Eszter napokon belül életet ad első gyermekének. Kíváncsian lestük a szavait, hogyan élte meg az elsőszülő kismamák örömeit és aggodalmait, figyelte-e teste és lelke változásait. A szülés előtti izgalmakról és a gyermekvállalás anyagi kihívásairól is kérdeztük.
– Nagyon boldog vagyok, izgatottan várjuk – mondja. – Szerencsém volt, vagy jók az adottságaim: könnyen estem teherbe, és könnyen viseltem a várandósságot. Most azonban izgulok, kissé félelmetes is a szülés előtti várakozás az ismeretlenre: mikor indul, mikén zajlik, meddig tart. Ez a kiszámíthatatlanság ijesztő.
A nagy várakozás
– Milyen volt a várandósság eddigi része? Volt olyan időszak, ami nehezebb volt a többinél?
– Az első trimeszter volt a legnehezebb. Nagyon alacsony volt a vérnyomásom, gyakran szédültem és napközben is aludnom kellett, ami teljesen szokatlan volt számomra. Szerencsére a hányinger nem volt vészes, de a gyengeség és fáradtság kihívást jelentett. A második trimesztertől viszont sokkal jobban éreztem magam.
– És most, a szüléshez közeledve, van valami, ami különösen foglalkoztat?
– Az egyik legnagyobb aggodalmam, hogy valószínűleg meg kell majd indítani a szülést. Szerettem volna, ha minden teljesen természetesen zajlik, de lehet, hogy beavatkozásra lesz szükség. Nem szeretném, ha császármetszéssel végződne, mert a baba szempontjából is jobb, ha végigmegy a természetes folyamaton. A hüvelyi szülés segíti az immunrendszerének fejlődését, és könnyebb kötődést biztosít az anyával.
– És a gyermeknevelés? Mennyire tűnik ijesztőnek?
– Félelmetes belegondolni, hogy egy magatehetetlen baba teljes mértékben ránk lesz bízva. Tudom, sokan végigcsinálták, mindannyian így születtünk. Tudatosan készültem rá: olvastam, néztem a videókat, és voltunk elsősegély tanfolyamon is. Szóval, igyekeztünk felkészülni. Persze, biztosan lesznek olyan helyzetek, amire nem lehet teljesen felkészülni. Szerintem senki sem érezheti magát teljesen készen az anyaságra, de az a fontos, hogy nyitottan álljunk hozzá, és merjünk segítséget kérni, ha szükséges.
– Érezted-e bármikor, hogy nyomás nehezedett rád, mert közeledett a gyerekvállalás ideje?
– Egy éve házasodtunk össze, és viszonylag gyorsan jött a baba, így ilyesmit nem tapasztaltunk. A család és a barátok is örültek neki, nem volt olyan érzésem, hogy bárki sürgetett volna.
A beszélgetés során az anyagi vonzatokra is rátérünk. Eszter és párja tudatosan tervezték meg a kiadásaikat, mégis meglepődtek, hogy a baba érkezése már a születése előtt is jelentős összeget emészt fel.
Egy furcsa kérdés: Mennyibe kerül egy gyermek?
– A költségek különböző kategóriákba sorolhatók – magyarázza Eszter. – A baba számára szükséges eszközök, a terhesség alatt felmerülő költségek, az egészségügyi kiadások és a szoptatáshoz kapcsolódó beszerzések mind-mind komoly terhet jelenthetnek. A legnagyobb kiadási tétel, csaknem 460 ezer forint, a baba számára szükséges eszközök, felszerelés beszerzése volt.
Jelentős összeget fordítottak olyan alapvető dolgokra, mint a babaágy, szekrény, matracvédő, pelenkázó alátét, babafészek és légzésfigyelő. A kisebb kiegészítők között szerepelnek a takaró, hálózsák, babakocsi-szúnyogháló, orrszívó-porszívó és sterilizáló. Sok ajándékot is kaptak, ami azért jelentős segítséget jelentett.
