Nem gondoltam volna, hogy nyugdíj előtt egy évvel kaphatok még egy ilyen ajándékot a sporttól, a kézilabdázástól. Ezért a pillanatért érdemes volt élni. Két NBI-es, VESZPRÉMI férfi kézilabdacsapat játssza a Magyar Kupa döntőjét.
Egy fiatal magyar együttes egy kisebb Európa-válogatottal. Veszprémiként, sportkedvelőként, lokálpatriótaként adhat-e a sors még hasonlót? Nem hinném. Ezért zúgjatok veszprémi harangok! A sporttörténeti pillanat, maga a csoda, megvalósult.
Az egyik együtteshez, a Telekom Veszprémhez a negyvenötből harminckilenc évig hazajártam, otthon voltam nála, hiszen az első labdapattintástól az „elköltözésemig” ott lehettem. És a másikat is láthattam megszületni, amely Éles József Kézilabda Iskola néven írta be a nevét az egyetemes magyar kézilabda és Veszprém sporttörténetébe, hiszen érmet nyertek, az már biztos. Valószínű ezüstöt, mert két napon belül nem létezhet két csoda. A magyar fiatalok életük meccsét játszották az elődöntőben. Amiért hatévesen elindultak, most elérték. Lehet, hogy külön-külön valamikor nyernek majd aranyérmet is, de így, együtt már biztosan nem.
És amikor a Telekom Veszprém szurkolói az Audi Arénába érkezve felállva tapsolták a hatalmas bravúrt elérő kistestvért, és újra felcsendült a régi nóta, hogy „Éles Józsi a legnagyobb király”, úgy éreztem, összeért a lelkünk. Igen, elkentem az arcomon egy könnycseppet.
Mert ez az összecsapás nem csak egy elődöntő volt, nem csak egy Fejér-B.Á.L. Veszprém–Budakalász csata volt, de Csoknyai István és Éles József kispados ütközete is. A két harcostárs, akik egyszerre érkeztek Veszprémbe, együtt nyertek tíz–tíz bajnoki és Magyar Kupa aranyat, emelték magasba a Kupagyőztesek Európa Kupáját. Csoki a Füreddel, Józsi a Gyöngyössel edzőként nyertek már bronzmedált a hazai kupában. Ám ezüstje még egyiküknek sem volt ebben a rangos sorozatban. Most már van.
Harminchárom éve ismerem őket. Tizenöt éven át bejártam velük autóbuszon az országot. Európa számos nagy csarnokában küzdöttek vállvetve klubcsapatukért, a nemzeti együttesért. Igazi harcosok voltak a pályán. Gyűlöltek veszíteni. Ez volt a sikerük titka. Nagydumások, tréfacsinálók. Éles Józsi a légörvényben lévő repülőn rázta a székem támláját, hogy még jobban tele legyen a gatya. Csoknyai Pista többször jelezte nekem, hogy fogalmam sincs erről a szép játékról. Ezért szalvétatartókkal, sótartókkal, kávés poharakkal, üdítős üvegekkel modellezte a követendő taktikát. Egymás elleni játék közben láttam őket csúnyán csalni teniszben, lábtengóban, kártyában, csocsóban. Már a Hold és a csillagok is világítottak, de még mindig gyötörték egymást a strand flaszterján. Aztán nagy nevetésekkel leöblítették az aktuális eredményt.
Most a fair-play szellemében Csoknyai István kimondta, ami jár a győztes ellenfélnek, a barátnak és fiatal csapatának: jobbak voltak, gratulálok!
Elképesztő élmény és érzés volt látni azt a boldogságot, ami a veszprémi győztesek arcán és az őket elkísérő szülők, hozzátartozók, éljenző szurkolók tekintetén tükröződött. Edzőjük is úgy örült, táncolt, tapsolt, mint játékos korában. Éles-fiúk! Igen, ez egy kifogástalan alkotás volt, a mai, veszprémi, házi gála döntő előtt. Köszönjük!
Donát Tamás
A Fejér-B.Á.L. Veszprém játékosai egy sikeres akció után. Fotó: Török Attila
