Végül mégiscsak a városháza B-épületének falára került dr. Horváth Balázs emléktáblája, amit ma avattak fel. Voltak akik tartottak tőle, hogy az egykori belügyminiszter, a népszerű veszprémi ügyvéd törzshelyére asszociálnak majd róla. De úgyis arra asszociálnak, tegyék bárhová is a táblát, mert Horváth Balázsnak köztudottan voltak törzshelyei a városban.
Ha jobban meggondolom, Horváth Balázs volt az utolsó miniszter, aki itt élt köztünk, emberközelben, testőrök nélkül. Talán egész Veszprém ismerte a telefonszámát és a törzshelyeiből sem csinált titkot: Szürkebarát, Pezsgőbár, Pannónia – Jobb 1-es páholy. Tisztában volt vele, hogy tevékenysége szükségszerűen nyilvános, közösségi, de emberi természete folytán sem tűrte a korlátokat, a távolságot. Az azonnali hozzáférést szerette, szemtől szemben megbeszélni, amit kell. Az újságját, a Veszprém Vármegyét például sajátkezűleg terjesztette a falvakban, haverságból, jókedvből. Szolidáris volt az emberekkel. Nem is gazdagodott meg. Sokszor az ügyvédi munkájáért sem kért pénzt. Jó ember volt.
Egyszerre konzervatív és rebellis. Sokat vitatkozott a tőle eltérő felfogásúakkal, mondhatnánk, nem engedett a negyvennyolcból, de parlamenti felszólalásainak dokumentumait olvasgatva többször látni a zárójeles megjegyzést: taps az ellenzéki padsorokból. Hol van ma már ilyesmi? Egyszer azonban neki sem tapsoltak. A taxisblokád parlamenti ablakjelenetére gondolok, és ezt a pillanatot soha nem tudta kitörölni az életéből. Pedig többször is elmondta a vele készült interjúkban, hogy ostobaság, amit az újságok elhintettek róla, hogy a tömegbe akart lövetni. Aki ismerte a személyiségét, tudja, hogy távol állt tőle az erőszak, humanista volt, bohém, aki verseket szavalt fejből, hitt a demokráciában, hitt az elveiben és volt erkölcsi tartása.
„Én soha nem árultam el senkit” – jelentette ki Tóth Ákos újságírónak egy átvitatkozott éjszaka után, akihez később mély barátság fűzte. Neki nyilatkozva fejtette ki egy Népszabadság-interjúban: „Sem a valóban rosszul végrehajtott üzemanyagár-emelést, sem a taxisblokádot nem én találtam ki. Mivel Antall József beteg volt, pár hónapos belügyminiszterként kellett volna olyan döntések sorozatát meghoznom, amelyek az elégedetlenkedők megfékezését szolgálták volna. Erre képtelen voltam. Mindenekelőtt azért, mert ez erőszakhullámot indíthatott volna el.”
Utolsó interjújában (2006. június 23.), amit a halála előtti hetekben adott az akkor a Magyar Nemzetnek dolgozó Stefka Istvánnak, elmesélte, mennyire magányos és magára utalt volt az első szabadon választott kormány belügyminisztereként. Egy kiürített Belügyminisztériumot örökölt. Azonnal hozzálátott az önkormányzati rendszer felépítéséhez. Amikor Stefka számonkéri rajta, hogy talán túlságosan is gyönge kezűen bántak a III/III-as ügynökökkel: „hova lett a Tovarisi konyec, a tavaszi nagytakarítás?”, Horváth Balázs visszakérdez: „Kivel csináltam volna meg a tavaszi nagytakarítást? A taxisblokádnál sem akadt egyetlen rendőr, akivel rendet tudtunk volna teremteni. Barna ’elvtárs’, Budapest rendőrfőkapitánya a Magyar Rádióban nyilatkozta, hogy nem fogadja el az utasításaimat. A teljes értékű rendszerváltást nem volt kivel megcsinálni. A parlamentáris demokráciát, a jogállamiságot biztosítottuk. Ez volt a maximum.”
Ma, 2017-ben felerősödnek a mondatai, amiket Stefka Istvánnak arra a kérdésére válaszolva fogalmazott meg, hogy életére visszanézve mi az, amit megbánt, amit másképpen csinált volna: „Inkább kisebb dolgokban léptem volna másképpen. Nagyon rossz volt a személyzeti politikám. Egyébként ez a jobboldali politikai erők alapvető betegsége. Az emberismeretem olyan fals vágányra vitt, amit nehezen tudok magamnak megbocsátani. Olyan emberekkel vettük körbe magunkat, akiknek a hatalom közelébe sem lett volna szabad kerülniük. Sajnálom, hogy nem foglalkoztam többet az MDF-fel, nem erősítettem meg, amikor ügyvezető alelnökként vezettem a pártot.”
Ha neki rossz volt a személyzeti politikája, mit mondjanak az utána következők?
Annak a dokumentumkötetnek (innen valók az ebben az írásban szereplő idézetek és fotók is) az előszavában írja Fenyvesi Ottó szerkesztő, ami nem sokkal halála után jelent meg a Pannon Térség Fejlődéséért Alapítvány, dr. Horváth Zsolt, a politikai örökös névrokon és dr. Horváth György az ikertestvér, valamint a barátok, tisztelők jóvoltából: „nélküle szürkébb, üresebb, szomorúbb Veszprém. Talán nem túlzok, ha azt mondom, az ország is”.
Igaza van Balaskó Jenőnek, aki azt írta anno, hogy Horváth Balázs jókedvünk minisztere volt és marad. Azóta beláttuk már, hogy túl sok csodát a valóságos életben nemigen lehet művelni. S hogy az a bölcs ember, aki tudomásul veszi azt, ami szükségszerű.
[stextbox id=”grey”]Csütörtökön, május 25-én fél háromkor kiállítás nyílik az egykori belügyminiszter emlékére a városháza aulájában, háromkor pedig emlékülés kezdődik a Kossuth-teremben. Az utóbbin felszólal dr. Kónya Imre volt belügyminiszter, Nagy Károly népművelő, dr. Navracsics Tibor, az Európai Bizottság kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa, dr. Papp Sándor D. Sc. ny. egyetemi tanár, dr. Salamon László alkotmánybíró, Sándor György előadóművész és dr. Szabó Gyula jogász.[/stextbox]
