FILMKLUB – 1945
Török Ferenc filmje, az 1945 november 6-án este hatkor az Agórában. 1945. augusztus 12., 11 óra. Titokzatos szállítmányukkal két fekete...
Török Ferenc filmje, az 1945 november 6-án este hatkor az Agórában. 1945. augusztus 12., 11 óra. Titokzatos szállítmányukkal két fekete...
A Veszprémi Petőfi Színház társulata szomorú szívvel tudatja, hogy Szűcs László színész méltósággal viselt, hosszan tartó, súlyos betegség következtében 2017....
Nagy segítség a kerttulajdonosoknak, hogy a hihetetlen mennyiségben keletkező lehullott lomb, száraz gally és elszáradt virág elhelyezéséről nem maguknak kell...
Íme a civilek 15. Nyomtass te is! szamizdat, ami egyben a mi újságunk is, hiszen támogatjuk, mert kedvünkre való kezdeményezésnek...
Az egri vár templomoltára – az egész templom is, de leginkább az oltár helye – varázshely. Egyike azon réges-régi helyeknek,...
A magyar tudomány ünnepe november 8-án 17–19 óráig a VEAB-székház első emeleti nagytermében (Veszprém, Vár u. 37.). A negyedik ipari forradalomnak nevezett...
Kézműves foglalkozásokkal, játszószőnyeggel, mozgásfejlesztő játékokkal, „sütigyárral” és rajzfilmvetítéssel várja a gyerekeket november 3-án pénteken és 5-én vasárnap az Agóra. A...
Tizenharmadik alkalommal rendezik meg Veszprémben a Pannonfíling Mozgóképes Találkozót, ahol újra rengeteg rövidfilmet láthat a közönség. A „rövidfilmek hosszú napjára”...
Ma már büszkeséggel gondolunk a Cholnoky-fivérekre, ha nem is olyan népszerűek, mint a veszprémi kézilabda klub, de számon tartjuk őket...
Elkészült a Nyomtass te is! című miniújság 14. száma, városunkat is érintő tartalommal. Civilek és önkéntesek segítségével hetente készül a...
Kiemelkedően eredményes szakmai tevékenységük elismeréseként Miniszteri Elismerő Oklevéllel tüntették ki Neubauer Sándornét, a Veszprémi Turisztikai Egyesület elnökét, a Villa Medici...
Rendhagyó helyen szervezett csendes tüntetést Világos Veszprémért Mozgalom. Az Igazságszolgáltatás Európai Napja alkalmából gyújtottak mécseseket a Veszprém-megyei Büntetés-végrehajtási Intézet előtt....
Új látásmódú, gonoszul szórakoztató film a menekültválságról az A remény másik oldala című feliratos, finn dráma, amely az Agóra filmklubjában...
Az életben való folytonos talpra landolást – saját tapasztalataim szerint – semmi nem segíti annyira, mint ha az embert ötévente...
A napokban tartották Budapesten, a Marczibányi Téri Művelődési Központban a 9. Gyermek és Ifjúsági Színházi Szemle díjátadóját. A fesztiválon bemutatott...
Veszprém város online közéleti portálja