Paradicsomturisták – olvasom a kifejezést egy szerb hírportálon. Miért pont paradicsom? Hát nem azért, mint gondolnánk! Nem azokat a tejfehér német turistákat nevezték így el, akik mindjárt elsőre úgy leégnek a strandon, hogy olyan pirosak lesznek, mint egy paradicsom.
Nem is azokra a lengyel és cseh meg szlovák turistákra gondolt a humoros szóalkotó, akik zoknis szandálban érkeznek fürödni, mint a piaci zöldségesek. És nem is azokra a szerb turistákra, akik a kibérelt görög apartmanokban sütik zsákszámra a paprikát a házigazda villanyszámlája terhére.
A kispénzű nyaralók a paradicsomturisták, akik otthonról hozott szendviccsel oldják meg az étkezést a strandon. Oh, igen, oh igen! Majdnem felkiáltok örömömben: hiszen mi is ilyen paradicsomturisták vagyunk! Ha jól belegondolok, egy adta krízis volt az életünk (gazdasági válság, politikai válság, háború, rendszerváltás), de azért a tengerre, a Tiszára, a Dunára vagy a Balatonra csak el kellett jutni nyaranta a gyerekekkel. Májkrémes kenyeret és paradicsomot, paprikát majszolva mindig meg lehetett oldani a nyaralást. Jó, a tengeren meg a Tiszán, Dunán volt burek, amivel degeszre ehettük magunkat.
A Balatonnál is volt szendvicses, „hűtőtáskás” hullám a turizmusban. Érdekes, ha jobban odafigyelek és eltűnődök, rájövök, hogy mostanában már nem hűtőtáskával, hanem hűtőkofferral jönnek a magyar tengerre. Ebben a kerekeken gördülő frizsiderben gondolom, a csirkecombon vagy rántott húson kívül elfér egy kis olaszrizling, százszázalékos üdítő, behűtött sör is stb. Életszínvonal-emelkedés? Lehet. Bár az a gyanúm, hogy a kis hűtőtáskások már el se indulnak. Inkább a szuper nagy autókból kicuccoló baráti társaságok uralják a strandokat. Megállnak a strandbejáratnál és négyszer-ötször is fordulnak, mire mindent bevisznek, amire úgy gondolják, hogy szükségük lesz. Összecsukható kerti székeket, nyugágyakat, asztalt, hűtőkoffert, babakocsit. Gumicsónakot felfújva, evezőket, SUP-ot, szörföt, biciklit, a gyereknek kisbiciklit, mentőmellényt, úszódeszkát, felfújt krokodilt, egyszarvús óriás úszógumit. Na, mire ezt az összes cuccot apuka berámolja a terepjáróból, már tizenegy óra körül járhat az idő és pakolhatnak is vissza. Csak nem? Nem, nem, az nem lehet. De igen, mert erős az UV-sugárzás, vagy a gyereknek hascsikarása van, vagy beborult, másodfokú viharjelzés, fontos telefonhívás stb. Délután kezdődik minden elölről. Hajrá, hajrá, derék apukák és anyukák!
Változnak a szokások, körülmények. Istenem, mennyi szín, furcsaság, igyekezet és mennyi remény! Csak a humorérzékünk ne veszítsük el! Minden más bekerülhet a strandon talált tárgyak közé. Percekig röhögünk, felszabadulva, hörögve, ha elkezdjük mesélni, hogy nyaraltunk a hetvenes, nyolcvanas, kilencvenes években. Aztán hirtelen megöregedtünk és most elnézően mosolyogva nézünk másokat.
Fotó: Profimedia
