A téli időszakban nagyobb közlekedésbiztonsági kockázatot jelent a defekt, mint nyáron. A Bridgestone statisztikái szerint a defektek 23 százaléka sötétedés után következik be, 50 százaléka pedig lakott területen kívül, sötét, nehezen belátható útszakaszokon éri az autósokat, ami a lecsökkent látótávolság és a hosszabb esték miatt télen fokozott veszélyforrást jelent a vezetők számára.
Új téli abroncs vásárlásakor ezért érdemes defekttűrő abroncsot felszereltetni gépjárművünkre.
Nem elsősorban a 7 °C, hanem a keverék és a profilmélység számít
Az autósok körében ma már közismert, hogy a téli abroncsok jobb tapadó képességgel rendelkeznek, mivel lágyabb gumikeverékből készülnek, így alacsonyabb hőmérsékleten is megőrzik rugalmasságukat.
– A biztonságos téli autózás érdekében a régi téli abroncsunkat akkor kell újra cserélni, ha az abroncs profilmélysége 4 milliméter alá csökken – mondta Hunyadi Szabolcs, a Bridgestone Magyarország Kft. személyabroncs üzletág vezetője.– Ilyenkor ugyanis jelentősen veszít tapadó képességéből az abroncs, a gépjármű pedig nehezebben irányítható, mert az abroncs nem tudja elvezetni a vizet, a havat, vagy a hókását a kerék alól. A téli abroncsok előnyei ma már széles körben ismertek, de a defektek által jelentett közlekedésbiztonsági kockázatoknak még csak kevés autós van tudatában.
A defekt rosszkor történik rossz helyen, és télen még veszélyesebb
A Bridgestone statisztikái szerint élete során minden vezető átlagosan 6 defektet kap. A defektek 23 százaléka sötétedés után következik be, 50 százaléka pedig lakott területen kívül, nehezen belátható és megközelíthető útszakaszokon éri az autósokat. A defektek során ráadásul majdnem minden harmadik esetben az autós valamely családtagja is a gépjárműben tartózkodik. Egy-egy defekt javítása és a kerékcsere akár egy órát is igénybe vehet, ami rendkívül veszélyes lehet az autópályákon vagy országutakon. Télen ez fokozott kockázatot jelent, hiszen míg nyáron csak este 8 óra után, addig télen már délután 4 órakor sötétedik, ezért többet autózunk rossz látási és láthatósági körülmények között.
Egy megoldás két biztonsági problémára
A hideg idő beálltával a mintegy hárommillió magyar autótulajdonos közül minden évben 300 ezer cseréli le régi téli abroncsait újakra. A Bridgestone adatai szerint a magyar autótulajdonosok jellemzően négy, de akár öt téli szezonon keresztül is használnak egy szett téli abroncsot.
A magyar autótulajdonosok egy abroncskészlettel akár 50 ezer kilométert is megtesznek, amely futásteljesítményre legalább egy defekt esik. Mivel defekt esetén a női autótulajdonosok kétharmada nem saját maga cserél kereket, a férfiak 50 százaléka pedig – különösen télen – nem tartja biztonságosnak a mankókereket, új téli abroncsok vásárlásakor érdemes megfontolni az emelt szintű biztonságot kínáló defekttűrő abroncsok használatát.
– Ez az innovatív technológia abroncsonként mindössze 1400–1500 forinttal kerül többe, mint egy hagyományos gumiabroncs – mondja Hunyadi Szabolcs.
Ilyen abroncs például a Bridgestone által gyártott DriveGuard Winter gumiabroncs is, amely megerősített oldalfalainak és a csúcstechnológiájú hűtőbordáinak köszönhetően lehetővé teszi, hogy a gépjárművezetők defekt esetén is megőrizzék uralmukat a jármű felett, és 100 százalékos irányíthatóság mellett akár 80 km/óra sebességgel további 80 kilométert is megtegyenek egy gumiszervizig. Így nem a defekt helyszínén, sokszor egy-egy forgalmas út szélén félrehúzódva kell kereket cserélniük.
Hasznos vezetési tanácsok téli utakra
-
Váltson mielőbb téli abroncsokra! A téli abroncsok fokozott biztonságot és teljesítményt nyújtanak téli körülmények között is.
-
Ellenőrizze a tapadást! Mivel az útviszonyok gyorsan és drasztikusan változhatnak, fontos, hogy rendszeresen ellenőrizze kerekek tapadását és azt, hogy mekkora a járműve féktávolsága hirtelen fékezés esetén.
-
Jeges, havas úton óvatosan fékezzen! Blokkolt kerékkel csúszós úton az esetek többségében nem tudjuk irányítani az autót. Ezért, ha nincs ABS rendszerünk, akkor óvatosan és szakaszosan fékezzünk, hogy elkerüljük a kerekek blokkolását és a megállásig irányítani tudjuk az autót.
-
Elinduláskor és kigyorsításkor szintén legyünk óvatosak. Ha nagy gázzal indulunk, az abroncs kipörög és elveszti a tapadását. Induljunk tehát lassan és kis gázzal, így a téli abroncs valamennyi éle és mintablokkja maximális mennyiségű havat vesz fel a futófelületre, így biztosítva a megfelelő tapadást az útfelszínnel.
-
Kanyarodásnál nagyon fontos, hogy ne fékezzünk erősen és próbáljuk meg minél kisebb ívben bevenni a kanyart.
-
Különösen szélsőséges viszonyok mellett – pl. amikor jég borítja az utat – az is veszélyes lehet, ha levesszük a lábukat a gázpedálról. Amikor a hátsó kerekek (túlkormányzás), vagy az első kerekek (alulkormányzás) kipörögnek a havas úton, óvatosan hozzuk egyenesbe a kerekeket és lassítsunk, amint visszanyertük a tapadást.