Sikeresnek ígérkező programot indított útjára a Kabóca Bábszínház. A DIALÓG címmel meghirdetett kulturális beszélgetéssorozat első rendezvényén az ötletgazda Krámer György dr. Gelencsér András levegőkémikussal ült a közönség elé. Beszélgetésük témája a földi civilizáció jelene és drámainak tűnő jövője volt.

Dr. Gelencsér András, a Pannon Egyetem nemrég leköszönt rektora, az MTA levelező tagja jó ideje kongatja már a vészharangot. Meggyőződése, hogy az emberi civilizáció néhány évtizeden belül összeomlik. A kedvezőtlen folyamatok gyorsuló tendenciáját látva ez hamarabb is bekövetkezhet – adott hangot egyre növekvő pesszimizmusának a DIALÓG első vendége.

Már az alkimistáknak sem sikerült

Tizenegyezer évvel ezelőtt, az akkori éghajlati körülmények ideális feltételeket teremtettek a civilizáció létrejöttéhez. A természet egyensúlyát több mint tízezer éven át semmi nem zavarta meg. Bár a föld népessége növekedett, az energiafelhasználás minimális maradt. Ám mára már évente egy németországnyi lélekszámmal gyarapodik az emberiség és a bolygó energiakészleteinek felélése, ásványi anyagainak mértéktelen felhasználása azzal fenyeget, hogy pár évtized múlva elfogy mindaz, ami a jelenlegi civilizációnkat működésben tartja.

– Minden földi energia forrása a Nap – szögezte le Gelencsér András. A szén, a kőolaj is napenergia, tekinthetjük ezeket évmilliókkal ezelőtt létrejött napkonzerveknek is. De ahogy a spájzból a tavalyi befőtt, ezek is hamar elfogynak, ha túl falánkan dézsmáljuk a kamrapolcot. Márpedig jelenleg 103 millió hordó olajat használ el naponta az emberiség. A földön ismert kémiai elemek ugyanígy adott mennyiségben álltak a rendelkezésünkre a civilizáció kezdetén, közülük harminc huszonöt éven belül el fog tűnni a technikai, technológiai felhasználás miatt. Ezeket újra létrehozni lehetetlen, tudjuk, hogy az aranycsinálással is kudarcot vallottak a középkori alkimisták.

– És a szél, a víz, a Nap nem konzerv, mostani energiája nem jelent megoldást? – vetette közbe Krámer György.

– Ne felejtsük el, hogy valójában a szél és a víz is napenergia. Keletkezésük, a bolygó vízkészletének körforgása nem működne nélküle. És bár a Napra még legalább négymilliárd évig számíthatunk, a modern kori civilizáció energiaszükségletét az év minden napján huszonnégy órában a szél, a víz és a napsütés nem tudja fedezni. Sem térben, sem időben nincs belőlük elegendő, a hasznosíthatóságuk számos körülménytől függ és nagyon sok energiát igényel. Így, mivel a világunkat a folyamatos energiaellátásra építettük fel, kénytelenek vagyunk a napkonzervekhez nyúlni, miközben ezeknek a kinyeréséhez is egyre több energia kell – hangzott a realista válasz.

Ki fogunk szállni, de nem lesz kellemes

Az atomenergiával is gond van. Egyrészt, mert a rossz „indítás” miatt a pusztítás emléke kötődik hozzá, másrészt mert az ismert reaktorbalesetek bizalmatlanságot szülnek. Szeretjük a korunkat atomkorszakként emlegetni, pedig a világ összes energiafelhasználásának csupán kilenc százalékát adja az atomenergia. Magyarul: nem váltott le semmit, nem lépett semminek a helyébe. Szó esett az újrahasznosításról is. Hiszen az a rengeteg kémiai elem, ami belekerül a bennünket szolgáló technikai eszközökbe, végül is nem vész el – jegyezte meg valaki.

