„Párizs örökre a miénk marad.” „A szerelem az az érzés, amikor tudod, téged vár valaki a világban.” A filmtörténet legérzelmesebb mondatai. Filmkedvelőknek gyerekjáték kitalálni, honnan az idézet. Szerelmes filmek szubjektív toplistája.
Az idézett első mondat természetesen a Casablanca kultikus filmből való, a második a Doktor Zsivágóból. Minden idők legszebb szerelmes alkotásainak toplistáján megkerülhetetlenek ezek a filmek az olyan legendákkal együtt, mint az: Elfújta a szél, Reggeli a Tiffanynál, Love Story, Titanic… Szinte a végtelenségig folytatható a sor. Ön melyik romantikus filmre szavazna?
Ismerőseim körében végzett gyors körkérdés során kiderült, nem ugyanazt értjük mindannyian a szerelmes filmek kategória alatt. Mert ugyebár van a limonádé, a szex és a dráma. Így aztán van, aki idesorolja a pornográfia határát súroló Utolsó tangó Párizsban című Bertolucci-filmet is, egy amerikai öreg (Marlon Brando) és egy fiatal párizsi lány (Maria Schneider) szexuális kapcsolatáról. Vagy az Elemi ösztön című erotikus thrillert Sharon Stone és Michael Douglas főszereplésével. Vagy Mickey Rourke és Kim Basinger filmjét, a 9 és fél hét címűt. Ezek is kétség kívül hatalmas közönségsikert aratott „szerelmes” alkotások, de maradjunk annyiban, hogy ezek a megmagyarázhatatlan végzetes vonzódásról szólnak, inkább perverziók, mint Valentin-napi toplistára való filmek.
A klasszikus szerelmi történetekre vágyóknak, akik imádják az olyan romantikus sztorikat, amilyenek valószínűleg csak a filmvásznon és a könyvekben fordulnak elő (no jó, és esetleg a különösen szerencsések életében), összegyűjtöttük azoknak a filmeknek a listáját, amelyeket legalább egyszer látni kell az életben.
Elfújta a szél (1939)
A ma is népszerű legendás filmet 1939-ben mutatták be olyan sztárokkal, mint Clark Gable, Vivien Leigh, Leslie Howard vagy Olivia de Havilland. Gyakran minden idők egyik legnagyobb románcának tekintik Margaret Mitchell azonos című, Pulitzer-díjas regényéből készült filmet. Az amerikai polgárháború idején játszódó történet két gazdag férfi és Scarlett O’Hara viharos szerelmi történetét meséli el. Van benne minden, szédületes romantika és gyűlölet, de még fizikai bántalmazás és házasságon belüli nemi erőszak is. Kiakadnának tőle a mai metoo-sok. Ám a korabeli közönség falta, nem tudott betelni vele, amit az is mutat, hogy minden idők legnagyobb bevételét hozta. Az Elfújta a szél összesen 13 Oscar-díj-jelölést kapott, amiből nyolcat meg is nyert, köztük a legjobb film, a legjobb rendező Victor Fleming és a legjobb új színésznő díját a főszereplő Vivian Leigh-nek. Hattie McDaniel elnyerte a legjobb női mellékszereplő díját is a nehéz, de szerető anya megformálásáért, ezzel filmtörténelmet írt mint az első afroamerikai nő, aki Oscar-díjat kapott.
Casablanca (1942)
Az 1942-ben bemutatott amerikai romantikus filmdráma Kertész Mihály rendezésében, Humphrey Bogart és Ingrid Bergman főszereplésével a klasszikusok klasszikusa. A cselekmény egy Rick nevű pasas körül forog, aki étteremtulajdonos, és nem tudja, hogy bosszút álljon-e, vagy segítsen volt szeretőjének, Ilzának, aki egy nap megjelenik az új szeretővel, és kétségbeesetten segítségért könyörög. Fokozza az izgalmat, hogy a második világháború idején játszódik a történet, Marokkóban, Casablanca városában. Nekünk magyaroknak külön érdekesség, hogy az egyik főszereplőt, Victor Laszlónak hívják. A film az IMDb online információs adatbázisban bekerült a minden idők 250 legjobb filmje közé. A Casablanca három Oscar-díjat nyert, köztük a legjobb rendezésért. Karakterei, párbeszédei és zenéje legendássá váltak.
