Nyelvében él a nemzet – mondjuk. És valóban. Az általunk használt divatos szavak, szófordulatok, megfogalmazások visszatükrözik lelkiállapotunkat, a társadalom mentális egészségének helyzetét.

Kovács Zoltán Imre vendégszerzőnk néhány nyelvi jelenséggel foglalkozik, melyek mára teljesen elterjedtek úgy az írott sajtóban, mint az élőbeszédben. Az idézeteket az ősz sajtóterméséből válogatta.

Dagályosság

Dagályosnak nevezik a terjengős, cikornyás megfogalmazásokat, az ezektől hemzsegő szövegeket. A dagályos beszéd többek között a válságba jutott társadalmak jellemzője, például a Bizánci Birodalom bukása előtti évszázadokban keletkezett szövegekben a közös a szinte már elviselhetetlen dagályosság. Azt nevezem dagályosnak, amikor valamit hosszabban mondunk annál, mint ahogy lehetne, és amikor ez a hosszúság nem ad hozzá semmit a rövidebb kifejezéssel elmondottakhoz. De lássunk néhány példát!

Az első, ami megjelent a beszédben, az a ma helyett a mai nap folyamán. Ugyanez az idén helyett az idei év folyamán. Amikor az év helyett bejött az esztendő, akkor még rosszabb lett a helyzet: az idei esztendő folyamán. Két szótag helyett tízzel mondják ugyanazt!

Más szavaknál is találni elrettentő példákat. A csakból lett a mindösszesen, az ígyből az ilyeténképpen; az időben helyett pedig jött az idejekorán. Az idejekorán külön gyöngyszem, mert sokan nem értik a jelentését, és az eredeti jelentés, az időben helyett idő előtt-ként használják, amit ez a szó nem jelent. A szó eredetileg azt akarja mondani, hogy idejekor, vagyis akkor történik valami, amikor itt van az ideje.

Nemcsak szavainkban, hanem fogalmazásunkban is lehetünk dagályosak: „A labdarúgó Nemzetek Ligája negyedik kiírása ma kilenc összecsapással veszi kezdetét, szombatig bezárólag 26 mérkőzést rendeznek az első fordulóban.” Talán azt akarták írni, hogy „szombatig 26 mérkőzést rendeznek”.

Az egyik áruházláncban így hívták az önkiszolgáló pénztárakhoz a vásárlókat: „A gyorsabb áthaladás érdekében az önkiszolgáló pénztárak is igénybevehetők kizárólag bankkártyás lehetőséggel.” Hogyan? Talán ezt kellett volna mondani: „Az önkiszolgáló pénztárak is igénybevehetők, de csak bankkártyával.”

Régies szavak

A fideszállam múltba fordulása magával hozta a régies szavak használatát előbb a sajtóban, majd a beszélt nyelvben is. Ide tartozik a már említett esztendő. További példák: bocsát helyett bocsájt lett, a rémítőből pedig rémisztő. Ezekben közös, hogy én még mindkettőről azt tanultam az iskolában, hogy ezek a szóalakok helytelenek, így nem szabad használni őket. Továbbá illeszkednek a dagályosság trendjébe is, mivel hosszabbak az eredeti szavaknál. Utóbbi alól kivétel az ismét divatossá vált fura, ami a furcsát váltotta fel.

Dagályos, régies szó a vármegye, amit a Fidesz-politika erőltetne a megye helyett. Az ezerrel tolt kormánypropaganda („Előre megyünk, nem hátra”) fényében viszont teljességgel értelmezhetetlen ez a szavak szintjén is megnyilvánuló hátramasírozás. Főleg úgy, hogy a megyéknek már semmi közük sincs a várakhoz.

Idegen szavak

Korábban az volt a közmegállapodás, hogy amit csak lehet, magyar szavakkal mondunk. Manapság ez teljesen megfordult: mindent idegen szóval mondunk, még azt is, amire van szép magyar kifejezés. Sportpéldákat hozok: esély, esélyes helyett sansz, sanszos a nyerő; a negyedik helyből pedig negyedik pozíció lett. A futballbírót nem partjelző segíti, hanem asszisztens. A partjelzőnek a nevében is benne volt, hogy mit csinál, az asszisztens viszont teljesen semleges kifejezés. Asszisztens segítette az orvost régen is, de újabban az igazgatónak sem titkárnője van, hanem asszisztense.

Most ősszel derült ki, hogy vannak inkumbens (tehát jelenleg hivatali idejüket töltő) képviselők.

Modorosság

Kizárólag futballközvetítésekben találkozok a bent, középütt modoros kifejezéssel. A játékelemekre új szavak jöttek: belöbböli, lekészíti a labdát a beadja, lepasszolja helyett, de ötven éve hiába várok arra, hogy valaki bent, középent mondjon a bent, középütt helyett.

