rosszul működik.