– Az anyag valóban megmarad, de egyáltalán nem mindegy, hogy hol, milyen koncentrációban – reflektált a vendég és erre mindjárt egy szemléletes példát is hozott. Egy doboz zöldborsókonzervből (érclelőhelyből) könnyen kinyerhetjük a leveshez valót (valamilyen technikai eszköz anyagát). Ha viszont a zöldborsókonzervet szétszórjuk egy országnyi területen (kidobott készülékek a hulladékudvarokban), abból csak nagyon komoly energiabefektetéssel lesz leves (újrahasznosított anyagokból gyártott kütyü).

A beszélgetés innentől társadalompolitikai irányt vett. Hogyan jutottunk idáig és miért ennyire aggasztó a jövőképünk? Tehetünk valamit, vagy törődjünk bele, hogy néhány évtized múlva mindaz elveszik, amit ma még természetesnek gondolunk? Ki lehet még ebből szállni valahogyan?

– Ez már nem választás kérdése. Akik akkor élnek, ki fognak szállni, de az nem lesz kellemes – józanította ki a DIALÓG hallgatóságát Gelencsér András.

A lienáris gazdaság egy olyan vonatra ültette az emberiséget, amelyiken nincsen fék. Fogyassz, vásárolj mindig újabbat, korszerűbbet, divatosabbat, dobd ki a régit, ne javíts, ne gazdálkodj, vedd meg a boltban, amit megeszel! Erről szól minden reklám, erről szól az életünk, ettől növekszik a GDP, amivel „megmérnek” bennünket. Reklámok nélkül azonnal 30 százalékkal esne az emberiség összfogyasztása – tette hozzá egy felmérésre hivatkozva az előadó. Nagy baj az is, hogy ismét eljött a sötétség kora. Túl bonyolulttá vált a világ, az oktatás pedig – ritka kivétellel – nem igazodik ehhez. A hétköznapi ember szintjén számos dolog érthetetlenné, követhetetlenné vált, a tudomány hitelessége megroppant, ellenben virágoznak az összeesküvés-elméletek, a zavaros hitek.

Ne szépítsünk, készüljünk fel

Miközben a nagyon nagy léptékű (például a távoli galaxisok feltérképezése) és a nagyon kicsi (nanotechnika) dolgokban fantasztikus eredmények születnek, a mindennapi életben nem tudtuk meghaladni az előző történelmi korokat. Egyszerűen nincs technológiai megoldás nyolcmilliárd ember számára. Túl sokan vagyunk. Globálisan már akkor se lenne fenntartható a civilizáció, ha csak a mostani, magyarországi életszínvonalat próbálnánk meg biztosítani mindenkinek.

Titkon persze reménykedünk abban, hogy csoda történik és születik majd valami korszakos felfedezés, ami kihúzza a pácból az emberiséget, de mi van, ha mégsem? Mit ajánl a felelős tudós, akire amúgy kevesen hallgatnak, mert az emberek többségét nem érdekli más, csak a jelen?

Krámer György egy kérdésére – mi a szabadság? – részben már megadta a választ: a szabadság az, amikor az ember elfogadja, amit a természet ad, abba belesimul és elégedett. Barátkozzunk a valósággal – mondta –, ne szépítsük, ne toljuk ki a képből a nem tetsző dolgokat. Ha sikerül a jövőre kicsit ráhangolódni, már nem fogunk meglepődni és nem esünk pánikba. Ez is valami. És ha már muszáj, legyen önként: sajátítsunk el képességeket, szerezzünk tudást az elkerülhetetlenül bekövetkező összeomlásig. Ezeket jegyezzük meg és jegyezzük fel, olvassunk és írjunk, de ne a neten raktározzuk el az ismereteket. Ha az internet – ami a világ összes repülőgépének másfélszeresét igényli energiában! – egyszer leáll, hiába lesz kezünkben az általa csak agyprotézisnek nevezett okostelefon, semmire nem megyünk vele.

Vezető képünkön: Krámer György és dr. Gelencsér András. Fotók: a szerző