Megtudtuk, hogy a babagondozáshoz szükséges további eszközök ára 95 ezer forint körül alakult. Ezek közé tartoztak a cumisüvegek, pelenkázó alátétek, vitaminok és popsikrémek, valamint az olyan ápolási kellékek, mint a hintőpor, baba körömvágó olló és tengervizes orrspray. – Az első időszakban ezek mind elengedhetetlenek, és megdöbbentő volt látni, milyen gyorsan összeadódnak ezek a költségek – mondja Eszter.
– A gyerekorvos által ajánlott egészségügyi kiadások kisebb összeget tettek ki, például orvos által ajánlott vitaminok és gyógyszerek, a K-vitamin cseppek, fürdetőkenőcs és fájdalomcsillapító kúpok, alapvető fontosságúak, így ezeket is beszereztük – számol be Eszter.
Végül a szoptatáshoz szükséges eszközök is jelentős összeget, csaknem 100 ezer Ft-ot tettek ki eddig. – A szoptatós ruhák, a tejtároló zacskók is összeadódnak – magyarázza. – Ezek közül sok olyan dolog van, amit előre kell beszerezni, mert a baba megszületése után már nem biztos, hogy lesz időnk rá. Az eddigi összes költségünk több mint egymillió forint, ami egészen elképesztő.
– Jó dolog, hogy vannak támogatások, mint a babaváró hitel, de az infláció az utóbbi években sok mindent megdrágított. Igénybe vettük a babaváró hitelt, de a csokot nem, mert az hosszú távon lakhelyhez köti az embert. Szerencsére van saját lakásunk, így ez nem volt annyira kritikus döntés.
Tervek a jövőről
A jövőbeni terveiről is beszélgetünk. Eszter fogorvosként dolgozik, de szeretne hosszabb ideig otthon maradni.
– Az a terv, hogy egymás után vállaljuk a gyerekeket, így lehet, hogy hat évig nem térek vissza dolgozni. Hacsak az anyagiak miatt nem lesz rá szükség.
– És a párod? Hogyan éli meg ezt az időszakot?
– A várandósság szerintem még közelebb hozott minket egymáshoz. Jobban érezzük, hogy egy csapat vagyunk, egy család lettünk. Nyilván neki nagyobb felelősség most, hogy egyedül ő keres, de stabil anyagi háttérrel rendelkezünk. Persze, azért aggódik néha, hiszen egy keresetből kell majd megoldanunk mindent, amíg otthon leszek.
– Ha csak egy dolgot tanácsolhatnál azoknak, akik még csak most gondolkodnak a gyerekvállaláson, mi lenne az?
– Fontos a pozitív hozzáállás. Persze, lesznek nehezebb időszakok, de a gyerekvállalás áldás. Mindent meg lehet oldani, csak keresni kell a megoldásokat, nem a kifogásokat. És ne féljenek kérdezni, segítséget kérni, mert senki sem tudja előre, pontosan milyen lesz szülőnek lenni.
– Van valami, amit a saját édesanyádtól tanultál, és amit te is szeretnél továbbadni majd a gyermekednek?
– Sok ilyen van. Hatan vagyunk testvérek, szóval igen, anyától érdemes tanulni, mert sok tapasztalata van.
Eszter kislánya bármelyik nap megérkezhet, a szülők már csak az utolsó napokat töltik várakozással. Ahogy mesél, egyértelmű, hogy felkészülten, de természetes izgalommal várja az anyaság első pillanatait. Talán a legnagyobb tanulság az, hogy bár az anyagi és érzelmi felkészülés segíthet, az újdonsült szülőknek mégis meg kell tanulniuk alkalmazkodni az ismeretlenhez. Eszter és párja azonban biztosak benne: az előttük álló kihívások ellenére életük egyik legszebb időszaka lesz.
Vezető kép: Nagy Zsófia, tízéves rajza, Hunyadi János Általános Iskola, Csantavér