Végy egy csodás kora nyári vasárnapot, keress valami csupa zöld, gyönyörű környezetet, ültess fehér abrosszal terített asztalhoz néhány ezer városlakót és kicsit szórakoztasd is őket! Tulajdonképpen ennyi a tuti recept egy sikeres közösségi eseményhez. Nos, a recept, a Hosszúasztal Piknik működött, több ezren szórakoztak együtt vasárnap délután.
Feléhez érkezett az Európa Kulturális Fővárosa évada, ezért gyakorlatilag tobzódtunk a programokban ezen a hétvégén is. A legmenőbbek egyike szerintem a Hosszúasztal Piknik volt, amely ugyan nem veszprémi ötlet, (a litvániai Kaunasban volt elsőként), de nincs azzal semmi gond, ha jó ötleteket „kölcsönveszünk.”
Rozéfröccs vagy jegeskávé? – soha rosszabb dilemmával ne szembesüljek, gondoltam, miközben kipakoltam a hátizsákomból a gondosan összekészített elemózsiát. Magyarország leghosszabb piknikasztala a csodás Betekints-völgyben mintegy másfél kilométeren kanyargott. Bár többekkel együtt nem igazán tudtuk előzetesen elképzelni, milyen lesz, én bátran állítom: nem találkoztam olyan résztvevővel, aki ne teljes elégedettséggel beszélt volna a programról.
A meghívott települések, európai testvérvárosok képviselői mellett munkahelyi és baráti társaságok, szomszédok, családok pakolták tele a piknikkosarakat, hogy közösen elfogyasszák azok tartalmát. A színes kavalkádban az egységet a hosszú, fehér abrosszal terített asztalok adták. Ezt leszámítva igazán vegyes volt a kép. Volt, aki csodás mezei virágcsokorral, szép porcelánokkal, emeletes sütis tálcával terítve igazán megadta a módját a közösségi eszegetésnek (és akkor a házi készítésű citromos sütiről és a szilvás papucsról még nem is beszéltem), míg a bicajjal és gyerekkel érkezők (mint például én is) a praktikumra ment.
Tulajdonképpen nem volt itt semmi különös. Egy nyugis vasárnap délután, amikor a nap süt, az ég kék, a szélben színes lufik szállnak, a gyerekek futkároznak, amikor ér felváltva enni a kolbászt és a sütit, amikor a ráncok kisimulnak, és ismerősnek, ismeretlennek is jut egy mosoly, amikor jólesik elvarázsolódni a bűvész trükkjeitől. Mondom, semmi különös. És valahogy mégis. Néha csak ennyi kell a boldogsághoz. Remélem, ezt a jó szokást, az EKF-év elmúltával is megtartjuk.
Kiss Nikolett
Fotók: Hujder Balázs