A Csolnoky Ferenc kórház Szemészeti Osztályán megkezdték a vizsgálóhelyiség felújítását. Ugyanis az egy légterű vizsgálóban meglévő körülmények elavulttá váltak, nem biztosították a betegek komfortérzetét és a diszkréciót az orvos-beteg találkozók során. A betegeket továbbra is a megszokott rendben fogadják.
– A korszerűsítési elképzelések zöld utat kaptak, a beruházást gondos tervezés előzte meg, hiszen a rendelkezésre álló helyekkel kell gazdálkodniuk továbbra is, mert alapterület-bővítésre nincs lehetőség – hallottuk dr. Bertalan Zsolt főorvostól. A 21. századi igényeknek megfelelő helyiségek kialakítása idején a betegellátás folyamatos lesz. Erre a célra a kórház E épületének első emeletén a régi vizsgálóval szemben lévő helyiséget rendezték be. A Szemészeti Osztály vezetője hangsúlyozta, nemcsak a betegellátó-egység munkáját szándékozott megújítani, hanem az infrastrukturális körülményeket is.

– A helyiség megújításával az egyes vizsgálóegységeket fizikálisan is különválasztjuk, a külön bejáratú kis vizsgálóhelyiségek biztosítják, hogy a betegek ne hallják egymás panaszait és az orvossal folytatott beszélgetéseit. Ezzel az orvosok számára nyugodtabb munkakörülményeket teremtünk, és meglesznek az infrastrukturális feltételei annak is, hogy minden orvos külön orvosírnokkal dolgozzon – hangsúlyozta a főorvos.
Betegvizsgálatok a felújítás idején is
A vizsgálóhelyiség felújítása körülbelül 3 hónapot vesz igénybe, a beruházást az intézmény saját költségvetéséből finanszírozza. Dr. Bertalan Zsolt hangsúlyozta, a beruházás tervezésénél kiemelt szempont volt az is, hogy az építkezés a lehető legkevésbé zavarja a betegellátást, az előtérben várakozókat és az osztályon ellátott pácienseket, valamint az orvosok és szakdolgozók munkáját.
– A munkálatok kényelmetlenségekkel járhatnak, de a kivitelezőkkel együtt mindent megteszünk, hogy a betegellátás zavartalan legyen. A betegeket továbbra is a megszokott rendben fogadjuk a szemészeti osztályon, csupán a vizsgálatok helyszíne fog változni, de az előjegyzéseket és a műtéti beavatkozások rendjét nem érinti a felújítás – hangsúlyozta az osztályvezető főorvos.
Vezető képünk: A szemészeti osztály régi vizsgálója. Forrás: kórház






