A Civil Közoktatási Platform véleménye szerint a kormány rendszer-átalakító missziójának a szakképzésre vonatkozó része sem nevezhető sikertörténetnek. Olyannyira nem, hogy az általuk sokat hivatkozott gazdasági szereplők is időszerűnek látták hatékonyabb és eredményesebb képzést eredményező változások ösztönzését, katalizálását.
Március elején a kormány előtt volt a korábban megismert tervezet, és bár kormányhatározat egyelőre nem született, abból, hogy Palkovics László március 14-én sajtótájékoztatón ismertette az ide vonatkozó terveket, vélhető, hogy az elképzelések jelentős része zöld utat fog kapni.
A Civil Közoktatási Platform szakképzésben érintett szervezetei és szakértői áttekintették a Szakképzés 4.0 – A szakképzés és felnőttképzés megújításának középtávú szakmapolitikai stratégiája koncepciót. Ennek alapján a CKP állásfoglalást adott ki.
A CKP álláspontja szerint a szakképzés rendszerében történő változtatások önmagukban nem képesek a közoktatás és benne az iskolai rendszerű szakképzés alapvető problémáinak megoldására. A valódi előrelépéshez változtatni kell a közoktatás egész rendszerén, mindenekelőtt az általános iskolai oktatáson. Mindemellett a szakképzés mai rendszeréhez képest a stratégia elemei előrelépést jelenthetnek.
A szervezet hangsúlyozza, hogy a stratégia elemeinek a megfelelősége nem jelent garanciát a megvalósítás sikerességére. Elengedhetetlen mindenekelőtt a megfelelő előkészítés, a megvalósítás feltételrendszerének meghatározása és megteremtése, az érintettek széleskörű bevonása, a megfelelő megismertetés, előkészítés, felkészítés és mindenekelőtt a mindezekhez szükséges időtáv biztosítása. Emellett megfelelően kell meghatározni a stratégiában még ki nem dolgozott elemeket, részleteket. Ennek hiányában a változtatások akár károsak is lehetnek.
Állásfoglalásukban szerepel, hogy
– a stratégia mely elemeit tartják előremutatónak, illetve elfogadhatatlannak,
– mi várható el a változtatásoktól, és mit nem oldhatnak meg,
– milyen feltételeknek kell teljesülniük, hogy a megvalósítás sikeres lehessen,
– milyen elemek hiányoznak, milyen részeket kell egyértelműsíteni.
A CKP szakmai véleményével segíteni kívánja, hogy a megvalósulás során a stratégia pozitív eredményeket és ne további károkat okozzon. Különösen azt tartják fontosnak hangsúlyozni, hogy a sikeres megvalósítás feltételeinek megteremtése elengedhetetlenül fontos – e kérdésben szerintük már most aggodalomra adhat okot Palkovics László kijelentése a szűk három hét alatt kialakítandó költségvetési számításokról, illetve a 2020/21-es határidő, ami a teljes körű, minőségi módon való előkészítés lehetetlensége miatt tarthatatlan.
Bármilyen kérdésükkel forduljanak a Civil Közoktatás Platformhoz a következő eléréseken: [email protected], +36702624381!