Egészen elképesztő kommentek jelennek meg a magyar férfi kézilabda válogatott világbajnoki szereplésével kapcsolatban.
Itt most nem idézném, hogy miket írtak a „szakértők” az Argentína elleni döntetlen után, miként szapulták a szövetségi kapitányokat és jelezték, hogy ők a leggyengébbek, ezért külföldi szakember kell a kispadra. Gyorsan elfelejtették, hogy mit ért el Talant Dusebajev, vagy éppen Ljubomir Vranjes a nemzeti csapattal. A játékosokat sem kímélték a „szakember” ítészek.
Aztán, Angola legyőzése után már minimálisra csökkent az okoskodók száma. Azért volt egy egészen elképesztő komment, ami arról szólt, hogy a magyar győzelemnek nem volt sportértéke. Erre nem lehet semmit sem mondani. Csak kérdezni: ugye nem baj, hogy ma megvertük Katart? Talán örülhetünk annak, hogy a kapitányaink, Csoknyai István és Vladan Matic úgy meccseltek, hogy a világ legtöbb klubtrófeáját nyerő Valero Riverát is megtréfálták? Most akkor a spanyol a sz@r tréner, vagy csak ennyire képes a csapata, amelyik zsinórban háromszor nyert Ázsia Kupát?
Ebben a pillanatban még nem tudni, hogy meddig jut el válogatottunk ezen a világbajnokságon. Aki szereti ezt a csapatot, azért szorít, hogy megszerezze az olimpiai selejtezőre való jogot, a hetedik helyet. Tudomásul kell venni, hogy ez a mi csapatunk, ők a mi kapitányaink és játékosaink! Velük tudjuk – vagy nem – elérni a kitűzött célt.
A „foteledzők” pedig keressék csak tovább a negatívumokat! Lehet rákészülni a folytatásra. Mert a helyzet fokozódik…
Donát Tamás