Körhinta (1955)
Fábri Zoltán rendező remekműve máig a legfontosabb magyar filmek egyike, számos jelenete pedig vitán felül az örök klasszikus kategória. Nem is beszélve az olyan mondatokról, mint az „Én nem tudok nélküled, csak meghalni”, amit Soós Imre olyan szenvedéllyel és olyan tekintet kíséretében képes elmondani a tizenéves Törőcsik Marinak, hogy az ember elkezd hinni az örök szerelemben. Sokak emlékezetében ez a film örökre felültette a körhintájára Törőcsik Marit, aki egy másik hazai kultikus filmben újra játszhatta a szerelmes nőt, ám annak megkeseredett prototípusát.
Szerelem (1971)
Makk Károly rendező cannes-i díjnyertes filmje Déry Tibor novellái nyomán készült. Sokan minden idők legjobb magyar filmjének tartják. Két nő élete fonódik össze a történetben, akik mindketten ugyanazt a férfit várják: az 1956 után politikai okokból bebörtönzött János felesége és anyja egymást támogatja lelkileg. A halálosan beteg idős asszony emlékeiben előjönnek a családtörténet régi képei. Törőcsik Mari, Darvas Lili és Darvas Iván alakításai teszik igazán felejthetetlenné ezt a szívfacsaró filmet. Ha úgy tetszik, igazi magyar édesbús történet.
Álom luxuskivitelben (Breakfast at Tiffany’s) (1961)
Talán nincs is olyan mozirajongó, aki ne emlékezne a Tiffany kirakata előtt hajnalban joghurtot iszogató Audrey Hepburnre, ahogy drága gyöngyök lógnak a nyakában, hosszú fekete estélyi ruhája felett. A főszereplő színésznő divatikonná, a film kultikus jelentőségűvé vált a popkultúrában. Fekete szemüveges és nagy kalapos képe az egyik legismertebb fotó a filmtörténetben.
Truman Capote, akinek a története a forgatókönyv alapja, eredetileg Marilyn Monroe-nak írta a szerepet, de a producerstúdió a szexbomba problémás viselkedése és rendkívül instabil érzelmi állapota miatt elutasította az író kérését, és inkább Hepburnt választotta. Ettől teljesen más lett a történet, de a siker bejött.
Doktor Zsivágó (1965)
Szimfónia az eszeveszett, örök szerelemről annak minden szépségével és tragikumával. David Lean rendezte parádés szereposztással: Omar Sharif (Jurij Zsivágó), Julie Christie (Lara), Geraldine Chaplin (Tonya), Rod Steiger (Komarovsky), de felbukkan benne még Klaus Kinski is.
Jurij Zsivágó orvos és költő életét követi a korszakos film, aki beleszeret Larába, a nőbe, akivel osztozik a forradalomban és a háborúban. Szenvedélyes, de tragikus szerelmüket a 20. század első felének politikai zűrzavara és kegyetlen körülményei alakítják. A Doktor Zsivágó Borisz Paszternak 1957-ben megjelent regénye alapján készült. A regény 26 hétig vezette a New York Times bestsellerlistáját, Nobel-díjat kapott, ám 1988-ig nem jelenhetett meg a Szovjetunióban. A rendszerváltás után Oroszországban kötelező olvasmány lett.
Love Story (1970)
Kőből legyen az ember szíve, ha nem sírja tele a zsebkendőt Oliver és Jennifer történetén. A két szép fiatal különböző társadalmi hátterük ellenére egymásba szeretnek. Szerelmük tragédiába torkoll, mert kiderül, Jennifer halálos beteg, ami felveti a kérdést, hogy mit jelent az igaz szeretet és áldozat.
Az amerikai romantikus filmdrámát Arthur Hiller rendezte, a főszerepben Ali MacGraw és Ryan O’Neal látható. Kétségkívül minden idők egyik legszebb szerelmes filmje.
