Ülünk az Óváros tér egyik félreeső épületének lépcsőjén, kezünkben párás falú pohár, a pohárban hideg rozéfröccs. A színpadon egy lány énekel, hogy ki, az itt és most számunkra lényegtelen. Már vagy egy éve nem találkoztunk, a beszélgetéshez éppen jó ez a háttérzene.
Lassan besötétedik, a városháza és a tűztorony falán a fényfestés egyre kontúrosabb. A téren sűrűsödik a tömeg, pedig lóg az eső lába megint. Jó itt lenni, hallgatni egymást, aztán hallgatni kicsit, bámulni a világba, nézni az arcokat. Nagyokat lélegezni a balzsamos levegőből, érezni a nyáresti bulihangulatot, mintha vakációznánk valami kellemes helyen, sok önfeledt, jókedvű ember között. De hiszen nyár van, és ez itt Veszprém! Jó hely, a legkedvesebb! És buli van, immár hetedszerre Rozé, rizling és jazz napok!
Az Arénában a VeszprémFest utolsó koncertje lesz, és nemsokára indul az Utcazene Fesztivál! Veszprém él, és a veszprémiek felszabadult örömmel veszik birtokukba a máskor kihalt, unalmas tereket, a városukat. Hogy van egy kis felfordulás? Hogy a környék lakóit zavarja a lárma, a hangos zene? Sokunk nevében kérem őket, legyenek kicsit türelmesek! Jöjjenek ki a térre, keressenek egy félreeső zugot, fogják két tenyerük közé a kellemesen hűvös borospoharat, nézelődjenek és hagyják, hogy a lelkükbe költözzön a többiek öröme!
(A galéria bármelyik képre kattintva kinyílik.)
