Túlsó part címmel Bojtor Károly-emlékkiállítás nyílik a Dubniczay-palota/Várgalériában március 14-én, csütörtökön 15 órakor. A kiállítást Gopcsa Katalin művészettörténész nyitja meg.
„Sokat és folyamatosan dolgozott. Százával készültek tollrajztanulmányok egy-egy kéztartáshoz, pontosan megtervezte tájképeinek színárnyalatait, eleve kiküszöbölte a véletlen alakzatokat, az esetleges hatásokat. Még sincs nyoma spekulációnak, nem érezzük a napi festőmunkát megelőző roppant feszültségét. Szinte ösztönös hömpölygésben követi egymást kép kép után, mindig túllépve az elért eredményen és folytatva a már megtett út minden mozzanatát. Így alakult ki a pályakép különös belső egysége és ívelése.” „Idillnek nyoma sincs, a gazdagon árnyalt színvilágra sem a derű a jellemző, de mindegyik kompozíció megnyugtatóan kiegyensúlyozott, a tér és a tömeg viszonya áttekinthető és tiszta. Ezekből az összefüggésekből bontakozik ki a pálya különös volta.”– Aradi Nóra művészettörténész írta ezt abban a könyvben, amely a Bojtor Károly Alapítvány gondozásában jelent meg, nem sokkal a művész halála után.
Bojtor Károly 1933-ban született a Nógrád megyei Mátraverebélyen. 1963-ban végezte el a budapesti Képzőművészeti Főiskolát, ahol Pap Gyula és Domanovszky Endre voltak a mesterei. 1960 óta rendszeresen kiállított, 1964-ben már önálló tárlatot rendezett szűkebb hazájában, Nógrád megye székhelyén. 1964-ben Derkovits-ösztöndíjat kapott, 1998-ban Veszprém Gizella-díjat adományozott neki.
Élete utolsó húsz évét töltötte Veszprémben, s ez idő alatt valódi veszprémivé vált. Első önálló kiállítása városunkban a Vegyipari Egyetemen volt, a mostani kiállítás helyszínén, a Várgalériában 1997-ben láthatták festményeit. 2000-ben már rendezett emlékkiállítást tiszteletére a Művészetek Háza.
Bojtor Károly egy régi tévéinterjúban ezt mondta: „Állást is szeretnék foglalni ezekkel a képekkel… örök emberi érvényű a küzdés és a hit, hogy az emberi tennivaló mindig előbbre és följebb viszi a létet.”
