Szabad a próza! fölkiáltással tizenkét órás felolvasás-folyammal emlékeztek meg A magyar széppróza napjáról Balatonalmádiban. Az önkéntesek és a hallgatók számára ünnepi találkahellyé vált a Pannónia Könyvtár.
A könyvek szerelmesei, a vállalkozó kedvű polgárok kedves írójuk számukra fontos mondatait osztották meg a hallgatósággal. Nem törődve a szakmai szervezetek vitájával, negyvennél többen jelentkeztek a művészet hangos megosztására. Többnyire azok, akik élvezik a magyar irodalom kimeríthetetlen tárházát, akik gazdagságként élik meg, hogy évente akár kétszer is a figyelem középpontjába kerül a próza vagy a széppróza. Akiknek van véleményük a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületének javaslatáról, miszerint Esterházy Péter születésnapját, április 14-ét nevezzék ki a magyar próza napjának.
Eddig csak a költészetnek volt ilyen kiemelt ünnepe, azt gondolták, legyen a novelláknak meg a regényeknek, tárcáknak is. Csakhogy az általuk szervezett ünnepi könyvhéten nyilvánosságra került javaslatukat nem egyeztették a Magyar Írószövetséggel. Lett is erre haddelhadd: a magyar írók eme jeles grémiuma nélkül ilyen kijelentést! Még Mikszáth és Móricz születése napját is előbb jelölnék ki, semmint az egyébként Kossuth-díjas Esterházyét! Aztán szerencsére ráleltek Jókai születésének napjára, február 18-ára, ami szerintük azért is alkalmasabb, mert az olvasónak marad még másfél hónapja az ünnepi forgatagból való felocsúdásra: április 11-éig, a költészet napjáig kipihenheti fáradalmait. A vita júniustól novemberig tartott. Akkor a Magyar Írószövetség döntést hozott arról, hogy a magyar próza ünnepét Jókai Mór születésének napján kívánják megülni, és a határozatot a Magyar Művészeti Akadémia is támogatta. A könyvkiadók és könyvterjesztők 124 esztendős szervezete mindeközben levédette A magyar próza napja elnevezést, aminek következményeként az Írószövetség kezdeményezte napot A magyar széppróza napjára keresztelték.
Diákjaim két éve értetlenül álltak a vita hallatán, s faggattak okairól. Nem akartam az ő fejükbe is elültetni a régi, nevetséges szembenállást az urbánusokról és a népiekről, a magyarokról meg a kozmopolitákról, a hazafikról és a hazaárulókról, egyszerűen megoldottam József Attilával:
Árpád és Zalán, Werbőczi és Dózsa –/
török, tatár, tót, román kavarog
e szívben, mely e multnak már adósa
szelíd jövővel – mai magyarok!
Talán megértették, talán nem, de nagyon örültek. Hogy legalább biztosan van két óra, amikor nem kell felelniük.