Nehéz mostanában másra figyelni, mint a járvánnyal kapcsolatos hírekre és a minden zugba beszűrődő politikára. Betegséggel, megélhetési gondokkal, hétköznapi problémákkal küzdenek sokan. Egy régóta együtt gondolkodó kis baráti kör ezt a feszült hangulatot igyekszik némileg oldani.
A Gizella-udvar egyik zárva lévő üzletének kirakatában rendeztek be egy, a tánc világnapjára emlékeztető galériát Baumann Béla és Gáspár Gábor fotóival, valamint Debreczeny Zoltán és Hegyeshalmi László festményeivel idézve meg a veszprémi táncfesztivál vírusmentes, boldog éveit. Ennek apropóján kérdeztem a friss nyugdíjas, Harangozó Gyula-díjjal kitüntetett Krámer György koreográfust, aki maga is tagja a baráti társaságnak.
– Ma ünnepeljük a tánc világnapját, miközben maga a tánc szinte teljesen kikopott az életünkből. Vajon miért?
– Nem kopott ki teljesen. Mielőtt az egész életünket átformálta a világjárvány, sokan, és azt figyeltem meg a környezetemben, hogy egyre többen jártak különböző táncos helyekre. Néptánccsoportok, táncklubok működnek és alakulnak szép számmal, sok táncolni vágyó, elsősorban fiatal tölti ezzel a szabadideje jó részét. A táncos szórakozóhelyek is tömve voltak, amíg lehetett. Az kétségtelen, hogy mostanában egyre több minden zajlik az online térben, és ez nem tesz jót az ilyesminek. A közösségi tevékenységek szorulnak mostanság háttérbe, nem csak a tánc. De a világ változik, egyszer minden a helyére kerül. Nem hiszem, hogy az ember el fog felejteni táncolni. Nézz meg egy még járni sem tudó kisgyermeket, mit tesz, ha zenét hall!
– A tánc a kultúra talán legősibb megnyilvánulása, egyidős az emberiséggel. Megőrizhető valamiképpen ebben az elszemélytelenedő és agyontechnicizált világban?
– Remélem, hogy igen. Ez neveltetés, edukáció kérdése. A felnőtt társadalom felelőssége, milyen utódokat nevel. Persze nem papolni kell erről, hanem példát mutatni. Fogyaszd a kortárs művészetet, még akkor is, ha ez néha munkával jár! Jobb lesz neked is. Járj őszinte érdeklődéssel kiállításra, koncertre, színházba, táncszínházba! Olvass! Ez nyomot fog hagyni gyermekeidben és a rád bízott fiatalokban. A színpadi táncművészet különösképp segít visszatalálni önmagunkhoz, mert szavak nélkül, lélektől lélekig hat, és érzéki élmény.
– Ezek szerint a tánctól boldogabbá, teljesebbé, „emberebbé” válhatunk?
– A belső energiától, érzelmektől, vágytól fűtött, szabadon mozgó emberi test minden lényegeset elmond az életről. Szavak nélkül, tehát nem hazudik. Most nem tehetünk mást, táncoljunk otthon. Csak pár taktust. Csak néhány mozdulatra kérd fel a szerettedet! A nagyszobában, az udvaron, vagy a konyhában. Ezt tesszük néha mi is Líviámmal, két rántáskavarás között. Néhány évvel ezelőtt Bécsben, a Stephanskirche előtti placcon, hömpölygő turistaáradatban meghallottunk egy latin utcazenészt. Ellenállhatatlan volt a pillanat, táncolni kezdtünk. Ötven távol-keleti turista kapta elő a fényképezőgépét, mobiltelefonját. Máig élő, intenzív emlékem az a ragyogó érzés, ahogy akkor, ott szerettük egymást, ahogy akkor, ott szerettünk élni.
A tánc világnapja alkalmából a Veszprém Televízióban megnézhetők a tavalyi A Tánc Fesztiválja előadásai.
Fotók: Baumann Béla
