Benéztem a dózsavárosi kiskertész boltba, paradicsommagért. Hatszázötven forint. A kis zacskón látom, gyönyörű paradicsom terem majd a dézsában. Állítólag már május körül a képen látható növényre fog hasonlítani. Az operatív törzs jóslatai szerint akkoriban csúcsosodik a járvány, vagy laposodik a görbe. Mindegy, paradicsom lesz.
Hm, vagy másfél tucat szem hanygyaf@sznyi magocska. Ebből lesz a paradicsom? Megnéztem a neten. El kell ültetni kettesével. A csíráztatáshoz jó lesz egy tojástartó. Rajta.
Az egész konyha tele földdel, mert a zsák alján egy kis lyuk volt, ezt próbáltam felülre varázsolni, de nem nagyon sikerült. Végül felül is kivágtam és máris bele lehetett kotorni: kiskanál, nagykanál, fakanál, ez kell a föld adagolásához. Jajj, a pirinyó magocskákat legfeljebb szemöldökcsipesszel lehet megfogni. Fürdőszoba, neszeszer, csipesz, tojástartó, mag a földben, rá 3 milliméter friss föld. Megvan!
Most megöntözzük és egész idő alatt nedvesen tartjuk. Uff, elázott a tojástartó, alá a tepsit!
Rátenni a radiátorra, olvasom, és várakozni, ha jó idő lesz, ki a napra. Bizakodom. A járvány lecsengése előtt paradicsomom lesz. (Alig hiszem el, hogy egyesek egész kerteket ásnak, gereblyéznek, ültetnek, gyomlálnak, locsolnak…)
„A háta mögött, olyan közel a füléhez, hogy csak ő hallhatta meg a sokaságban, megszólalt egy hang.
– Ez a hely nem való egy koronás istennőnek.”
(Márquez: Szerelem a kolera idején)
