Több mint három hónapon keresztül Balatonfüreden voltak láthatók Maurer Dóra, az egyik legdrágábban jegyzett magyar kortárs képzőművész munkái. Zsikla Mónika kurátor tárlatvezetésével január 7-én bezárt a nagy figyelmet keltő kiállítás a Vaszary Galériában. Márciusban nyit újra a galéria Kassák és köreinek a műveiből rendezett kiállítással – adta hírül az intézmény.
A vasárnapi zord idő ellenére sokan eljöttek a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa rendezvénysorozatába illeszkedő finisszázsra. Érdekes volt személyesen Zsikla Mónikától hallani szokatlan koncepciójáról, ami igazából a régebbi, kevésbé emblematikus munkáira fókuszált.
A struktúra tematizálása című kiállítás tárlatvezetésén a kurátor elmondta, előtte már sokan és sokféleképpen bemutatták az egyik legjelentősebb neoavantgárd festőművész, grafikus életművét. Nagyon jól feldolgozott, gyakran reprezentált életmű Maurer Dóráé. Elég talán csak annyit mondani, hogy közel egy éven át volt látható önálló kiállítása a londoni Tate Modernben, ami rajta kívül más magyar művésznek még nem sikerült.
Zsikla Mónika az eddigiektől valami egészen mással állt elő. Az anyagot tanulmányozva azt vette észre, hogy életműve fordulópontjain Maurer Dóra hommage-okat készített, például Barcsaynak, Kassáknak, Erdély Miklósnak stb., amelyek szépen reprezentálják egy-egy korszakát. Ezért merész gondolattal az hommage-művek köré rendezte meg a füredi kiállítást. Végül is ezeken keresztül sikerült a több mint hatvan év alatt létrehozott sokrétű művészet fontos részleteibe bepillantást engedni.
A 12 kis kamarateremben elrendezett füredi kiállítás a szinte ismeretlen kezdetekkel nyit, amikor még kereste a saját hangját Maurer Dóra, aki 1955-ben Lakner László hatása alatt készült művel felvételizett a Képzőművészeti Egyetem grafika szakára, ahol kiválóan elsajátított és alkalmazott minden grafikai technikát. Az első terekben lévő munkák a főiskola utáni időszakban készültek, illetve egy másik fontos dátumhoz is kötődnek, 1963-hoz, amikor a festőnő megkapta első útlevelét, és kiutazhatott Olaszországba és Görögországba. 1967-ben Rockefeller-ösztöndíjjal kijutott Bécsbe, ahol megismerkedett későbbi férjével, az építész, képzőművész Gáyor Tiborral. Ezek után már sokat utazott, első önálló kiállítása az egyik bolognai galériában volt, de sohasem szakadt el Budapesttől. Harmincévi kétlaki élet után, a kilencvenes évek közepén végleg visszaköltöztek Budapestre.
A festőnő egész életében szenvedélyesen dolgozott, ő maga nyilatkozta egyszer, hogy nem ismeri a szabadidős tevékenységet. A munka tölti ki az életét. Ehhez képest őt is viszonylag későn érte a népszerűség. Mindig hangsúlyozta, a 20-30 milliókért elkelt munkái már nem az ő tulajdonában voltak, ezért nincs is anyagi haszna azokból az eladásokból. Jellemzően nem adja el a munkáit, szereti megtartani őket, mert ezek ihletik, ezekből látja, mi hogyan fejlődhet tovább. Hiszen sorozatokban gondolkodik.
Mégis, ezen a füredi kiállításon is több olyan korszakos alkotása szerepel, amelyek magántulajdonban vannak, például a Gönczy-gyűjteményben, illetve a Balázs–Dénes-kollekcióban. Az egyik legkülönösebb munkájával, a Barcsay-hommage-zsal pedig Vass László gyűjteménye büszkélkedhet. Egyébként ezek azok a színes, geometrikus kompozíciók, amelyekről ezer közül is megismerjük a magyarországi neoavantgárd kiemelkedő alkotóját.
A kurátor mesélt a színmedencékről is, amelyek közül több Lucas Cranach Az ifjúság kútja című festményét parafrazálja. Tulajdonképpen a cranachi architektúrát gondolja tovább a minimal art kontextusában. A mitológia szerint, aki megfürdik az ifjúság kútjában, megfiatalodik. Ennek kapcsán jutott eszembe, hogy aki megnézi a festőnő-grafikus matematikai-zenei vagy még inkább tiszta mérnöki logika alapján felépített színes formáit, jókedvű lesz tőlük.
Vezető képünkön Maurer Dóra egyik alkotása. Fotók: a szerző
