A bőr ráncosodása természetes folyamat, az öregedés velejárója, ennek ellenére sokan nem akarnak beletörődni abba, hogy az arcukon egyre mélyebb barázdák jelennek meg, hanem szeretnék megőrizni fiatalos kinézetüket.
Szerencsére ez ma már nem reménytelen szélmalomharc, hiszen a modern kozmetikai ipar több olyan hatóanyagot is ismer, amelyek bizonyítottan hatékonyak a ráncok elleni küzdelemben. Ilyen a Matrixyl-3000 is, ami például a Helia-D Professional Tens’Up termékcsaládjának szérumában is megtalálható.
Mi az a matrikine?
A hatóanyagcsalád felfedezését Francois-Xavier Maquart professzornak és csapatának köszönhetjük, akik a Reimsi Egyetem orvosi karának kutatóiként tevékenykednek. A történet egy 1999-ben publikált tanulmánnyal kezdődött, melyben először esett szó a matrikine névre hallgató peptidekről.
A professzor és a vele dolgozó tudósok ugyanis rájöttek, hogy a sejtközi állományok képesek úgynevezett “üzeneteket” küldeni a környező sejteknek fehérjerészecskék formájában. Bár azt már korábban is tudtuk, hogy a sejtek képesek különféle jelzőrendszereken keresztül üzenni egymásnak, de az, hogy erre a köztük lévő mátrixok is képesek, merőben új felfedezés volt. De miért is fontos ez?
Azért, mert a bőrünkben is találhatóak a sejtek között ilyen mátrixok, amik kollagénből, elasztinból és proteoglikánokból állnak. A kutatócsoport rájött, hogy ha a bőrt sérülés éri, akkor a kollagén kisebb részekre – azaz peptidekre – esik szét, ezek pedig üzennek az előállításért felelős fibroblaszt sejteknek, hogy kezdjék meg a termelést, ezáltal pótolják a hiányzó kollagént.
Hogyan kapcsolódik mindez a ránctalanításhoz?
Érdemes tudni, hogy a bőr ráncosodásában kulcsszerepet játszik a kollagénállomány folyamatos leépülése, ami egy természetes folyamat. Ám ahogy az előbb említettük, ha a bőrt sérülés éri, képes pótolni a hiányzó kollagént.
A feladat tehát adott volt: meg kellett találni annak a módját, hogy ez a folyamat a bőr károsodása nélkül is elindulhasson. Ezáltal ugyanis lehetővé válik a kollagén csökkentésének lelassítása vagy megállítása.
A spanyol Sederma cégnek pedig sikerült előállítania egy olyan matrikine-t, ami kollagéntermelésre serkenti a fibroblaszt sejteket, mindezt a bőr sérülése nélkül. Ezt a hatóanyagot nevezzük Matrixylnek.
A továbbfejlesztett változat
2015-ben a Sederma létrehozta a Matrixyl-3000-et, ami az előbbi hatóanyag modernebb, továbbfejlesztett változata. Ez már két különböző peptidből áll: az egyik ugyanúgy a kollagéntermelést segíti elő, a másik viszont gyulladáscsökkentő. Ez utóbbi azért fontos, mert a fibroblaszt sejtek előállítanak egy olyan anyagot is, ami gyulladást okoz, és gyorsítja a kollagén lebomlását. Az új hatóanyaggal azonban ez remekül kiküszöbölhető.
A Matrixyl-3000-et azóta is előszeretettel használja a kozmetikai ipar, hiszen egy hatékony anti-aging összetevőről van szó, ami ígéretes eredményeket produkál.