Berci, szétrágtad a levelem! Ajjaj, itt valami vita lesz. Jó, szétrágtam, mert leesett az asztalról, vagyis ledobtátok! – feleselnék, de be kell érnem egy vakkantással. Azt hittem, valami haszontalan dolog. Hát nem erről volt szó. Hogy kinek kell ez és kit néznek ezek hülyének? Hogy kik az „ezek” az nem derült ki, de igen lekezelően beszéltek róluk.
Annyit azért megértettem, hogy meg kell védeni a családot, vagyis inkább mindenkit egy nagykutyától. Ez áll a szétrágottban, mondják itt az asztalnál. És ez egy hülyeség, ezt is mondják, mert a Brüsszel nevű nagyvad sehova sem megy és nem is jön. Jó házőrző vagyok, majd én megállítom Brüsszelt – próbálok beilleszkedni a szerkesztőségi diskurzusba. Felolvasnak a fontos levélből, hallom, jönnek az ügynökök, az illegálisok, a bürokraták, betelepítők, rezsitolvajok, kemény támadásokra kell számítani, meg kell védenünk a szerkesztőséget, vagyis a nagy szerkesztőséget, mert hasztalan jelölgettük a territóriumunkat, mégis rengetegen lerohannak bennünket. Állítsuk meg Brüsszelt!
Mi lesz velem? Hiszen én csak egy tacskó vagyok, kicsi, okos, tehetséges, ravasz és bátor, de hogyan küzdök meg egy dúvaddal?
Mi van veled, Berci? Mitől rettentél meg annyira? Ugyan már, gyere ki az asztal alól, nincs semmi baj, Brüsszel megáll magától is, sőt el sem indul, ez csak egy levél, egy vicc, nézd, nem harap, nyugodtan megrághatod a többit is!
