Ez egy kaki-kuka, aminek a kihelyezését – annak idején – a kutyások elégedettséggel nyugtázták. A neve úgy hülye, ahogy van, de legalább humoros és kacifántos, mint amilyen maga a kérdéses műtárgy. Nem várható el, hogy ezt a hercig kis zöldövezeti utcabútort mondjuk salakanyag-tárolónak, kutyagumi-tartónak vagy ebpiszok-doboznak nevezzem.
A városgazdák úgy értékelték, hogy a kuka által megoldódik a városszerte tomboló kutyaszar mizéria. A dolog működött is egy ideig. Zacskót kihúzni, áll a kuka alsó részén levő rés fölött, ahonnan egykoron ki lehetett rángatni egy műanyag zacsit, amibe belekerült a házi kedvenc frissen gyártott salakterméke. Eleinte volt zacskó, de miután még aznap ellopták – amikor heti egy alkalommal, szerdánként kihelyezték őket –, helyette műanyag „zsebkendő” került a tartályba, nyilván azzal a megfontolással, hátha nem kell a tolvajnak, mert semmire sem használható. Aztán azt is ellopták. Azóta a zsebünkben visszük a zacskót, mert így illik.
A kukás ügynek azonban nincs vége, csak az Erzsébet sétánynak, amelynek elején áll a kaki-kuka. Jön a kutyás zacskóstól, és neki a parknak. Várakozásának megfelelően a kedvenc elvégzi a nagydolgát, gazdi rutinosan felmarkolja a gőzölgő halmocskát, köt egy csomót a zacskón és – egyik kezében a póráz, másikban a kaki-szerzemény – tovasétál. Útközben lesi, keresi a következő kukát, alig várja, hogy megszabadulhasson a kellemetlen tehertől. Nem mintha az nehéz lenne, de mégis. Ugye értik? A zsebébe tegye? Hát nem igazán jó ötlet, de mi van, ha netán az orrát akarja megtörölni, vagy telefonálna, esetleg kezet rázna valakivel? Legfeljebb leteszi valahova a zacsit, hogy szabaddá tegye a kezét. Na, itt a megoldás: tegye le valahova. De hova?
Akármennyire is meresztgeti a szemét, újabb kutyakaki-kuka sehol a láthatáron. Na, akkor mi legyen? Vagy lóbálja hazáig, vagy visszafordul a kukás kiindulópontig, vagy bedobja a szemeteskukába (ahova tilos), esetleg a bokorba.
Nem csoda, hogy a kutyakaki-kukában ottjártunkkor csupán egyetlen csomag árválkodott.
