Orgonaillat, matrózblúz, könnyes dallamok – a selmeci diákok hagyományteremtő libasoros vonulása óta május első hétvégéje a középiskolai ballagás ideje. Az idei itt, Kelet-Európában keserédes búcsú, az eddigieknél kevésbé ünnepélyes, kevésbé romantikus.
Majdhogynem misztikus az idén érettségizők száma: 111 100 diák adhat számot tudásáról a következő napokban. Az iskolák egy részében már pénteken reggel megkezdődtek az érettségik a nemzetiségi nyelv és irodalom vizsgákkal. Délutántól következik a ballagás, melynek fénye ugyanúgy megkopott, ahogy az érettségié – legalábbis a közgondolkodásban, amelyet erőteljesen befolyásol az aktuálpolitika.
A munkaalapúként hangoztatott társadalomban a kormány nem a kiművelt emberfőket állítja középpontba. Ez naponta mérhető az áruházi polcfeltöltők és a tanárok fizetésének különbségén, a gimnazisták számának csökkenésén. Aminek következtében – a kormány csodálkozásának közepette – egyre kevesebben választják továbbtanulásuk színhelyéül az egyetemeket. Olyannyira, hogy jó néhány helyen eltörölték a minimális ponthatárokat. Ahol maradtak számok, ott mindenféle teljesítményért pluszpontokat ígérnek, csak legyen elég jelentkező. Az egyetemek universalitása eltűnt, de már a gimnáziumokban is célirányosan készülnek a fiatalok: aszerint válogatnak a tanulás intenzitásában, hogy milyen tantárgyak pontjait viszik magukkal. A tudás többi részéről pedig szüleik támogatásával azt hangoztatják: minek strapálják magukat, úgysem lesz rá soha szükségük.
Aki az ellenkezőjét mondja, azt egyszerűen kinevetik. Tucatnyi kiváló gimnáziumban még nem. Vannak szerencsések, akik megtapasztalhatják a gondolkodás izgalmát és kalandját. Csakhogy egy ország élőben nézi, mint isszák meg a levét! Az oktatás színvonalának javításáért, tanáraik megbecsültségéért, fizetésük emelését követelve nem először vonultak a Belügyminisztériumhoz és a kormányfő hivatalához, ahol válaszul könnygázt kaptak az arcukba. A kereszténynek hirdetett kurzus isten képmásának ilyetén tiszteletével. Nem egyszer véletlenül „túltolt” parancs következtében. Egy hét múlva ismét könnygázzal és japán harci eszközzel, tonfával válaszoltak a gondolkodó ifjaknak, akikről fennen hirdetik, hogy idegen országokból irányítják őket. Akik ezt hangoztatják, régen beszélgettek tinikkel. Őket nem lehet kilóra megvenni, ők tudják, mit akarnak. Élni. Szabadon, boldogan. Ha Magyarországon nem lehet, akkor majd máshol. Nagy a világ.
Ezek után létezhet-e érvényes üzenet a ballagás ünnepi pillanataiban 111 100 diák számára?
Hiszem, hogy igen. Ha nem is olvasták végig a magyar és a világirodalmat, akkor is tudhatják: évezredek alatt sem kopott meg a tudás, a becsület, a hűség, egymás tiszteletének, segítésének értéke. A szabadság, az egyenlőség, a testvériség évezredes eszméjét nem érdemes aprópénzre váltani. Talán Magyarországon ma nem adnak érte sokat, de a világ boldogabbik felében erre épülnek a közösségek.
„Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis!
Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis.”
József Attila ma még kötelező sorait praktikus okokból is a figyelmükbe ajánlom.
Egyébként halkan jegyzem meg: az érettségik idején tudják a legtöbbet.
Kedves ballagók, gratulálok nektek!
Képünk illusztráció
