Hétfő délelőtt volt, amikor az Enni adok – Enni kapok ételdoboz felé vitt az utam. Két félkilónyi kenyér nejlonzacskóban, csak úgy beledobva egy letört végű bagettszerűség, papírból kikandikáló kis darab száraz kakaós kalács, fél üveg házi lekvár, pár üres zacskó, ennyi volt benne.
Nem valami sok, de talán már elfogytak belőle a hétvégi ebédek bedobozolt maradékai – ebben bizakodtam. Vagy ha nem, ha mindössze ez a szokásos tartalom, annak talán az lehet az oka, hogy sokan nem is tudják, merre keressék. Nem túl nagy és csöppet se feltűnő, ezért leírom: a Cserhát 5-ös házának postára néző falán a biobolt kirakatához közel, mindjárt a földszinti lakás erkélye mellett. Nem a ronda barna, hanem a világosszürke műanyag.
Bementem a boltba, vettem pár apróságot. Fél óra múlva az egyik kenyér már nem volt a dobozban, az volt a frissebb, a puhább. Szóval akadt valaki, aki abban a harminc percben odament, belenézett és talált valamit, aminek megörült. Fél kiló kenyér… Gondoljunk gyakrabban azokra, akiknek ez is sokat jelent.