Nálunk is berobbantak a köztudatba a közösségi gazdaságok, írja a Tudatos Vásárlók Egyesülete hírportál, amely a hazai termelőhelyek és lerakók listáját is közli. Veszprémben az Ezerjó Farmnak és a Natúr Spájznak van lerakóhelye. Egyébként Európában már 50 éve léteznek ilyen társulások.
„Mintha a nagyinál jártam volna, aki telerakta a kertjéből mindenféle finomsággal az autóm csomagtartóját” – foglalta össze tapasztalatait egy lelkes fogyasztó. Aki eddig még nem hallott volna arról, hogy mi fán teremnek a közösségi gazdaságok, azoknak itt a magyarázat: ezek olyan társulások, amelyek révén vegyszermentes, friss zöldséghez, gyümölcshöz lehet jutni helyi gazdától meghatározott átalánydíj fejében. Általában éves szerződést kötnek a vásárlók a gazdákkal.
A tudatos vásárlók megváltoztatják a világot
„Ez egy olyan kezdeményezés, ami egyaránt jó a termelőnek és a fogyasztónak. A termelők biztos megélhetéshez jutnak, hiszen pontosan tudnak tervezni, hány család vásárol tőlük az év során. A fogyasztók pedig finom, vegyszermentesen termesztett élelmiszert kapnak” – magyarázza Perényi Zsófia, a Tudatos Vásárlók Egyesülete (TVE) munkatársa. Ők karolták fel és segítenek népszerűsíteni ezt a mozgalmat Magyarországon már másfél évtizede, 2009 óta. Európában másutt közel 50 éves ez a mozgalom. Az első ilyen gazdaság a svájci Genf közelében alakult, de a ’80-as évek végéig nem akadt számos követőjük. A mozgalom az ezredfordulón, a fenntarthatósági szempontok előtérbe kerülésével vett új lendületet. Azóta Európa-szerte folyamatosan terjed, a 2021-es adatok szerint már több mint 4600 európai gazdaság látja el félmillió tagját hétről hétre. Itthon körülbelül 20 gazdaság működik ebben a formában, több mint 1000 asztalra került általuk friss, szezonális, vegyszermentes élelmiszer.
Az Ezerjó Farm Veszprémbe is szállít
„A vásárló hosszú távra, akár egy teljes évre elköteleződik a gazdaság mellett, ami a termelőnek kiszámítható bevételt, biztos megélhetést ad. Ennek fejében hétről-hétre megbízható helyről származó, jó minőségű, egészséges, helyi élelmiszerhez jutunk” – érvel a mozgalom mellett a Tudatos Vásárlók hírlevele. Mivel tulajdonképpen szövetségről van szó a gazdák és a vásárlók között, ezért az is benne van a pakliban, hogy egyformán viselik a kockázatot. Logikus, hogy ami megterem, azt tudják szállítani. Vannak olyan közösségi gazdaságok, ahova ki lehet járni, segíteni, részt venni a termesztésben. Az Ezerjó Farm van a legközelebb hozzánk, a Vas megyei Csehiben van a székhelyük, de a 8-ason az is több mint egy óra autózás Veszprémből. Ezért nem igazán jellemző, de besegítene a tagság a munkába. Vannak családi napok, amikor a gyerekeknek meg lehet mutatni, hol terem a saláta vagy a cseresznye, és közösségi életet lehet élni a természetben.
Jelenleg kilenc tagja van az Ezerjó Farm Közösségi Gazdaságnak Veszprémből, de a közelben Balatonalmádiban és Balatonfüreden is házhoz szállítanak. Idén eddig 45 tag társult be hozzájuk. Volt már több is, kevesebb is, hektikusan változik a létszám, mondta a gazda a Veszprém Kukacnak. Megtudtuk még azt is, hogy nyolcvan féle kultúrát termesztenek, ezeket, ahogy érnek, szezonálisan csomagolják. Idén kénytelen voltak ők is árat emelni az üzemanyag és minden más drágulása miatt, erre a szezonra 315 ezer forint a nagy láda és 225 ezer forint a kis láda ára. Ezért a pénzért egész évben házhoz szállítanak 30 kosárnak megfelelő zöldség-gyümölcsöt.
Kinek érdemes csatlakozni?
Kizárólag a Tudatos Vásárlók honlapján találjuk meg egy helyen azoknak a közösségi gazdaságoknak a listáját, amelyek 2024-ben várják az új tagokat. Az idei listán kilenc új gazdaság mutatkozik be. A Veszprémbe szállító Ezerjó Farm már jól bejáródott közösség, mellette tavaly megjelent a Natúr Spájz is.
Kinek érdemes csatlakozni? Mielőtt csatlakozol, tegyél fel magadnak négy kérdést, fogalmaz a szóban forgó honlap: Elfogadod-e, hogy csak szezonális terméket kapsz? Szeretsz-e főzni? Van-e időd minden héten átvenni a részesedésed? Szereted-e a meglepetéseket? Az utóbbi kérdésre az a magyarázat, hogy a közösségi gazdaságban nem tudod kiválasztani, hogy miből és mennyi kerüljön a heti részesedésedbe, így minden hét hoz némi meglepetést. Ám a legtöbb gazda még az átadás előtt értesít, hogy mi lesz a részesedésben, így előre végig tudod gondolni, hogy mit főzöl majd, esetleg mit kell még venned hozzá.
A vezető képen: Ezerjó Farm: Dudás Viktória és Zsolt jelenleg 9 családnak szállít Veszprémben. Fotó: Tudatos Vásárlók