A tervek szerint 2023 márciusára fog elkészülni az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) programév legimpozánsabb infrastrukturális fejlesztéseinek egyike – hangzott el az egykori gyermekkórházban tartott mai sajtótájékoztatón. A munkálatok már elkezdődtek, a hajdani gyógyintézmény 8000 négyzetméteren, 10,5 milliárd forintból, ActiCity Mozgásközpont néven fog újjászületni.
Ovádi Péter országgyűlési képviselő emlékeztetett rá, hogy a beruházás nem csak a veszprémiek, de a magyar állam számára is kiemelt fontosságú. Miután az épületegyüttest a város ingyenesen megkapta, a kivitelezés költségeire is a központi költségvetés nyújt fedezetet.
Navracsics Tibor kormánybiztos azt emelte ki, hogy az EKF céljaihoz – jó programok, közösségépítés és -megerősítés, tartós növekedési pálya, a Bakony-Balaton régió presztízsének növelése – olyan helyszínekre is szükség van, amelyek a közösségek számára befogadó otthont teremtenek. Ilyen hely lesz az ActiCity, új fókuszaként a város kulturális és társasági életének.
Porga Gyula polgármester felidézte, hogy az épület és a park 26 éves elhagyatottság után kap új funkciót, mintegy az EKF esszenciájaként. Tánccal, mozgással foglalkozó csoportok, együttesek otthona lesz, amelyeknek jelenleg nincs megfelelő terük. A közösségi oldalakon sokasodó aggodalmakra reagálva elmondta, hogy a főépület az eredeti állapotát nyeri vissza, a kaput és a kerítést is helyreállítják. A nyolcvanas években felhúzott mosoda megújul. A közel harminc éve gondozatlan park rendbetételére egymilliárd forintot fordítanak, és bár lesznek fakivágások, a kertészek véleménye alapján kivágásra ítélt 28 fa helyett a dupláját ültetik. Azt ígérte, hogy az örökzöldekkel, virágágyásokkal is szépített park a régi növényvilág hangulatát fogja visszaidézni. Megközelítését egy 155 férőhelyes új parkolóház segíti majd.
Bélafi László, a projekt egyik ötletgazdájaként arról beszélt, hogy az ActiCity gondolatát a Hangvillában szerzett tapasztalatok szülték.
– Legalább negyven, különböző mozgásformák iránt elkötelezett csoport létezik szanaszét szóródva a városban – mondta.
Belőlük lehet egy nagy, összetartó közösséget létrehozni a megújuló épületben, amelyhez tágas előcsarnok, kávézó, étterem és szabadtéri rendezvénytér is csatlakozik majd. Állandó bérlői is lesznek a háznak, mégpedig az általa „szent őrülteknek” nevezett balettiskolások, falmászók és néptáncosok. Azt kérte a sajtó képviselőitől és rajtuk keresztül Veszprém polgáraitól, hogy hozzák divatba és szeressék együtt már most a város leendő közösségi központját! Portálunk kérdésére elmondta, hogy a látványterveken látható térkő burkolat a külső rendezvényteret fogja borítani az épület hátsó frontján. Oda kerül majd át a főbejárat, amit az egyetemi campuson át és az Erzsébet-liget felől lehet megközelíteni. A régi főbejárat homlokzatán mindent az eredetinek megfelelően állítanak helyre, újragyártatják a díszes ablaküvegeket, felújítják a régi lépcsőket és a mozaik padlóburkolatot, helyükön maradnak az alapításra emlékeztető márványtáblák. A megújuló park az épületen át lesz megközelíthető, és kizárólag a sétát, pihenést, szolgálja.
Itt megtekinthető képriportunk a munkálatok kezdetéről.