Megfogadtam, többet ilyen vérengzés itten nem lesz. Aztán lett. Mert ha karácsony, akkor pulyka. Nem, nem én vágtam el a torkát, már döglötten érkezett. De ugyebár minden hentesboltinál frissebb volt. Ha ez vigasztaló. Akkor nézzük. A konyhapulton tologatom, nem fér el, lelóg a feje. Jesszusom. Ronda látvány. Mosogató fertőtlenítve, belelökdösöm a hatalmas szárnyas földi maradványát. Keresek egy bárdot, a nyakát rárángatom a vágódeszkára és lecsapok.
Semmi. Ehhez erő kell. Láttam a filmekben, mekkorát csap a bakó, amikor lefejezi a hűtlen királyi feleségeket. Harmadszorra sikerül, a jószág feje elröpül, a macska utána csörtet, én meg a macska után, kitépem a szájából, irány a kuka, Berci kutya élénk ugatással asszisztál.
A pulyka majdani fogyasztói úgy vélik, ez nem nekik való látvány, ezért el is húznak otthonról, miközben úgy értékelik, hogy eléggé ügyetlenül bánok a nagykéssel. A húsevés áldozata fiatal volt, alig tízkilós. Nekiesek, szabdalom, vágom, szortírozom. Húscafatok szerteszét, ebből ugyan le nem nyelek egy falatot sem. Kutya, macska, kuss ki az udvarba! Vannak némi anatómiai ismereteim baromfi terén, na de ez! A természet atlétának teremtette ezt a szárnyast, leginkább futott, hihetetlenül erős inak tartják egyben az izomzatát, nem adja meg magát. Fűrészelem, szabdalom. Küzdök vele keményen, és mi jut eszembe? Na, mi?
A daraboló gyilkos.
Hasztalan hessegetem, muszáj rá gondolnom. Itt ez a nyamvadt madár, és alig tudok elbánni vele. Pedig nem is nekem kellett levágnom. Ugyan hogyan szabdalnak szét, majd darabolnak össze ügyes gyilkosok egy egész feleséget? Egyszer olvastam egy riportregényt, valós történetet egy rendőrről, akinek sikerült nyomtalanul eltüntetnie a feleségét. Mint kiderült, láncfűrésszel dolgozott, de a darabolás előtt mélyhűtötte az áldozatát. Hát könnyű így láncfűrészelni! Horror. Megy a hús a zacskóba, nekem meg a gyilkos motoszkál a fejemben.
