Meghalt egy 22 hónapos kislány Magyarország közepén. A gyermekgyilkosság előtt fél évvel a rendőrséget kétszer értesítették a szülők bánásmódjáról, állítólag a gyermekvédelmi szakszolgálatot hivatalból tájékoztatták. Vajon mennyivel lett volna jobb helye valamelyik gyermekvédelmi intézetben, amelyek az áldatlan, embertelen állapotok miatt egyre gyakrabban kerülnek az újságok címlapjaira?
Omladozó ház sivár udvarral, belül kong az ürességtől, csak a csupasz falak. Ebben élt a 22 hónapos kislány, akit a gyanú szerint anyja élettársa agyonvert. A rendőröket a kislány hároméves bátyja vezette nyomra, úgy tudni, látta a történteket.
Eltussolt gyermekbántalmazások
A gyermekotthonok falai közt zajló bántalmazásokról egyre gyakrabban derül ki, hogy a bent élők többször is kértek segítséget a felnőttektől. Ők feletteseikhez fordultak, akik elsősorban a létszámhiány miatt inkább szemet hunytak az erőszakos tettek felett, ritkán rendeltek el vizsgálatot. Azok jó részét bizonyítás hiányában lezárták. Sőt, a vezetőt, mint például a fóti gyermekotthon igazgatóját, visszahelyezték állásába, noha sokan vallottak ellene. Böjte Csaba híres intézményeiben is rendszeres volt a molesztálás, annak eltussolásban sokan közreműködtek. Erdélyben egyetlen munkatárs kapott börtönbüntetést. Magyarországon K. Endre bicskei „gyermekvédőnek” egyenesen a köztársasági elnök adott kegyelmet. Egyre gyakrabban szembesülünk, hogy a gyermekvédelmi szakszolgálatok nemhogy a nevükben megjelölt szakfeladatokat nem tudják ellátni, még gyermekőrzésre is alkalmatlanok. Nincs elég ágy – alig egy hónapja a szolnokiról konkrétan kiderült, hogy a földre dobált matracokon alszanak a befogadott gyerekek.
A kormánypolitika egyenes következménye
Gondozók pedig olyannyira nincsenek, hogy érettségi nélkül is felvennék őket, csak jelentkezzenek. Az egészen kicsikkel összezárva a nagyobbak rosszul viselik a helyzetet, feszültségeiket rajtuk verik le. Előfordult, hogy a 10 éves csapdosta falhoz a síró egyévest. A farkastörvények érvényesek, a nagyobbakat a felnőtt vigyázók molesztálják.
A gyermekgyilkosság nem hétköznapi történet, azonban egyenes következménye annak a kormánypolitikának, amelyik a szegénységben és a mélyszegénységben élőket nem segíti, belecsorgatja a tragédiákba. A szülők iskolai végzettség és tudás hiányában alkalmi munkákat vállalnak, frusztráltak a megélhetés miatt. Gyerekeik nem az örömforrást, egyre inkább nyűgöt jelentenek számukra. Egyszerűbb a pohár után nyúlni, mint sorsukon változtatni. Amire egyedül nem is képesek. Nincsenek szakemberek, akiktől segítséget kaphatnának. A közvélemény pedig mutogat, miért nem szedik össze magukat, megérdemlik a sorsukat. A végső tragédiák esetén pedig csak rázzák a fejüket, ezt mégsem gondolták volna… Persze, hogyne látták volna a gyerekek elhanyagoltságát, hogyne hallhatták volna az ordibálásokat, de ilyen tragédiára álmukban sem gondoltak.
Nincsenek illúzióim, hiába kérdezte országgyűlési képviselő és polgármester is a miniszterelnököt és a belügyminisztert, hogy mit tesznek konkrétan a gyermekvédelem ügyében, jó darabig nem történik semmi, mert ahhoz átgondolt rendszer, szakemberek alkalmazása kellene. Egyszerűbb ráfogni a drogra, ami ellen látványosan lehet védekezni – interjúkkal meg óriásplakátokkal. A gyerekek meg csak felnőnek valahogy.
Miközben óriásplakátokon, minden fesztiválon, a parlamentben vagy külföldön azt hirdetik, hogy nálunk a gyermek az első. Nehezen hihető a hétköznapok gyakorlatában: a családi pótlékot évtizedek óta nem emelik, az iskolák épületeinek jó része életveszélyes. Tantermek építésére nem jut pénz, a tanórákat átalakított portásfülkékben tartják, már a városokban sincs sem fizika, sem kémia, sem technika szaktanterem. Két év felsőfokú tanulás után katedrát kap, aki mer vállalkozni az oktatásra.