Modorosságnak tartom a korrektség jegyében született kifejezéseket is. „Új technológiák támogatják a diabétesszel élőket állapotuk szinten tartásában.” Mennyivel szebb diabétesszel élőt mondani, mint cukorbeteget? Vagy jobb betegségben élni, mint betegnek lenni? A diabétesszel élő amellett dagályos, és idegen kifejezést használ a magyar szó helyett.

A nyelv elszegényítése

Gyermekeim révén nap mint nap találkozok a Z generáció nyelvi világával. Nekik nem kell az orwelli világ kényszerítése az újbeszéllel, ők megcsinálják maguknak kicsiben.

Pédául a vicces szót a következő jelentésekben használják: viccbe illő, vicces, tréfás, mókás, nevetséges, érdekes, izgalmas, meglepő, véletlen, váratlan, szokatlan, szórakoztató. Utóbbi szavakat még véletlenül sem ejtik ki, minden csak vicces.

A gyalogos mozgás kifejezésére szolgáló egyetlen szó pedig a sétál lett. Tehát mindenki csak sétál, aki gyalogol, jár, jön, megy, sétál, siet, halad, bandukol, lófrál, lohol, rohan, andalog, érkezik, indul, kerül, biceg, sántikál, fut, szalad, oldalaz, hátrál, menekül vagy éppen előretör.

Az igekötőknél ugyanilyen szerepű lett a be. Először volt az Apám beájulna című film, amiből máig sem értem, hogy mit csinál az, aki beájul. Mondjuk beleájul egy gödörbe? Vagy egyszerűen csak azt akarták mondani, hogy apám elájulna, ha megtudná, hogy mit csinálok? Aztán már nem volt megállás. A megelőz helyett jött a beelőz, az elvállal, felvállal helyett a bevállal. Az álmos ember nem elalszik, hanem bealszik. Még szerencse, hogy a megcsinál helyett nem mondhatjuk, hogy becsinál.

A bizonytalanság megjelenése a beszédben

Értelmes vezetés híján az ország elbizonytalanodott. Az embereknek nincs jövőképük. A bizonytalanságra az Orbán-kormány csak ráerősít, mivel a félretájékoztatásban érdekelt, nem a tájékoztatásban. Ez a bizonytalanság nyelvünkben is megjelenik.

Például közölnek valamit valaki felé, nem közlik vele. Szolgálnak valaki felé valamivel, nem pedig szolgálnak neki. Képzeljünk el egy olyan kézilabdameccset, ahol az egyik játékos csak a másik felé dobja a labdát, nem neki! Vajon eljut a labda a másik játékoshoz? A felé az maga a bizonytalanság!

A bizonytalanság és a régies beszéd találkozik a szenvedő szerkezetek terjedésében. A magyar aktív nyelv, nálunk elmondanak valamit, nem pedig elmondatik ugyanaz. Még inkább nem el van mondva. Hívnak valakit, nem hívatik az illető.

„Érdem és teljesítmény szükségeltetik az előrejutáshoz.”  Lehetne így is: Érdem és teljesítmény kell az előrejutáshoz.

A szenvedő szerkezet azért utal bizonytalanságra, mert ezt alkalmazva az alany nem cselekszik, csak megtörténnek vele az események. Az ember nem irányítja a sorsát, hanem a körülmények játékszerévé válik. Miként az Orbán-kormány: bármi baj van, arról mindig más tehet: Gyurcsány, Soros, az Unió, a háború. Ők maszületett csecsemők, nem tehetnek semmiről. Minek kormányoznak akkor?

A határozott névelők (a, az) helyett egyre gyakoribb a határozatlan egy névelő használata.

Ez egy megoldás, nem pedig ez a megoldás! Látjuk a bizonytalanságot az egy megoldásban. Ilyet csak akkor mondhatunk helyesen, ha több megoldás létezik, és azok közül egyről van szó.

„Mindenki jelezte: egy erőn felüli bérnövekedés esetén állami szerepvállalás is szükséges.” A mondat ugyanazt jelentené így is, de határozottabban állítva: „Mindenki jelezte: erőn felüli bérnövekedés esetén állami szerepvállalás is szükséges.”

„A nők elleni erőszak egy olyan jelenség, amely minden korosztályt és társadalmi réteget érint.” Nekem szimpatikusabb így: „A nők elleni erőszak olyan jelenség, amely minden korosztályt és társadalmi réteget érint.”

„Minden téren egy biztos támpontot adni nekik.” Miért nem lehet határozottabban mondani: „Minden téren biztos támpontot adni nekik.”

Végezetül egy klasszikus: „A gyümölcstorta darabot egy bőröndben lévő ágy alatt találták meg.”

Kovács Zoltán Imre