Felfoghatatlan és megrázó volt a hír: elhunyt Lőrentei Tamás. Tavaly tavasszal kezdődött csak a barátságunk a Veszprém szerte ismert és nagyra becsült egykori pedagógussal, aki az elsők között állt mellénk és támogatta akkori kezdeményezésünket (erről itt olvashatnak).
Nehéz szívvel vesszük tudomásul, hogy már soha többé nem találkozhatunk vele, hogy nem olvashatjuk okos hozzászólásait a közösségi oldalon, hogy nem készít több fotót, hogy a város megint szegényebb lett egy értékes, alkotó és gondolkodó emberrel.
Barátai és tisztelői ma délután három órakor vehetnek tőle végső búcsút a Vámosi úti temetőben. A család kérése az, hogy mindössze egy–egy szál virággal róják le kegyeletüket.
Mi ezzel a verssel köszönünk el tőle és fejezzük ki részvétünket a gyászoló hozzátartozóknak.
Reményik Sándor: Viszontlátásra
Viszontlátásra, – mondom, és megyek.
Robognak vonatok és életek –
Bennem, legbelül valami remeg.
Mert nem tudom,
Sohasem tudhatom:
Szoríthatom–e még
Azt a kezet, amit elengedek.
Viszontlátásra: mondom mégis, mégis.
Viszontlátásra – holnap.
Vagy ha nem holnap, – hát holnapután.
Vagy ha nem akkor – hát majd azután.
És ha aztán sem – talán egy év mulva.
S ha még akkor sem – hát ezer év mulva.
Viszontlátásra a földnek porában,
Viszontlátásra az égi sugárban.
Viszontlátásra a hold udvarán,
Vagy a Tejút valamely csillagán –
„Vidám viszontlátásra” mégis, mégis!
