A karácsony a legszebb, legszemélyesebb keresztény ünnep. Mindenkihez szól, és mindenkinek hat az életére. Az ünnep idején (és azt megelőzően az ajándékvásárlások miatt) mindenki igyekszik máshogy viselkedni, kedvesebb, szeretetteljesebb lenni a közvetlen környezetéhez, mint egyébként szokott. Még a háborúkban is szokás tűzszünetet kötni a karácsonyi napokra.

Bár az összes ünnepünk közül ez az, amit minden magyar család megünnepel, mégis a sztereotípiák uralják a karácsonyt az emberek fejében, melyek már olyan erősek a társadalomban, hogy eltakarják az ünnep lényegét. Ha a karácsonyra gondolunk, azonnal ilyenek jutnak eszünkbe, mint ajándékozás, szeretet ünnepe, békesség és természetesen a nagy evések családi, rokoni körben.

Mindezek csupán az ünnep emberi oldalát alkotják, arról szólnak, hogy mit csinálunk és gondolunk karácsonykor. A legfontosabb azonban nem ez, hanem ami kétezer éve történt Betlehemben, az, amit Isten tett az emberért. Erre már kevesebben gondolunk, ha egyáltalán gondolunk rá, és akkor is legtöbben maximum odáig jutunk el, hogy született egy kisgyermek, a „Jézuska”, aki ajándékot ad a gyerekeknek.

A karácsony nem az, hogy drága ajándékokat veszünk szeretetünk kifejezésére, vagy éppen azért, mert a minél drágább meglepetéssel akarjuk pótolni a hiányzó szeretetet. Nem csak annyi a karácsony, hogy most az egyszer egy kicsit jobbak, rendesebbek vagyunk a családban, kevesebbet veszekszünk, és megértőbbek vagyunk egymással.

A karácsony annak az ünnepe, hogy Isten megajándékozta az emberiséget a Megváltóval. Ekkor született meg Jézus, Isten egyszülött Fia, aki nem maradt meg „Jézuskának”, hanem Ő lett az, akit megígért Isten a próféták által:

„Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk, és az uralom az ő vállán lesz, és hívják nevét: csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek, örökkévalóság atyjának, békesség fejedelmének! Uralma növekedésének és békéjének nem lesz vége…” (Ézs 9,6–7)

„Örökkévalóság atyja”, „erős Isten”. Ezt már valahogy nem tudják elképzelni az emberek, akiknek gondolatában csak a dédelgetnivaló kisgyermek létezik. Karácsonykor maga Isten jött a Földre egyszülött Fiában, Jézus Krisztusban.

De hogyan történt mindez?

Történetünk idején egy szegény házaspár igyekezett Betlehembe, hogy eleget tegyen az Augustus császár által elrendelt összeírásnak. (A népszámlálást akkor furcsa módon nem a lakóhely szerint végezték, hanem a szülőhely szerint, ezért mindenki igyekezett hazamenni a szülővárosába, hogy ott írattasson össze.) Nagyon nehéz lehetett az utazásuk, mert a szamárháton ülő várandós Mária már csak órákkal volt a szülés előtt. Mivel sokan mentek abba a kisvárosba, nekik már nem jutott szállás a vendégfogadó helyeken. Ezért egy istállóban szülte meg fiát Mária, és az állatok között, a jászolban helyezte el gyermekét.

Isten az árvák atyja, az elesettek védelmezője. Az Ő Fia egyszerűen nem születhetett királyi palotában, jómódban. Jézushoz ez illett, hogy szegénységben, nyomorult körülmények között jöjjön világra, kifejezve ezzel Isten szolidaritását a szegények iránt. Ugyanakkor, mint Isten Fia, nem születhetett meg csak úgy suttyomban, egy ilyen horderejű esemény nem történhetett meg a rangjához méltó ünneplés nélkül.

Erről így ír Lukács az evangéliumában:

„Voltak pedig pásztorok azon a vidéken, akik kinn a mezőn tanyáztak, és vigyáztak éjszaka a nyájuk mellett. És ímé, az Úr angyala hozzájuk jött, és az Úr dicsősége körülvette őket, és nagy félelemmel megfélemlettek. És monda az angyal nekik: Ne féljetek, mert ímé, hirdetek nektek nagy örömöt, mely az egész népnek öröme lesz: Mert született nektek ma a Megtartó, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában. Ez pedig nektek a jele: találtok egy kis gyermeket bepólyálva feküdni a jászolban. És hirtelenséggel megjelent az angyallal mennyei seregek sokasága, akik az Istent dicsérték, és ezt mondták: Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek, és e földön békesség, és az emberekhez jóakarat!”

Valahogy nem Heródes király palotájában jelent meg az angyal, hanem a mezőn, az egyszerű pásztoroknak. Ők hallották meg először az örömhírt a Megváltó születéséről, és ők nyerhettek bepillantást abba a hatalmas ünneplésbe, ami a mennyben zajlott ekkor.

Az angyal közlendőjében természetes módon szerepelt, hogy „találtok egy kis gyermeket bepólyálva feküdni a jászolban”. Nem vélekedhetünk tehát máshogyan róla, csak úgy, hogy Isten akarta azt, hogy Jézus istállóban szülessen, és jászolba tegyék.

Az angyalok kijelentették, hogy Jézus születése Istennek dicsőségére van, a Földön pedig békességet hoz, mivel benne Isten jóakarata jelent meg az emberekhez.

Sohasem felejtem el a gyermekkori karácsonyaimat, annak is a Krisztus születéséről való emlékezés részét. Ünneplő ruhában álltunk a feldíszített fa mellett, alatta ajándékokkal. Apám felolvasta Jézus születésének történetét a Bibliából, mondott hozzá pár mondatot, majd imádkoztunk. Engem az imádkozásnál már mindig a sírás kerülgetett. Minden alkalommal elérzékenyültem arra gondolva, hogy a végtelen hatalmú Isten szeret engem, és értem küldte egyszülött Fiát, hogy örök életem lehessen általa. Gyerekként nagyon izgattak a fa alatt levő ajándékok, de maradandó élményt mégis az jelentett, amikor elgondolkoztam azon, hogy Isten jóakarata jött el a nyomorult, érdemtelen emberekhez Krisztusban, köztük hozzám is.

Férfiember gyakorlatilag sohasem sír, egyet viszont felnőttként is rendszeresen megkönnyezek, Isten karácsonyi ajándékát Jézus személyében.

Isten már korábban tervezte, hogy megváltja az emberiséget az örök kárhozattól Fia által. „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az egyszülött Fiát adta, hogy valaki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” Karácsonykor végérvényesen elkezdte megvalósítani ezt a tervét Jézus születésével. Innentől megállíthatatlanul haladt előre a történet a nagypénteki végkifejletig.

Karácsony tényleg a szeretet ünnepe, de Isten szeretetéé. A karácsony valóban az ajándékozásról szól, de nem a mi ajándékainkról, hanem Isten ajándékáról Krisztusban. A karácsonyban hangsúlyozottan jelen van a békesség is, de az, amit Krisztus hozott a Benne hívőknek.

De térjünk vissza Ézsaiáshoz! „Ímé, a szűz fogan méhében, és szül fiat, s nevezi azt Immánuelnek.” Immánuel annyit jelent, hogy velünk az Isten!

Az igazi karácsony az, hogy tudjuk, hogy velünk az Isten!

Kovács Zoltán Imre pünkösdi igehirdető

Vezető kép forrása: egerhirek.hu (Kiss István fafaragó népi iparművész két éven át tervezte és faragta ezt a szárnyas oltárhoz hasonló csodálatos betlehemet.)