Nyolc év alatt negyvennyolc ország és öt kontinens – ennyi helyen járt a huszonhét éves, várpalotai Zoli. A digitális nomád életmód lehetővé teszi nemcsak a fizikai, de a lelki útkeresést is. Az önmegismerés modern és egyre elterjedtebb módja.

Zoli világ körüli útja az egyetemi jelentkezéskor kezdődött. A koppenhágai Műszaki Egyetemen a nemzetközi közösségben ráébredt, hogy az utazás több egy kéthetes nyaralásnál – és sokkal egyszerűbben elérhető, mint gondolta volna.
– Dániában találkoztam először azzal a koncepcióval, hogy valaki nem egy országban lakik, hanem állandóan megy ide-oda – kezdte a történetét Zoli.

A várpalotai fiú a szingapúri cserediák félévében kóstolt bele igazán a digitális nomád életstílusba. Ázsiai tanulmányai során az egyetem helyett az utazásra fókuszált. Járt Ausztráliában, Vietnámban, Thaiföldön, Indonéziában és Malajziában. Itt ébredt rá, hogy az utazáshoz nem kell milliomosnak lenni és szükségtelen megvárni hozzá a tökéletes időzítést.

Hogyan válik valakiből digitális nomád?

Amikor Zoli megkapta a mérnöki diplomáját, már az informatikai vállalkozások területén dolgozott. Épp akkor tört ki a Covid, és rengetegen home office-ba kényszerültek. Zoli ekkor úgy döntött, keres egy olyan országot, ahol nincsenek szigorú lezárások, jó az idő és viszonylag olcsó a megélhetés. Így keveredett Portugáliába, és így kezdődött az azóta is tartó digitális nomád élete. Mivel a munkája nem kötötte fizikailag sehova, ráébredt, hogy bárhonnan dolgozhat – és mennyi csodás helyet nem látott még!

Zoli nem tudatosan vált digitális nomáddá, a kifejezésről is életében először Lisszabonban hallott.
– Abszolút véletlenül alakult így. Mindig az utazás tűnt a jó és logikus következő lépésnek. Portugália után már nem volt nagy ugrás Dél-Amerika – nevet Zoli.

Otthon az nincs

A digitális nomádok életét többféle kettősség is jellemzi. Mindenhova tartozni és sehova. Otthon lenni mindenhol és sehol. Szuper lehetőség például, hogy ennyi kultúrát, embert megismerhet az út során, hiszen sokkal jobban átlátja a problémáikat, ezáltal sokkal könnyebben fog tudni kapcsolódni akár egy nyugat-európaihoz, akár egy ázsiaihoz. Ám ez az életforma sok áldozattal is jár.
– Számomra igazából otthon az nincs – magyarázza. – Magyarországra vagy Várpalotára gondolhatnék így, mert itt van a családom, de már nyolc éve nem élek itt. Bárhol töltök időt, mindenhol tudom, hogy csak ideiglenesen vagyok ott. Ez egyfajta könnyebbség is. Felszabadít nyomások alól, nem izgulok amiatt, hogy barátokat kell szereznem, nem zavar, ha nem jó a hely, mert tudom, hogy csak átmenetileg vagyok ott.
Ráadásul a sehova sem kötődés ezen formája egyfajta szabadságérzetet is ad. Például egyetlen ország belpolitikája sem érinti olyan erősen, mintha egy konkrét helyen élne.

Zoli azt is bevallotta, hogy néha olyan érzése van, mintha párhuzamos életeket élne.
– Ha hazajövök Magyarországra, ott folytatom, ahol legutóbb abbahagytam, ha pedig Spanyolországba megyek, ott egy másik életet élek. Rájöttem, hogy számomra például a fizikai dolgok annyira nem fontosak. Nem fontos, hogy ez most az én lakásom vagy másé. Bárhol jól tudom érezni magam, bárhol tudok új barátokat szerezni. Persze a családhoz, a régi barátokhoz időnként jó visszatérni.

Új barátokat szerezni és elfelejteni őket

Egy digitális nomád hamar elmagányosodhat, ha nem figyel oda arra, hogy tudatosan keressen társasági életet.
– Nekem nagyon sok barátom van, csak általában nem ott tartózkodnak, ahol én – magyarázza a helyzetét Zoli. – Pár hónap alatt nehéz mély kapcsolatokat kialakítani. Ezért is jó, ha valaki az egyik barátjával utazik együtt. Én legtöbbször így csinálom.
Az egyedül utazásnak viszont megvan az az ereje, hogy sokkal szociálisabbá tesz, hiszen „rákényszerít” arra, hogy barátkozz. Zoli ezért gyakran száll meg hostelekben egyedül.
– Egy hostelben gyorsan lesz egy csomó barátod, akikkel egy hétig vagy egy hónapig ti vagytok a legnagyobb haverok, utána meg elbúcsúztok, és soha többet nem látjátok egymást.
Persze előfordul, hogy Zoli is inkább egyedül szeretne lenni, gondolkozni, pihenni. Viszont az elmagányosodás a digitális nomádok egyik nagy kihívása, amire nem mindenki van felkészülve.

Nekem is menne?

Zoli szoftverfejlesztéssel, startupokkal foglalkozik. A klienseit szerte a világból gyűjtötte össze. A befektetéseiből is származik némi bevétele. Úgy látja, a digitális nomádság nem csak a leggazdagabbak privilégiuma, ha tudatossággal egészül ki és büdzsétől függően dől el a szálláshely, az úti cél, a program. A legnehezebb, hogy az életmódnak megfelelő munkát találjunk.
– Akit vonz ez a fajta szabadság, annak azt tanácsolom, hogy vágjon bele! Először egy hónapra foglaljon egy Airbnb-t, mondjuk, Spanyolországban, és vegyen hozzá egy oda-vissza repjegyet! Egy hónap alatt kiderül, hogy tetszik-e neki ez az életmód, és ha nem neki való, akkor hazajön.
Zoli szerint a külföldi hónap alatt fontos, hogy az ember aktív maradjon, tudatosan keresse a kapcsolódási lehetőségeket. Járjon el egy coworking irodába, ismerkedjen új emberekkel, szerezzen barátokat különböző eseményeken. A többi utazótól nagyon sokat lehet tanulni, és mindenkinek egy kicsit más a sztorija, az útja.

Ebből kiöregedhet az ember

– Ülök egy repülőn és jövök, mondjuk, haza. Tele vagyok élményekkel, de az egész kezd összefolyni. Az egyik pillanatban még a trópusi esőerdőben kirándulok kolumbiai őslakosok között, aztán egy röpke nyolcórás repülőút, és a szeles Várpalotán találom magam a családom körében. Annyira más világok, és olyan gyorsan kell váltani. Szóval lehet, hogy jobb lenne, ha nem utaznék ilyen sokat, mert ezt alig lehet feldolgozni! Fontos lenne beépíteni ezeket az élményeket a személyiségembe, de az ember ugye mindig új izgalmak után vágyik. Ez is egyfajta függőség.

Zoli az utazás során rengeteget tanult, de úgy véli, tíz év múlva már nem így fog dolgozni. Az ember kinőheti ezt az életmódot.
– A letelepedés is egy nagy kaland – zárja le a beszélgetést.
Egy biztos, a mentalitása megmarad: a kereteket feszegető gondolkodás, a nyitottság az ismeretlenre, a kíváncsiság és a függetlenség. A saját útját járja, nem követi a megszokott mintákat vagy társadalmi elvárásokat.

Vezető kép: a szerző

Fotók: Zoli