Szerb–magyar határ, XXI. század. Horgos 2., kishatárátkelő.
Két órája várakozunk. A sor leginkább áll, néha araszol. Megszámoljuk az előttünk lévő autókat. Legalább még két óra. Telefonálunk a szabadkai barátainknak, mi a helyzet amott, Bački Vinogradinál állítólag kevesebben vannak. De csak állítólag. A többi átkelőn még rosszabb a helyzet, maradunk itt.
Az emberek türelmesek, ismerkednek, a sor végén az utolsó autók visszafordulnak, úgy látszik, felmérték, ötven autó már nem megy át este hétig. Belga belga és török belga franciául beszélgetnek, strandpapucsos gyerekek nevetgélve rohangásznak az út szélén, lóg az eső lába, muszlim nő szoptatja a kisbabáját, egy család a kocsi tetejére pakolja a hazait. Piknikeznek. Az előttünk lévő autó mellett a férfi ásványvizes flakonból lábat és arcot mos, lassan lemegy a nap, itt az ima ideje. Szerb férfi „németül” hangosan gesztikulálva magyarázza a fekete audis török vendégmunkásnak, hogy hier ist katastrofe, zwei-drei Stunden bitte warten, Kelebia maximum eine Stunde.
A férfiak tolják az autókat, tízpercenként haladunk két-három kocsit előre, most csak egyet. Aki a kicsit nem becsüli… Egy dízel végképp lerohad, azt többen tolják, odacsődülnek az emberek, nemzetközi nyelveken tanácsokat osztogatnak. Gyalogosok mennek a határ felé. Fiatalok, idősek, családok. Vállukon sporttáskával, maguk után húzva a gurulós bőröndjeiket, kezükben szorongatva a reklámszatyraikat.
Reménykedve nézzük a Röszke–Horgos táblát, a szél vadul fújja a szerb és a magyar zászlót, köztük az EU-s. Egyre hidegebb van. Lassan hét óra. Még húsz autó előttünk. Vajon becsapják-e az orrunk előtt a szögesdróttal erősített vasajtós határvédelmet, vagy megkegyelmeznek itt is és a magyar oldalon is, és ma éjszaka már otthon leszünk. Reggel dolgoznom kell.
Klotyó sehol, egyetlen toytoy árválkodik, a merészebbek bemennek, egy fejkendős nő benyit, becsuk, bemegy, kijön, mégis bemegy, azonnal kijön. Inkább lesétálja az ingert. Fiatal pár tisztes távolból jó ideje farkasszemet néz az ajtóval. A szükség nagy úr, a fiú őrzi a lányt, míg amaz bemegy, rekordidő alatt végez, nem hányja el magát.
A belga belgáról kiderül, hogy albán belga, angolul érdeklődik, hogy a magyar határ is ennyi idő lesz-e, megnyugtatjuk, hogy nem, ez itt instant, kettő az egyben. Kék egyenruhás vámosok komótosan sétálnak a bódé felé. Balkáni tempó. Ráérnek. Mi is. Már csak négy autó. Három, kettő, egy… Autopapire, passportkontroll. Két perc alatt végzünk. De akkor mi tartott ennyi ideig? Jókedvünk van, hazafelé Bijelo Dugmét hallgatunk.
Bravo, Európa! Csak így tovább!
Fotók: a szerző