Veszprémben és térségében január 1-től a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. megbízásából a székesfehérvári székhelyű, száz százalékban önkormányzati tulajdonú Depónia Nonprofit Kft. látja el a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási résztevékenységet – olvasható az utóbbi cég közleményében. Az első hét tapasztalatai alapján nem volt zökkenőmentes az átállás.
A város közösségi platformjain és a magánbeszélgetésekben is sok a panasz: a szelektív hulladékot több utcában sem vitték el az eddig megszokott napokon. Volt, ahol a kommunális szemét is ott maradt. Jóhiszeműen arra gondol ilyenkor az ember, hogy talán változott a szállítási rend. Ha van türelme és ideje, megpróbál utánanézni. Nekigyürkőztem, de nem jutottam sokra.
Az utcanévkereső nem működik
A Depónia Kft. honlapján sikerült ugyan kibogarászni egy idei hulladéknaptárt a szelektív és a zöldhulladék elszállításának dátumaival, de abból nem derülnek ki az utcánkénti időpontok. Sebaj, van olyan opció, ahol meg lehet nézni! Vagyis lehetne. Hiába írtam be ugyanis az utcanevet a megfelelő rubrikába, nem történt semmi. Nosza, van telefonos ügyfélszolgálat, kedden ráadásul már héttől hívható. Szimpatikus női hang a vonalban: igen, tudnak a problémáról. A kollégák teljes gőzzel dolgoznak a megoldáson, töltik fel a rendszerbe az adatokat. Türelmet kér még egy-két napig. Nem mondtam ki hangosan, hiszen ő igazán nem tehet semmiről, de magamban puffogtam egy sort. Január 1-től a Depónia Kft. végzi ezt a fontos közszolgáltatást. Nem lehetett volna készre formálni a rendszert, hogy az indulás zavartalan és ügyfélbarát legyen?
Gyulafirátótról, Kádártáról jött a hír, hogy az ott élők még abban se biztosak, tudnak-e róluk egyáltalán a Depóniánál. A településkeresőben nem szerepelnek, se önállóan, se Veszprém városrészeként. Megnyugtatásul ide másolom a kft. oldalán talált listát, mi szerint a „Veszprémi térséghez tartozó települések: Bakonybél, Bánd, Csehbánya, Felsőörs, Gyulafirátót, Hárskút, Herend, Hidegkút, Kádárta, Lókút, Márkó, Nemesvámos, Pénzesgyőr, Szentgál, Szentkirályszabadja, Tótvázsony, Városlőd, Veszprém, Veszprémfajsz, Zirc”.
Sok millióért kelt el a csődtömeg
Fura dolog amúgy ez a hulladékügy. Sokan mondják, hogy az egyik legnagyobb biznisz a szemét. Régen a hulladékok begyűjtése és kezelése önkormányzati feladat volt, ez tavaly július 1-én megszűnt. A MOL Nyrt. leányvállalata, a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. egy évvel korábban, 2023. július 1-től nyerte el harminc évre az országos hulladékgazdálkodási koncessziót. A feladatát alvállalkozók bevonásával teljesíti, és ilyen partner akár a veszprémi „kukás cég” is lehetett volna. Ám az önkormányzati tulajdonú VKSZ Zrt. leányvállalataként bejegyzett Veszprémi Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonprofit Kft.-t sokmilliós felhalmozott hiány, hitel és tartozás sodorta a működésképtelenség felé. A tavaly decemberi közgyűlésen született meg a döntés, hogy a VKSZ Zrt. eladja a súlyosan veszteséges VHK-t. Az ügyletre már a vevő is megvolt.
Erről a polgármesteri hivatal honlapján ez olvasható: „A vevő nem csak azt vállalta, hogy kifizeti a nettó 103 millió forintos vételárat, de a céggel szemben fennálló követelések rendezésére is ígéretet tett. Követelések pedig vannak: a VHK az elmúlt években folyamatosan veszteségesen működött, csak tavaly 92 millió forintos hiányt termelt, az idén pedig várhatóan további 75 millió forintos mínuszt produkál a társaság. A cég tagi hitel tartozásai az elmúlt három évben jelentős és folyamatos finanszírozási igényt jelentettek; a tagi hitelállomány jelenleg meghaladja a 250 millió forintot, ráadásul ezen felül további 192 millió forintos tartozása van az anyavállalat, a VKSZ Zrt. felé.”
Veszprém nem egy Nagykanizsa
Mostantól tehát a székesfehérvári székhelyű Depónia Nonprofit Kft. felel a lakossági hulladék elszállításáért. Az első hét rossz tapasztalatai remélhetőleg csak átmenetiek, helyreáll a rend és nem sokszor kell majd kiürítetlen kukákat kerülgetni a város utcáin.
Hogy közben megint kevesebbek lettünk egy önkormányzati céggel és szolgáltatással? Úgy tűnik, ez itt nem fájt annyira, mint Nagykanizsán, ahol a DK-s polgármester meg a fideszes országgyűlési képviselő a lakossággal és a városi szemétszállítókkal összefogva verte vissza a konkurens kaposvári vállalkozást, tíz körömmel ragaszkodva a saját cégükhöz.
Nem tudjuk, hogy a székesfehérvári önkormányzat százszázalékos tulajdonában álló gazdasági társaság, a Depónia Kft. mitől sikeresebb, mint a veszprémi önkormányzat közüzemi szolgáltatójának csupán tíz évet megélt kukás leányvállalata. Bár az eladósodás okairól esett szó az önkormányzat tulajdonosi bizottságának decemberi ülésén, azok boncolgatása messzire vezetne. Bízzunk benne, hogyha már így alakult, a fehérváriak Veszprémben is bizonyítani fognak.
Vezető képünkön: Veszprémben kukás télapók vitték el a szemetet 2022 decemberében. Fotó forrása: Tiszta Veszprém Fb.-oldala