Az angol beteg (1996)
Nevezhetnénk akár magyar betegnek is, hiszen egy magyar gróf, Almásy László és ápolója Hana szerelmi történetét dolgozza fel a hollywoodi film. A sztori pikantériája, hogy jóval a film forgatása után megtalálták a magyar származású Szahara-felfedező kalandor magánleveleit, amelyekből kiderül, hogy Az angol beteg című filmben róla rajzolt képpel ellentétben valójában homoszexuális volt. No mindegy, a filmben nagyon finom, érzelmes kapcsolat bontakozik ki a repülőgép-szerencsétlenségben összeégett gróf (Ralph Fiennes) és ápolónője között. A nővért a gyönyörű Juliette Binoche játssza. A film 12 Oscar-jelölésből 9 díjat söpört be, köztük a legjobb film, a legjobb rendező Anthony Minghella és a legjobb női mellékszereplő Juliette Binosh. A film kasszasiker volt, és hatalmas kritikai elismeréseket is bezsebelhetett.
Rómeó és Júlia (1996)
A klasszikusok között a helye Baz Luhrmann rendező filmjének, amely hűen követi a nagy Shakespeare azonos című művét, ám a kilencvenes évek videoklipjeinek stílusában, modern környezetbe helyezve és két olyan világsztárral a főszerepben, mint Leonardo DiCaprió és Claire Danes.
Titanic (1997)
Amerikai romantikus filmdráma és katasztrófafilm James Cameron forgatókönyve alapján és rendezésében. A főszerepben Kate Winslet és Leonardo DiCaprio látható mint Rose és Jack, két különböző társadalmi osztály képviselői, akik egymásba szeretnek a hajó végzetes, 1912-es első és egyben utolsó útján.
Tizennégy Oscar-díjra jelölték, ebből tizenegyet el is nyert, köztük a legjobb film és a legjobb rendező díját és hát kasszasiker, ami Leonardo DiCapriot és Kate Winsletet az egekbe emelte.
Szerelmes Shakespeare (1998)
Az egyik legtúlértékeltebb film, a kritika szerint középszerű, nyálas, ám mégiscsak három Arany Glóbusszal és hat Oscarral jutalmazták, nem kis részben azért, mert egyik producere, Harvey Weinstein minden idők egyik legagresszívabb Oscar-kampányát indította. Az Oscar-történelem egyik legnagyobb igazságtalansága, hogy ez a film nyert Spielberg Ryan közlegényével szemben, és hogy a hollywoodi elitbe beleszületett Gwyneth Paltrow elvitte a legjobb női főszereplő díját Cate Blanchett elől. A film másik főszereplője, Joseph Fiennes is maximum közepes színésznek nevezhető, nem véletlen, hogy azóta Blanchett százszor bizonyított, ők meg nem annyira.
Hiába volt az egyik forgatókönyvíró Tom Stoppard, a Szerelmes Shakespeare a legjobb indulattal is csak helyenként szellemes. A sztori szerint Shakespeare éppen alkotói válságban van, amikor megismeri Lady Violát és beleszeret. A nőt már másnak ígérték, de álruhában mégis Shakespeare és a színház közelébe férkőzik.
Amelie csodálatos élete (2001)
Alig van valaki, aki nem szeretett bele az Amelie névre hallgató szokatlan lányba és élettörténetébe, ami egy romantikus mese, amelyet Jean-Pierre Gene rendezett. Amelie, a félénk pincérnő, akit Audrey Tautou játszik, úgy dönt, hogy jobbá teszi mások életét, és ezért semmit sem vár cserébe. Kalandjain keresztül a film feltárja a romantikát, a boldogságot és a szerelem keresésének buktatóit, mindezt színekkel, képzelettel és szokatlan humorral.
A legnagyobb bevételt hozó francia nyelvű filmként tartják számon az Egyesült Államokban. Elnyerte a legjobb alkotás díját az Európai Filmdíjon. Négy César-díjat, két BAFTA-díjat nyert, és öt Oscar-díjra jelölték.
Testről és lélekről (2017)
Enyedi Ildikó rendezése csendes, érzékeny, lírai, kicsit misztikus, néha abszurd szerelmi történet. Európában szeretik az ilyet, amit az is mutat, hogy elnyerte a rangos berlini filmfesztivál fődíját. Filmjének két főhőse egy vágóhídon dolgozva találkozik, legalábbis, ami a hétköznapi életet illeti: álmukban, szarvasokként ugyanis már jól ismerik egymást – írta róla a life.hu. „A két, hátrányos helyzetű figura (egyiküknek a teste, a másiknak a pszichéje állít akadályokat) pedig fokozatosan, apró lépésekkel kerül aztán közel egymáshoz ebben a kiállításában is rendkívül szép filmben.”
Vezető kép: Az angol beteg. Forrás: profimedia